A fent nevezett hely arról nevezetes, hogy ez a sivatag máig mozgásban lévő beduinjainak hagyományos találkozópontja, vásárhelye, információ-csere fóruma. Júniustól szeptemberig pedig többségük azért is tartózkodik itt, mert sokan birtokolnak pálmaültetvényt, s olyankor van a szüret ideje.

(Azt azért, gondolom, nem kell hozzátennem, hogy nem ők takarítják be a termést, hanem az itt is szép számban jelen lévő pakisztániak, indiaiak és bangladesiek. Ezzel együtt még a Sarqíja beduinjai vannak leginkább szocializálva a munkához. Bár Ománban, a többi öbölbeli monarchiához képest a vendégmunkások aránya a helyiekhez képest alacsony, miután a zömmel az indiai szubkontinensről érkezők az államigazgatási teendőkön kívül minden feladatot elvégeznek, a munkakultúra hiánya immár a harmadik ománi generációt is elérte. S bármennyire is sikerüljön az országot átállítani az olaj utáni gazdaságra, komoly félelmeim vannak: nem fog ez jóra vezetni.)

A kis szociológiai kitérő után vissza a sivataghoz. Van itt természetesen vár (nem is egy), régi lakóházak, beduin motívumokat felmutató mai építészet. S - péntek lévén - egy rakás maszqati, akik terepjárón döngetik a sivatagot. Minthogy az erre való - szerintük.

Róluk nincs kép, ha nem baj.