Ziyaret
2008-ban egy tipikus februári napon (azaz: huszonnégy órán belül négy évszak; eső, szél, szellő, napsütés, kánikula) bejrúti egyetemi teendőim után jártam egyet a kornison, majd vidéki otthonomba autóztam. Így már megázva, átfázva majd megsülve nézhettem a tévében, amint lobog a sok sasos vörös zászló a prishtinai főtéren. Na, gondoltam, ebből még hajcihő lesz. Lett is, csak kisebb. És még nem is ért véget. (Megoldásra persze csak geológiai időintervallumban számíthatunk.)
Lehet, hogy egy kicsit sok már a téma emlegetése, de a török elnöki látogatás sok minden másra is rámutat. Például a török-szerb viszony történelmi aspektusaira is - össz-balkáni viszonylatban.
Merthogy az albánok.
Az Erdoğan-féle AKP 2002-es hatalomra jutásakor, a beinduló Stratégiai mélység-doktrínában azonmód megnövekedett az albánok ázsiója. Annak idején nevezték ezt a Davuloğlu-i programot "neooszmanizmusnak" is, amit sokan fejcsóválva fogadtak (én is, minthogy az annál több is, kevesebb is és árnyaltabb is volt), mindenesetre balkáni viszonylatban többé-kevésbé megállja a helyét.
Az oszmán-kor az albánok reneszánszával ért véget (az utolsó fél évszázadban ők adták a politikai elit nagy részét), s a neo-korban ismét ők érezhették magukat Ankara figyelmének fókuszában. Az albánok lakta területek az Adriatikumig húzódó korridorként sejlettek fel a török geopolitikai térképén.
Ennek megfelelően Törökország másnap elismerte Koszovó 2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltott függetlenségét. Meg amúgy az Iszlám Világliga jelentős szereplőjeként meg kellett erősítenie, hogy a muszlim törökök - a boszniai háború tapasztalatai alapján - a szerbek ősellenségei.
Ez az attitűd akkor változott meg, amikor egy évvel később a Stratégiai mélység doktrinátora, Ahmet Davutoğlu került a külügyminiszteri székbe. Ő a regionális tényezőkhöz könyve alapvetéséhez igazodva a "nulla probléma"-elve alapján közelített - Szerbia esetében sikerrel. Ugyanis Belgrádban is volt fogadó készség.
Ez az időszak volt a szaúdi/vahhabita behatolás első hulláma az ország déli részén; így jól jött a török felajánlkozás. A mindig hevített Rigómező, 1389-téma kissé kihült. Jött is némi tőke Törökországból.
Aztán az unos-untalan emlegett "arabtavasz" érkezett, Ankara keletre figyelt és Erdoğan Koszovóba látogatott. Ez a 2013-as ziyaret végül kiverte a biztosítékot Belgrádban. A Cumhurbaşkan ugyanis azt találta mondani az albán nacionalizmus - az az egykori oszmán adminisztráció - központjában, Prizrenben, hogy "Koszovó Törökország, Törökország Koszovó." Belgrádban meg szívgyógyszer után nyúltak.
A megfagyott kapcsolat lassan engedett. Meg Erdoğan szavai az albánok nem elhanyagolható részében nem szívmelegséget, hanem szintúgy arithmiás zavart okozott. Nevezetesen a szekulárisok között (és hát ez Koszovóban - meg az anyaföldön is - a többség...). Nekik az oszmán éra az idegen elnyomással ekvivalens.
És volt itt még valami. Amíg Erdoğan és Gülen (már megint... Gülen türklerin Sorosudur, mondhatni) csókosai voltak egymásnak, Koszovóban a hitszónok hálózata jelentette a török támogatás legtöbb formáját. Aztán amikor 2013-ban bekövetkezett a nagy válás, Erdoğan nyomására ott is egymás után zárták be a "Gülen-intézményeket", ez ugyancsak nem esett jól a helyi lakosságnak, amely minden forrásból kész táplálkozni.
A tavaly júliusi sajnálatos eseményeknek a Balkánra mutató szálacskái is vannak. Jelesül, hogy a szerb titkosszolgálat látta el Erdoğant olyik információval, amely felfedte olyan török katonatisztek részvételét a puccs-vagy-miben, akik 1999-ben a nemzetközi erők keretében részt vettek a szerbek elleni koszovói háborúban; s emiatt maradtak máig a szerb szervek látókörében.
Helyi médiaforrások szerint ekkortól változott meg ismét gyökeresen Belgrád és Ankara kapcsolata. Így a szerb kormány az elsők között ítélte el a puccs-vagy-mit. Mindeközben ez a balkáni tengely háromszöggé alakult Oroszország aktív belépésével. (Erről - miután hosszú téma - majd külön.)
Aztán jött a török elnök. Vučić a belgrádi várban, hol egykor az oszmán beglergégek emlékeztek Szibinyáni Janóra, Erdoğant kísérve azt találta mondani: "Szerbia nem fog visszatérni 1389-hez."
Erdoğan meg máshoz nem tért vissza. A koszovói sajtó a látogatás kapcsán szörnyülködik: hol van már 2013, a török elnök szerbiai látogatása kapcsán egyetlen alkalommal sem ejtette ki Koszovó nevét.
Még Novi Pazarban sem. Ami uszkve negyven kilométerre van az észak-albán államtól.
