iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Dzsihádista retúr Koszovóban

2016. október 03. 10:18 - politics&islam

 

Kicsit elsikkadtak az utóbbi időben a Szíria/Irak - Balkán viszonylatról szóló hírek. A ki- és visszautazó szélsőségesek számolgatása most inkább Nyugat-Európában és Ázsia más részein folyik, s különösen Észak-Afrikában, ahol javában alakul az új dzsihádista tűzhely a Szahara lángoló égboltja alatt. 

Pedig a dzsihádista fluktuáció a Balkánon sem fejeződött be. Sőt, a mozgalom közel-keleten jelenleg tapasztalható visszaszorulása miatt most itt is a retúr-irány erősödik, ami tovább erősíti az amúgy is évek óta nem múló krónikus fejfájást az érintet országok kormányzati tényezőinél.


A sajtó és a megfigyelők általában elfelejtik azt az érdekes tényt, hogy az lakosság számához viszonyítva Koszovó "bocsátotta ki" a legnagyobb létszámú kontingenst, amely Szíria és Irak különböző dzsihádista csoportjaiban (elsősorban az Iszlám Államban, de forognak a Nuszra Frontban és az Ahrár al-Sám-ban is) tevékenykedett/tevékenykedik. Az IS-ben az albán harcosok fő koordinátorai is koszovóiak: Lavdrim Muhaxheri és Ridvan Haqifi. Eddig több mint 300 koszovói harcolt a közel-kelti frontokon; közülük ötvenen már soha nem térnek vissza.


Jönnek azonban a többiek. Emiatt a koszovói kormány tavaly szigorú törvényt hozott, amely szerint a hazatérteket súlyos börtönbüntetés várja. (A törvény szövege szerint 15 év börtönbüntetés jár annak, aki az ország határain túli háborúkban fegyveresen vesz részt.)


Helyi szakértők szerint azonban nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. E hangok szerint az a veszély fenyeget, hogy miután a közel-keleten harcoló fiatalok előtt így mindössze két alternatíva marad (azaz a háborúban való mártíromság vagy hazatérve hosszú évek a sitten), semmi sem ösztökélheti őket a deradikalizáció felé. Hogy a szélsőségtől való el/visszatérítésnek mennyi a reális esélye, ugyancsak kétséges, de ennek alternatívája csak a még erőteljesebb radikalizáció lehet - amennyiben persze túlélik a szíriai/iraki műveleteket. A sok éves börtönbüntetés pedig - túl a hosszútávú izoláció totális személyiségromboló hatásán - azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy a lefogott dzsihádisták odabent folytatnak majd térítő tevékenységet. (Erre is láthattunk már példát - hogy nagyon-nagyon finoman fogalmazzak.)


Az említett veszélyek mérlegelése után - és észak/nyugat-európai példákat figyelembe véve - Koszovóban is létrehoztak egy jótékonysági szervezetet, amely felvállalta a visszatérők reintegrációját a koszovói társadalomba. A Fundamentalizmus Elleni Harc, a Biztonság és az Integráció Intézete (Security, integrimi dhe lufta kundër fundamentalizm Instituti) hangzatos nevet viselő szervezetet részben a hadak útját megjárt ex-dzsihádisták működtetik. Az egyik alapító, Albert Berisha, a Prishtinai Egyetem egykori politológia-szakos hallgatója, majd a Tiranai Egyetem PhD-se, aki szintén megjárta a hadak útját a szíriai frontokon.


Míg korábban Boszniáról írták azt, most egyre inkább Koszovót tartják a balkáni dzsihádisták fő beszervezési és szervezkedési terepének. Vannak különösen veszélyeztetett régiók az országban, mint egyes macedón határ közeli falvak (Leshnice, Remenj, Zagorcan), de a városi (Prishtina, Prizren) fiatalok körében is humuszra hullhat a mag. A gazdasági helyzet javulása, a fiatalkorúakat extrém módon sújtó munkanélküliség - legalább kis mértékű - orvoslása nélkül azonban nem sok sikerrel kecsegtet a vallási radikalizácóval szembeni állami és civil küzdelem.


A perspektíva nélküli fiatalok előtt a radikalizáción túl van még egy - örök - alternatíva: a kivándorlás. Rövid távon ez jó lehet a kormányzatnak. (Jobb, mint az iszlám szélsőségesekhez való csapódás.) Hosszabb távon azonban tovább lehetetleníti az ország minden szegmensű (gazdasági, társadalmi, kulturális stb.) jövőjét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr4911762069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása