A Balkán két, mindmáig kielégítetlen nacionalizmusa sok síkon feszül egymásnak. Koszovó kérdése csak egy, igaz ma első számú szegmense a szerbek és albánok sok évszázados küzdelmének. (Hogy mikor kezdődött, ne firtassuk. A szerbek szerint akkor, amikor a 6. században ők maguk megjelentek errefelé. Erre tromfolnak az albánok, hogy az ő őseik, az illírek már a rómaiak ellen is, ugye. Ne merüljünk el ebben; nézzük az egészet a Voyager űrszonda perspektívájából...)

A címben nevezett konyhaművészeti/sütőipari termék felett is megy a izmozás. Kié a burek? Ennek kérdésnek kábé annyi értelme van, mint a ki főzött először pörköltet, töltött káposztát, horribile dictu gulyáslevest.

De itt ez is vérre megy. S mondjuk a Szandzsakban ennek annyi pikantériája van, hogy az itteni lakosság a bosnyák etnikumot (?) is behozza a vetélkedőbe. Az albánok szemében aztán mindegy: ha valaki szlávul beszél, nincs esélye a köreikben. A minap mesélte egy tutini ismerősöm, hogy a szomszédos Koszovóban gyakorlatilag nem állnak szóba velük, szandzsáki muszlimokkal. S ennek oka túl a szláv nyelven beszélőktől való zsigeri irtózáson az, hogy a szandzsáki muszlimokat arrafelé "árulóknak", jobb esetben "kollaboránsoknak" tartják. Azaz, ha már annyira nem kedvelik az ortodox szerbeket, miért nem szakadnak ki Szerbiából. Mintha feltétlenül ez lenne az egyetlen megoldás. Láthatjuk, meddig jutott a koszovói projekt.

Novi Pazarban van egy kedvenc burekozóm, a bazár környékén. Jó tíz éve egyszer mulasztom el, hogy degeszre tömjem magam a sa syrom-mal meg a sa mesom-mal.

Most is így tettem, s a joghurt mellett beszélgetés is járt a reggelihez. Az öreg főnök mindjárt horgosi katonaélményeivel kezdte s jött a "hogyvogy?" és a magyar káromkodások. (Asszem, manapság kábé eddig terjed a mi kis civilizációnk.) Aztán a család tagjai következtek a galutban. Ausztria, Svájc, Franciaország. Fotók. Jóllaktam.

Visszacsatolva a kezdő gondolathoz: az is kiderült, hogy e szuper szandzsáki bureket előállító család a délnyugat-koszovói Prizrenből származik. Mondjuk így: az albán nacionalizmus bölcsőjéből.

Ezt szeretem a Balkánban.

P.s. Hozzátennék egy régi bejrúti élményt. A kollégiumban egy ideig egy szobában laktam szandzsáki és (macedóniai, dél-szerbiai és albániai) albán hallgatókkal. A péntek délután mindig ejtőzéssel telt. Ez azt jelentette, hogy hosszas dumálás folyt bősz kólaivás közepette. Úgy öt óra táján kezdett leülni a hangulat, ekkor jött a szokásos albán-jugó összehasonlítás, egyszerűbben: ki volt a faszagyerek: Tito vagy Enver Hoxha. (A polémia- teszem hozzá - vallásos muszlimok között folyt, akik mindkét nevezett álamférfi (ezt már - asszem - így kell írni) alatt megszorításokat/elnyomást voltak kénytelenek elviselni. A nemzeti érzés mégis felüírta az umma közösségét.) Egyre- másra licitáltak egymásra. Ultima rációként azon vitatkoztak - immár kiabálva-, hogy vajon Tito tankjai jutottak-e volna gyorsabban Tiranába vagy Hoxha harcjárművei Belgrádba.

Nem tudom, ki nyert. Én csinálnék egy ilyen videojátékot.