iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A Családról – röviden

2016. szeptember 19. 13:28 - politics&islam

 

Rájár a rúd a Harírí-klánra. Már sok éve kiestek a közvetlen hatalomgyakorlásból Libanonban – annak ellenére, hogy több mint tíz éve nincs jelen – közvetlenül – a szomszédos Nagy Testvér. (A jelenlét hiánya persze csak a katonai vonalra vonatkozik; a politikai, titkosszolgálati, gazdasági befolyást elhanyagolni súlyos hiba lenne. És ott vannak még a szintén kikerülhetetlen családi összefonódások a két ország állampolgárai és lakosai között.

Az elnökválasztás permanens – és a libanoniak által félmosolyos rezignáltsággal fogadott – kudarca is részben a Harírí-családhoz köthető. Bár a főtámogató Szaúd-Arábia a térségben évek óta feltartózhatatlanul nyomul, Libanon az egyik olyan kis turzás, ahol a vahabita tengeráramlás mindúttalan megtörik. A gát léte részben helyi erők (a törzsökös libanoni síita társadalom), részben külső tényezők (elsősorban Irán) eredménye. Rijád pedig éppen az építési/befektetési nagyvállalkozó család révén remélte/reméli annak lebontását.

Ami egyelőre tovább várat magára. Most éppen a család szaúdi gazdasági nehézségei csökkentik a boss Szaad al-Dín al-Harírí libanoni pozícióit. A Saudi Oger Ltd. konzorcium – a Harírí-család szaúdi gazdasági jelenlétének zászlóshajója – komoly nehézségekkel küzd, ami az ilyesmire különösen érzékeny libanoni közvéleményben máris érzékeltette a hatását. Nemcsak az politikai paletta másik térfelén álló síiták (Hezbolláh és keresztény szövetségesei) támadták meg nyomban Harírí helyi politikai formációját (Jövő/Musztaqbal Irányzat), hanem a családdal szövetséges egyes szunnita erők is kételyeket fogalmaztak meg a szajdai család tényleges politikai befolyását illetően. A „kedvezményezettek”, azaz a Jövő Irányzat vezetői már a – nem jelentéktelen mértékű – közvetlen pénzügyi támogatások elmaradása miatt panaszkodnak.

Kérdés, hogy a mérsékelt szunnita erők utóbbi időben tapasztalható meggyengülését át tudja-e konvertálni az Irán-vonalat képviselő Hezbolláh-vezette szövetség és fel tudják-e nyomni a baabdai elnöki palotába az ex-tábornok Michel Aún/Aount? Vagy legalább a „kompromisszumos jelöltet”, Michel Szulajmán/Suleimant.

Alapvető kérdés. Vannak azonban Libanonban ennél fontosabb témák is. Például, hogy napokon belül kezdődik a „Dancing with the Stars” az MTV-n! Ez amolyan Szombat esti láz-féle műsor, melyben a helyi, enyhén túlsúlyos Czene Attila/Keleti Andrea etc. fog táncikálni valami önjelölt majommal.

Ez az, amit a libanoniak igazán várnak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr9211723245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása