Már a számozás lehetősége is elkeserítő. Mert megengedhetetlenül magas a sorszám. (Már ha volna olyan, hogy megengedett.) Ahelyett ami volt. A stabilitást jelentő meglehetős rossz rendszerből történő felülről irányított lassú átalakulás pozitív irányba. De – úgy látszik – sokaknak nem tetszett ez. S lehet, hogy az eredmény ínyére van egyeseknek, a szíriai népet én azért megkérdezném.
A múlt héten orosz légitámadás levadászta az egyik – ha nem a legnagyobb –, nem az Iszlám Állam (IÁ/IS/الدولة الإسلامية) vagy a Nuszra Front (جبهة النصرة لأهل الشام) uszályába tartozó fegyveres ellenzéki szervezet, az Iszlám Hadserege (جيش الإسلام) főnökét, Zahrán Allúst. Utódja máris megvan, Iszám al-Buvajdání/Abú Hamám személyében
Ilyen vezér-vadászat már jó ideje folyik a szélesebb értelemben vett térségben: lásd Líbia, Jemen, Irak vagy éppen Szíria frontjait. Léten-nyomon jön a bejelentés arról, hogy éppen melyik dzsihádista vezetővel végzett az éppen aktuális dróntámadás. Aztán minden folytatódik tovább, Eötvös bohóc szellemében.
Na, ez most nem olyan. A most likvidált vezető nehezen – vagy sehogy sem – pótolható. Valahol éppen ebben rejlik az alapjában azonos szalafita-dzsihádista alapokon működő szervezetek két egymástól jól elkülöníthető csoportja közötti – egyik – különbség is. Míg mondjuk az IS tevékenységét az egy központi irányítás alatt álló párhuzamos regionális vezetői struktúrája révén nagyobb kár nem éri, amikor valamely vezető személyiségét likvidálják, ugyanez a fragmentált csoportok esetében egy-egy ilyen kiiktatás komoly hátráltató tényező lehet. Az utóbbi hetekben az IS iraki visszaszorulásának oka is elsősorban nem a statisztikák szerinti tíz vezető személyiség levadászása volt, hanem a kívánatos szintet még mindig el nem érő módszeres felszámolási hadműveletek.
Az Iszlám Hadserege azonban várhatóan erősen megsínyli vezetője halálát. Zahrán Allús ugyanis a szíriai konfliktus egyik központi szereplőjévé avanzsált a fegyveres harcban való 2012-es megjelenése óta. Persze előtte sem volt ismeretlen figura. Apja, Abdulláh Allús a szaúdi királyi családdal igencsak jó kapcsolatokat ápoló szalafita prédikátor, aki tanainak hirdetése miatt a Termékeny Félholdról hamarosan Szaúd-Arábiába tette át székhelyét. Fia, az 1970-ben született Zahrán tőle sajátította el a vallástudományi alapokat, amit aztán a Damaszkuszi Egyetem Vallástudományi Karán. Ez irányú ismereteire Medinában ütötte rá a pecsétet egy saría-tudományi MA-fokozattal. Bár már ’87-től dolgozott a mozgalomban, tanulmányai végeztével következett a magas szintű hazai hittérítés – igaz nem sokáig, miután 2009-ben letartóztatták „fegyveres szalafita csoportok szervezésének” vádjával. Két évet töltött a szejdnajai börtönben, majd a szíriai tüntetések első hullámát követő amnesztia idején, 2011-ben szabadult.
Hogy a következő évben szülővárosában, a Damaszkusztól északkeletre fekvő Dumában már létrehozza az Iszlám Osztaga (سرية الإسلام) nevú szervezetet, amelynek irodája/központja ekkor gyakorlatilag féllegálisan működött a városban. Ez a kis – kezdetben 14 főt számláló – csoport néhány hónap alatt az akkor még többnek kinéző ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg (الجيش السوري الحر) egyik legjelentősebb szövetségesévé vált a főváros térségében. 2013 nyarán már hatvan brigádból állő fegyveres erőt képviselt, amely őszre – ugyancsak Dumában – a Szíriai Forradalom Támogatóinak Kuvaiti Tanácsa (مجلس الداعمين للثورة السورية في الكويت) támogatásával és felügyeletével létrehozta a „Damaszkuszi Főhadiszállást” (غرفة عمليات دمشق الرئيسية), s vezetője Zahrán Allús a régióban működő ellenzéki erők legerősebb embere lett. Tagjai kiképzést kaptak Jordániában, a pénzügyi hátteret pedig Szaúd-Arábia biztosította.
Allúst közben Ankara is kinézte magának. Az utóbbi időben a török vezetés egy általa kívánt posztaszadi Szíriában is szerepet szánt neki. (Ezért talán nem véletlenül talált rá az orosz rakéta. Gyengül a török és a szaúdi tábor.) Ez a török vonal azért is érdekes, mert az Iszlám Hadserege – egyik – deklarált célja iszlám állam (noch dazu kalifátus) létrehozása. De logikát ne keressünk a közel-keleti politikában. Errefelé ez csak az iszlám filozófiában és/vagy a mantiqban fordul elő.
