iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Rijádi ítélet

2014. november 02. 22:10 - politics&islam

 

Az iráni-szaúdi küzdelem a vallástudósok szintjén is zajlik. Most például egy bírósági ítélet kapcsán.

Két héttel ezelőtt Rijádban felekezetközi ellentétek szításának, a hivatalos vahhabita ideológia nyílt kritikájának, valamint a hatóság elleni erőszakos fellépésre való buzdításnak a vádjával  halálra ítélték a szaúdi síiták egyik vezetőjét, Nimr Báqir al-Nimr ajatollahot.

Iránban nagy a felháborodás. A teheráni főprédikátor, Alí Mehdeví Kermání sejk minapi beszédében figyelmeztette a szaúdi vezetést, hogy ne hajtsa végre az ítéletet. Annak beteljesítése ugyanis - így Mehdeví Kermání - súlyos következményekkel járhat a szaúdi uralkodói elitre: mobilizálhatja a vahhabita királyság lakosságának több mint 10%-át kitevő, kétmilliós síita kisebbségét. Nem szólva a régió többi síita közösségéről, mindenekelőtt a bahreini lakosságról, ahol ők alkotják az abszolút többséget, de a kivégzés hatással lehet az amúgy ötimámos, így ideológiailag nem teljesen egyívású, de az utóbbi időben Iránhoz számos szállal kapcsolódó jeleni hauthista mozgalom tevékenységére is.

A most meghozott ítélet csak az utolsó - eleddig - a Nimr sejk elleni bírósági intézkedések sorában. Tíz éve több alkalommal tartóztatták le és töltött hosszabb-rövidebb időt a szaúdi büntetés végrehajtás intézményeiben.

Az 55 éves sejk a Szaúd-arábiai al-Avámíja városában született a jelentős síita kisebbséget felmutató al-Qatíf-régióban. Családja korábban olyan neves vallástudósokat mutatott fel, mint Muhammad bin Nászir Ál Nimr nagyajatollah vagy Haszan bin Nászir Ál Nimr hodzsetoleszlám. Az iráni iszlám forradalom után egy évvel, 1980-ban már Qomban találjuk, ahol a Szejjed Mohammed Taqí Hoszejní Moderreszí nagyajatollah-alapította hauza hallgatója volt. Emellett olyan további vallástudósi nagyágyúk mellett tanult, mint Szejjed Szádeq Sírází nagyajatollah, Háqqání vagy Abbász al-Mudarraszí ajatollahok. Ez utóbbiaktól tíz évig Damaszkusztól délre, a Zajnab-negyedben tanult.

Hazatérése után hamarosan jelentős társadalmi intézményrendszert épített ki, és az egyik legbefolyásosabb, de mindenképpen a vahhabita rendszerrel szembeni legkritikusabb síita vallási vezető lett. Pénteki prédikációi során minden alkalommal megfogalmazta kritikai észrevételeit a szaúdi rendszert illetően.

Az ellene hozott szankciók nem is maradtak el. 2003-tól számos alkalommal kritizálta a szaúdi hatóságoknak a síita közösség ellen elkövetett túlkapásait, valamint a szaúdi vallási hatóságok megnyilvánulásit a síizmus ellen általában. Ezzel együtt ő volt az, aki 2011-ben, amikor a sogenannte "arab tavasz" zsönge napsugara bekukkantott a szaúdi királyság erősen leárnyékolt sátorába és úgy látszott, hogy a hatóságok ezt kihasználva még keményebben lépnek fel a síita közösségek ellen, önuralomra intette a síitákat és ezzel megakadályozta, hogy egyenlőtlen küzdelem véres áldozatokkal járjon az amúgy is szorongatott közösségben.

Legutóbbi letartóztatása (2013 márciusa) óta tizenhárom ülésen tárgyalta a szaúdi bíróság Nimr ajatollah ügyét s jutott végül az említett végeredményre. A hatóságokkal szembeni fegyveres ellenállásra való buzdítás mellett az ő nyakába varrták a bahreini síita felkelések szervezését és támogatását is; s elhangzott az ilyenkor szinte kötelező "külföldi ügynök"-vád is.

A térség síita közösségeiben is nagy a felhördülés. A vallástudósok Qomtól Bahreinen át Irakig és Libanonig tiltakoznak. Hásemi Rafszandzsání ajatollah, volt iráni köztársasági elnök kemény hangú levelet írt a szaúdi uralkodónak, az ítélet visszavonását követelve. Megszólaltak az ügyben olyan vallási vezetők is, akik eddig nem nagyon hallatták politikai ügyekben a hangjukat. A legnevesebb ezek között a qomi Dzsaafar Szobhání ajatollah, a vallástudományok egyik kortárs óriása. A bahreini és szaúdi síita közösség feszülten figyeli a fejleményeket. Teherán - miután kormányzati szinten tiltakoztak az ítélet ellen - szintén éber: a szaúdi-iráni küzdelemben akár új, közvetlen front is nyílhat az Arab-félszigeten.

A Szaúd-arábiai síita kisebbség helyzete finoman szólva nem rózsás. A vahhabita ideológia egyik fő pontja az elhajlók/eretnekek elleni küzdelem, amelynek fő célközössége a síiták. Irán mindent megtesz, hogy képezze, öntudatra ébressze és mobilizálja az ország két régiójában élő közösséget. Ugyanis mindkettő térség bír stratégiai jelentőséggel. Az Öböl-menti Keleti Tartomány (الشرقية) szénhidrogén-ipar fő területe, míg a délnyugati Aszír (عسير ) tartomány közvetlenül határos Jemennel, ahol az Irán-támogatta hauthik éppen nyerésben vannak a központi kormányzattal, a törzsi lázadókkal s a közeljövőben talán a helyi al-Qáida-filiáléval szemben.

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr186858335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.11.03. 13:54:05

Szokás szerint nagyon jó és informatív bejegyzés, de - habár nem szokásom "nyelvtannácit" játszani - helyesírásilag kissé át kellenne nézni. (Főleg az első mondat sikerült kissé értelmetlenre).
süti beállítások módosítása