1943 november 20-án a szomszédos Plevlján megalakult a Zemaljsko antifašističko vijeće narodnog oslobođenja Sandžaka, azaz a Szandzsák Nemzeti Antifasiszta Felszabadító Tanácsa. Azaz a régió csatlakozott a Josip Broz-vezette partizánmozgalomhoz.

Fontos lépés volt ez, s máig ható fontos üzenete van (lenne). Jugoszlávia - tevékeny részvételünkkel történt - 1941-es szétverése után a környék Albánia közigazgatásához soroltatott s 1941 és 1943 között olasz, majd német megszállás alatt volt. Az itt élő albánok - az előző évtizedekben elszenvedett sérelmek miatt szimpatizáltak a szerb uralmat megdöntő megszállókkal (ellentétben mondjuk albániai nemzettestvéreikkel) s a szláv muszlimok közül is nem kevesen követték a Boszniában - Háddzs Amín al-Huszeini, egyébiránt németországi emigrációban élő jeruzsálemi főmufti szervezte - bosnyákok nem elhanyagolható számban történő belépését a különféle muszlim SS-zászlóaljakba. (A teljes kép kedvéért jegyezzük meg, hogy a bosnyákok többsége az ellenállással tartott, s Tito mozgalma éppen Bosznia területéről indulhatott el.)

Folyt azonban a muszlimok kapacitálása a kommunista ellenállás felé - többek között olyan érvekkel is, hogy ebben harcolhatnak a királypárti csetnik erők albán- és muszlimfaló Draža Mihajlović-féle mozgalmával is - a náci megszállók elleni küzdelem mellett.

Ennek eredménye, hogy a szandzsáki lakosság (muszlimok és keresztények, szerbek, bosnyákok és albánok) hetvenhárom évvel ezelőtt Plevlján csatlakoztak Tito mozgalmához.

Az más kérdés, hogy az ellentételezésként ígért posztháborús autonómia elmaradt. A Szandzsák kettéosztatott Szerbia és Montenegró között.

Lehet, ezért nem ünnepelnek.

(A poszt november 20-án született.)