Egyes szerbek szerint itt ringottt a bölcsőjük. Mások szerint meg - természetesen - Metohijában, ami ma az albán többségű Koszovó (s a píszí kedvéért, mert szerintem igen is, Koszova). Megint mások azt mondják, valahol a Morača-völgyében, a történelmi Zeta vidékén. Azaz a mai Dél-Montenegróban. Lehet választani. Vagy - legyünk a szerbek kedvére - a Balkán maga a nagy szerb bölcső. (E mondatért bizton elájulna Vuk Stefanović Karadžić, a 19. századi szerb nyelvész- és nacionalista-óriás s elégedetten megpödörné sárkányrepülőnyi bajszát.)
Persze alapvetően a földrajz tehet erről a decentralizációról. A folyóvölgyekben megletepülő szerb törzseket izolálták a közöttük húzódó hatalmas hegyláncok. (Lásd még: a kurdok sorsa.)
Tehát itt Novi Pazar mellett van egy korai szerb hatalmi központ, a Vlastimirović-dinasztia egyik székhelye, romvárral és romvárossal. Fontos keresztúton feküdt: az Ibar-völgyén át a mai Koszovó és Közép-Szerbia irányába is nyitott volt, míg hagyományosan itt futott a Boszniát a "délszerb" Zetával összekötő útvonal. Úgy is hívták: Staro Trgovište, azaz "Régi/Ó-Vásárhely".
Aztán, amikor az oszmánok elfoglalták a vidéket a török tükörfordításban Eski Pazarnak nevezett várostól jó tíz kilométerre keletre 1461-ben alapítottak egy "Új Bazárt", Yeni Pazart. Ami ma Novi.
