Először Luccaban tűnt fel. 1990 bágyasztó augusztusában, a mélypontot jelentő olasz futbalvébé után, amikor 'némmal keresztül-kasul stoppoltuk a csizmát. Hogy mindenütt töménytelen mennyiségű gyógyszertár van az olasz városokban, falvakban. Aztán jöttek a hírek arról, hogy milyen magas a nyugati társadalmak gyógyszerfogyasztása, mindenki marékszámra szedi a bogyókat, ami nem jó, mégis sokáig élnek. Aztán nálunk is errefelé alkultak a folyamatok; de csak "magyarosan", lemaradva, felemásan. Ebben sem értük utól az Untergang alatt álló Abendlandot.

Ez járt a fejemben, amikor a dusanbei első napokban meglepve tapasztalta: két boltból/szolgáltatóipari egységből van a legtöbb - és nem csak a fővárosban. Egymás hegyén-hátán áll a gyógyszertár és a fogadóiroda. Volt olyan utcaszakasz, ahol ötven méteren belül az előbbiből hat, az utóbbi műintézményből négy kirendeltség működött.(A harmadik helyezet, egy nagyságrenddel lemaradva, a fogászati rendelő. Ez is érdekes. Mert dentálhigiéniailag még mindig a szovjet módi az egyeduralkodó; villognak az aranyfogak. A fogtechnikusok az aranymívesség mesterei lehetnek.)

Gönyörű. És mind a fogadóirodákban, mind a gyógyszertárakban nyüzsögtek a kuncsaftok. Nem tudom, van-e a összefüggés a két intézménylánc szaporasága között, de olybá tűnt, a fogadóiroákban szerzett idegi/lelki bántalmakat orvosolhatják a bukik két oldalán sorakozó gyógyszertárak árukészleteivel.

Ez a fogadó-iroda-biznisz azért elgondolkodtatott - miután nem tudnék kibújni a bőrömből, és nem is akarok. A fogadást - némiképp/nagyon leegyszerűsítve - tiltja az iszlám. Tádzsikisztán társadalma - közép-ázsiai viszonylatban - erős vallási kötödéséről ismert. Erősebbről, mint mondjuk Kirgizisztán vagy Kazahsztán. (Az üzbégekkel vetélkedhetnek ebben.)

De a valóság mindig árnyalt. Igen, itt nincs minden faluban, városi utcában alapjáraton minimum egy részeg (mint a kirgizeknél) - na ez is csúnya, de némiképp ténymegállapító kijelentés volt -, de hogy a Ramadán végi ünnep (ajd al-fitr) alatt is fogadóztak, finomítja a képet. Meg aztán - tapasztalataim szerint - az ország tájegysége válogatja. Nyugat (Hissor/Hiszár), északnyugat (Garm) és dél (Kurgonteppa/Kurgán Tyube) - vallási tekintetben - tradícinálisabb mint mondjuk a Kulob és Dangara környéke, a Badakhsánról nem is beszélve, ahol az iszmáíliták miatt még különlegesebb a helyzet. De ez utóbbiakról - miután itt töltöttem el a legtöbb időt - kicsit későb.

A szovjetizáció mindenestre - miként általánosan a belső-ázsiai posztszovjet térségben, továbbra is döntően befolyásolja a társadalmi mentalitást. Ahol pedig ez a szovjet örökség foszladozni látszik, a lyukakon már kukucskálnak befelé az iszlám ma aktuális irányzatai. Ami nem csak a szekulárisoknak kellemetlen, de a tradícionális iszlámhoz való visszatérést szorgalmazó csoportoknak is. Erről a kellemetlenkedésről is majd később.

A mi családunk notórius gyógyszerkerülő. Úgy nőttem fel, hogy otthon - nem túlzok - egy fél levél elsárgult, beázott Kalmopyrin volt a gyógyászati készlet. Csak nagymamám testvére, a cérnakesztyűs-ködvágó kalapos Stefi néni szedett marékra gyógyszert. Ő nyolcvan évig húzta. Lehet, hogy át kellene értékelnem a dolgokat - ezen a téren is.