Jó pár hónapja egy poszt végén megígértem, bemutatom egy kicsinyt a libanoni elnököt. Aztán itt-ott megfordultam, írtam erről-arról, ezt meg elfelejtettem. Most, hogy a nevezett személy országlása helyszínén vagyok, végre lepötyögök róla pár érdekességet.
Amikor öt éve hónapokig tartó huzavona után megválasztották, a nyugati és a Nyugat-barát libanoni sajtó a poszt-harírista időszámítás új korszakának hajnalát hirdették. Pedig az akkor hivatalba lépő elnök már előélete folytán sem soroltathatott a Nyugat-szövetséges, szír ellenes politikai erők kötelékébe.
Misál Nihád Szulajmán/Michel Nihad Suleiman 1948. november 21-én született a közép-libanoni Amsít/Amchit-ban. A Dzsubajl/Büblosz feletti hegyekben fekvő gyönyörű kis városka sokáig a selyemkereskedelem egyik fő központja volt, régóta maroniták lakják. Ezt választotta libanoni tartózkodás színhelyéül a 19. században Ernest Renan francia történész, író, teológus-filózófus, gondolkodó, tótumfaktum. Itt született Marcel Khalife lantművész, de erről a vidékről származik Amin Maalouf író vagy hogy még messzebb menjünk, nagyapai részről Shakira, kolumbiai énekes-, táncosnő és autószerelő.
Suleiman is maronita családból való. A Libanoni Hadsereg Katonai Akadémiájá-n (المدرسة الحربية) 1970-ben végzett. A gyalogságnál szolgált beosztott tisztként, majd két évtizedig mint szakasz- és századparancsnok, majd a Katonai Akadémia kiképzőtisztje szolgált. Mindeközben 1980-ban politológiai és igazgatási diplomát szerzett a Libanoni Egyetemen (الجامعة اللبنانية). A hosszú polgárháború (1975-1992) vége felé volt a hadsereg hírszerzésének bübloszi regionális vezetője, aztán vezérkari főnök-helyettes. Ezt követően pedig stratégiai fontosságú zászlóaljaknál töltött be parancsnoki tisztségeket.
Ez utóbbi beosztásai azért is fontosak mert ezek betöltése a libanoni hadsereg polgárháború utáni újjáépítésének idején nem lettek volna lehetségesek az országban állomásozó szíriai katonai és titkosszolgálatok vezetés támogatása nélkül. A kilencvenes évek közepére az ezt a folyamatot – szír égisz alatt – lebonyolító Emile Lahhoud/Ímil Lahhúd helyettese lett, így annak köztársasági elnöki székbe emelkedésekor Sulaiman kerülhetett a hadseregparancsnoki posztra 1998. december 21-én.
Ezt a pozícióját 2008. május 24-ig meg is tartotta, s miután Lahhoud meghosszabbított mandátuma – hosszas politikai feszültségek után – lejárt, Suleiman követhette őt az elnöki székben. Kompromisszumos jelölt volt, miután a Harírí-család vezetett Nyugat-barát erők saját jelölteket akart (köztük már az igencsak problémás – polgárháborús, s a libanoni politikusokként egyetlenként tízéves börtönmúlttal rendelkező – Szamír Dzsadzsa/Samir Geagea-val), míg a Hezbollah koordinálta Szíria/Irán-szövetségesek a Lahhoud parancsnoki elődjét, a polgárháború végén emigrációba kényszerült Michel Aoun/Misál Aún-t akarták.
Suleiman presztízse akkorra már igencsak megnövekedett. Főparancsokként első éles bevetése az ezredfordulón volt: ő irányította a Danníja/Dannie-csoportnak nevezett Afganisztánt megjárt dzsihádisták elleni észak-libanoni (al-Danníja) sikeres felszámoló hadműveleteket. A 2006-os 33 napos háborúban az általa irányított hadsereg minden eszközzel segítette a Hezbollahot az izreliekkel vívott összecsapásaikban – pedig a Nyugat-barát erők arra kapacitálták, hogy hagyja magára a síita szervezetet. A síita és más szírbarát társadalmi körökben megerősödött támogatottsága kiterjedt az egész libanoni társadalomra, amikor 2007-ben ő vezényelte le a Nahr al-Bárid-i palesztin menekülttábor elleni háborút, amelynek során szélsőséges szunnita csoportokat számoltak fel. A hosszú akció során a hadsereg jelentős emberveszteséget szenvedett, ez azonban segített Suleimannak abban, hogy a hadsereget már-már a Hezbollah-hoz hasonló mártír-alakulat jelleggel szerepeltesse a társadalom szemében.
Az enyhén Szíria-barát erők felé hajló középutas álláspontja akkor jegecesedett ke leginkább, amikor a 2008. májusi sajnálatos eseményekben (néhány napos összecsapások a kormánypárt és a Hezbollah+szövetségesei között, amely során a síita szervezet támogatóival együtt fél nap alatt elfoglalta Nyugat-Bejrútot és az ország stratégiai pontjait) visszavonta a hadsereg egységeit és a polgárháború elkerülés érdekében elzárkózott az összecsapások elől.
Így foglalható össze legrövidebben politikai álláspontja: Az Szíria/Irán-barát erők és a Nyugati orientációjú irányzatok közötti alapvető politikai törésvonal mentén jelenlegi köztársasági elnöki pozíciójában semlegességre törekszik, de eddigi megnyilvánulásai – mind korábbi katonai karrierje, majd politikai tevékenysége során – arra utalnak, hogy a Szíria-barát keresztény erők (Michel Aoun) és szövetségesei (a Hezbollah és kapcsolati rendszere) egyik el nem hanyagolható befolyású belpolitikai támogatója maradt. A másik szignifikáns politikai álláspontja az erőteljes Izrael-ellenesség. Ennek katonai felső vezetői pozíciójában több tanúbizonyságát tette, de állami vezetőként is deklaráltan ragaszkodik ehhez az álláspontjához. Politikai nézeteinek harmadik alappillére a szunnita radikalizmus (szalafita/dzsihádista szélsőségese) elleni határozott fellépés.
Mandátuma jövőre lejár. Az utódjelöltek (Michel Aoun, Suleiman Frangie/Szulamán Frandzsíja etc.) már ott állnak a startnál. Hogy ki lesz a befutó, erősen befolyásolja az addig mindenképpen megejtendő parlamenti választások kimenetele. No, és a szíriai helyzet alakulása.
