2005. február 5-én Damaszkuszban könyvesboltokban tobzódtam. Miután bespájzoltam, hátizsákomban több kiló betűvel jött a szokásos szálloda előtti kulináris zárókör: A Viktória-híd: a Közel-Kelet legjobb falafelje, Báb Túma: a Közel-Kelet legjobb feketeszezámos croissant-ja, majd a csúcs, a Hamídíje-bazár és a Közel-Kelet legjobb fagyija, a Beqdás. Ez utóbbiból mindig kettő.
A kalóriabombától felajzva kora délután értem vissza a Qanavát-negyedben álló Rejtő-i szállodámba, ahol a hideg miatt mindenki a sog hallban üldögélt. Csak most nem úgy, ahogy szoktak, körülülve-bámulva a szóbiját, az olajkályhát, hanem mindenki a hetvenes évekből itt maradt fadobozos tévékészülékre tapadt. Először azt hittem, meccs van. (a 2002-es és 2010-es focivébé számos meccsét szurkoltam végig a kurd recepciósokkal.) Na, de délben? Láttam, hírcsíkok szaladgálnak a képernyő alján és bejrúti utcát láttam, lángokat, füstöt, katonák és rendőrök bukkantak fel. Kérdeztem, mi a helyzet? Mondták, hogy megölték Harírít.
Kellett egy pár óra, amíg felfogtam a dolgot. Mennyire volt vajon szükségük a libanoniaknak? Rafíq al-Harírí 1992 és 1998 majd 2000 és 2004 között volt a libanoni politika első számú irányítója – persze akkor még szír ernyő alatt. Mindenesetre neve egybeforrt az ország hosszú polgárháború 1975-1992 utáni újjáépítésével. Most nem írnék arról, mivel is járt ez (hiperkorrupció), az ellen elkövetett sikeres merénylet uralkodók meggyilkolásához volt mérhető.
A következményei is ahhoz mérhetők. Csaknem harminc év után kivonultak a szír csapatok. A libanoniak azt hitték, jön az önállóság korszaka. Ez persze elmaradt. A merénylet kivizsgálásával megbízott nemzetközi bíróság először a szíriai és a libanoni(!) titkosszolgálatokat vádolta. Aztán ez a vád – kamutanúk lelepleződése után – összeomlott. Mostanában a bíróság által kiadott jelentések a Hezbollah irányába terelik a vádakat. Öt olyan személyt nevezett meg, akik kapcsolatba hozhatók a Hezbollahhal. A bizonyítékok itt sem látszanak megingathatatlannak, de a bíróság munkájának akadályozása immár a síita szervezet és szövetségesei egyik prioritást élvező törekvése lett.
Például a bíróság működésének akadályozásával. A nemzetközi egyezmény értelmében a bíróság költségvetésének 49%-át állja a libanoni kormány. Ez évente 58 milliárd líra, ami 39 millió dollárnak felel meg. A Hezbollah-támogatta Míqátí-kormány idején minden alkalommal késlekedtek az összeg kifizetésével. A 2011 és 2012-es részt a miniszterelnök a Hezbollahot is magába foglaló Március 8-a Szövetség – és parlamenti képviselői – ellenkezése dacára kifizette; úgymond a költségvetési kereteken kívüli forrásból.
A 2013-as költségvetési hozzájárulással is elmaradt a kormány. Mostanra úgy látszik elfogytak a vis maior-alapok. A Hezbollah minden eszközzel megakadályozni igyekszik a bíróság munkáját. A megbízott kormány hónapok óta csak alakul, így Míqátíra vár a megoldás. A kérdés: érdeke-e neki – vagy bárkinek –, hogy kiderüljön az igazság.
Libanonban a függetlenség elnyerése után már első miniszterelnököt, Rijád al-Szulhot(Szolh) is meggyilkolták. Miként politikusok tucatjait Basír Dzsemajel és Rene Muavvad megválasztott köztársasági elnököket, Rasíd Karámí miniszterelnököt, hogy a családjukkal együtt lemészárolt Dani Shamount vagy Tony Franzsiét ne is említsem. És az esetek többségében nem derült ki az elkövető(k) személye. De Libanonban mindenki tudja, kik voltak.
