Áll a bál a tunéziai iszlamista Nahda Párt (حزب حركة النهضة) háza táján. Meg úgy általában az országban. A szervezet alapítója, spiritus rectora, Rásid al-Gannúsí/Rached Ghannouchi a minap hosszabb interjúban értekezett az Iszlám Állam-IS (الدولة الإسلامية) mibenlétéről. A biztosítékokat az verte ki, hogy az iszlamista politikus az IS-t a "dühös (frusztrált) iszlám" megnyilvánulási formájának nevezte és nem volt hajlandó teljes mértékben elítélni. Azaz nem tette meg a "közösségen kívül helyezés", a takfír (تكفير) lépését, mondván, hogy az nem nyilvánítható ki senkivel szemben sem, aki kimondja és hiszi a sahádát (الشهادة‎‎), azaz az alapvető hitvallást.

Gannúsíra rögtön ráugrott az egész politikai vezetés és a média. A Nahda először nyilatkozatban finomított (igaz, a takfír elvetését ebben sem módosították), majd a médiában a párt más vezetői oltottak tüzet. A Konzultatív Tanács (مجلس الشورى) vezetője, Abdulkarím al-Hárúní/Abdelkrim Harouni a televízióban magyarázta a bizonyítványt, majd Gannúsí a párt Facebook-oldalán fejtette ki - nagyjából ugyanazt a véleményét. Annyi - beszédes - magyarázattal, hogy az IS léte és tevékenysége csak az Irakban és Szíriában tapasztalt síita előretörésre adott válasz. A "kilengésekről" ezúttal sem volt szó.

Gannúsí véleménye nem egyedülálló a szunnita vallási vezetők körében. Ha eltekintünk az állami alkalmazott hivatalos vallási funkcionáriusok megfelelően média-hangolt elítélő nyilatkozataiktól, láthatjuk, hogy számos, egyébiránt mérsékeltnek tekinthető vezető a lavírozást választja a határozott elítélés helyett az IS vonatkozásában. Általában félelemből; az IS elítélésével ugyanis a szunnita közösség tagjaiban azt a látszatot keltheti, hogy oppozíciójával az "ősellenség" síiták ellen fegyveresen egyedül fellépő szervezetet kritizálja. Ez pedig - tetszik-nem tetszik - e vallási vezetők számára a hívők elfordulásával járna.

Bár az iszlám világ társadalma alapvetően nem homogén, ez az opportunista vélemény elhangzik a mecsetek minbarjairól A Balkántól Ománon át Malajziáig. Hogy csak az elmúlt hónapokbeli személyes tapasztalataimat említsem.

Most, hogy keleten gőzerőre kapcsolt az IS elleni katonai offenzíva (Moszul) - bár a teljes és gyors győzelem, s különösen a post bellum helyzet felől azért még bujkál az emberben egy kis kétely - minden jel ara mutat, hogy a dzsihádisták Észak-Afrikába csoportosulnak s a "központ" szerepét a líbiai filiálé veszi át. Ez nem újdonság. A régió vallási/politikai vezetői pedig - nyilatkozataikban - lavíroznak. A történelmi tapasztalat szerint ez hosszú távon nem állítja meg a társadalom radikalizációját. 

Ami megállíthatná, azt - tudhatjuk Jenny von Westphalen hites urától - valahol a gazdaság és az államigazgatás környékén kell keresni.