iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Térfélválasztás

2016. február 25. 21:04 - politics&islam

 

Vagy ide vagy oda. A Közel-Keleten nem lehet több szövetségi rendszerbe tartozni. Pláne a mostani kiélezett szituációban.

Libanon mindig különleges volt a maga – hivatalosan – tizenhét felekezetével. A politikai orientáció így soha nem is lehetett egységes. Most nagy izmozás folyik, mert a hagyományosan Irán-szövetséges (vagy ellenfelei szerint -leágazás) Hezbollah dominanciája miatt kormányzati szinten is kijelentések hangoztak el Szaúd-Arábia ellen. Természetesen a szíriai háború konstellációjában. Ennek következtében az egyik legnépszerűbb észak-libanoni szunnita politikus, az igazságügyi tárcát birtokló Asraf Rífí (egyébiránt a csendőrség egykori főparancsnoka) le is mondott. Az apja meggyilkolásának évfordulójára csupán néhány napos látogatásra érkező Szaad al-Harírí pedig Bejrútban maradt – tüzet oltani.

Mert Rijád igazán berágott és – félszigeti szatellitáival egyetemben – hazahívta állampolgárait, a cédrusok árnyékába utazást pedig nem javasolja nekik. Ez súlyos csapás a libanoni gazdaságra, amelynek jelentős bevételi forrását adja az Öbölből érkező turizmus, miután a szomszédban zajló események miatt a más irányból érkező turisták száma csekély. Ezt még talán be is nyelte volna az ország gazdasága, de a szaúdi vezetés azonnal leállította a hadseregnek és a rendőrségnek nyújtott több milliárd dolláros katonai segítségnyújtás folyósítását.

Tammám Szalám, a megbénult kormány feje nyilatkozik, találkozik, körutazik az Öbölben, helyreállítandó a viszonyt. Nehéz dolga van. A síita Hezbollah az ország vitathatatlanul legbefolyásosabb pártja és társadalmi szervezete, amely az Aszad-kormány legfontosabb közeli szövetségese a szomszédban zajló drámában. Ráadásul a szaúdi média most újra erőteljesen pedzegeti a libanoni szervezet jemeni jelenlétét. Az ott zajló polgárháborúban való Hezbollah-részvétel azért eddig sem volt titok, viszont a mostani jelentések szerint a libanoni szervezet tagjai immár a szaúdi határon tevékenykednek – álmatlan éjszakákat okozva a rijádi vezetésnek.

A libanoni elemzők szerint egyre folyik az ország kettészakítása. A kormány bénultsága, a köztársasági elnök megválasztásának lassan két éve tartó képtelensége erősítik ezt.

Libanon komp is lehetne a szemben álló felek között. Vagy akár híd. A történelmi tapasztalat szerint azonban inkább bója a háborgó közel-keleti tengeren, amibe majd’ minden hajó beleütközik. Sőt, van, amit el is süllyeszt. Miközben néha maga is megkóstolja a tenger fenekét.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr538419790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása