Folytatva az előző posztot. Jártam egyet itteni arab barátaimmal a Boszporusz környékén. Amikor indultunk még csak készülődtek az aláírásokhoz, aztán Kabataş-hoz érve jött a hír: 110 milliárd dolláros fegyvervásárlási üzletet ütöttek nyélbe.
Az arabok elcsüggedtek: lehet, hogy a deklaráció szintjén az iszlám extremizmus ellen köttetett egyezmény, nagy hiba azonban arra számítani, hogy Rijád továbbra is ne az Irán elleni fegyveres konfliktusra készüljön.
Ha meg mindez amerikai szándék is - így politológus-újságíró barátaim -, akkor tényleg regionális destabilizálódás előtt állunk. (Szerintük a Szaddám Huszajn-rendszer kibillentésével kezdődött a dominók - vagy: kártyavár - eldöntése.)
Aztán alighogy átballagtunk a beşiktaşi kikötőbe, újabb üzletek köttettek. Először 240, majd mire Şişlibe értünk, már 460 milliárdnál tartott a mai biznisz. Sok megegyezés elhalasztódott ugyan a szaúdi-amerikai gazdasági együttműködést emberi jogi szempontból is lassító Obama-adminisztráció alatt, de ez a méretű üzlet elgondolkodtató.
S lehet, hogy otthoni munkahelyteremtésével erősíti Trump pozícióit (és az amerikai gazdaságot), eddig példátlan mértékű pénzt visz ki a régióból. Ahol éppen ellenkezőleg: a hatalmas gazdasági és társadalmi kihívások miatt égető szükség lenne rá. S nem fegyverek és csatolmányaik formájában.
Asszem, így már kissé érthető - bár erkölcsi, hatalometikai szempontból továbbra is kérdéses -, hogy a király vígan szorongatta Melanie kezét. Akin nem volt kendő. Miként a tolmácsnőn s az amerikai delegáció egyetlen női tagjának fején sem.
Mindegy. Van az a pénz. Meg biznisz.
(Újabb könnyítő képek Isztambulból.)
