Ahogy az ember dél felé halad az országban, egyre gyakoribb baszmacsizás. „Ismered a baszmacsikat? Mi a véleményed a baszmacsikról?” Ezek persze egy provokatív kérdések, amelyeknek jelenleg nincs sok valóságlapja, de a kérdezők ezen keresztül mérik le a jövevény politikai-vallási tájékozottságát.
Amikor 1920-ban elzavarták az utolsó bukharai emírt (aki aztán negyedszázaddal később kabuli emigrációban hunyt el), a monarchia és a tradicionális iszlámon alapuló rend hívei gerillaháborúba kezdtek. A már az első világháború alatti katonai szolgálatra kötelező cári rendelet ellen megszerveződő, majd a hatalom 1916-os rettenetes helyi mészárlásai nyomán létrejövő lázadó csapatokat „útonállóknak” (baszmacsik) nevezték, A forradalom utáni első évek káosza segítette a baszmacsik aszimmetrikus hadviselését, aztán jött a Vörös Hadsereg és immár nem sok babér termett neki. A főként üzbégekből és tádzsikokból álló szabadcsapatokban kirgizek is harcoltak. Végül az utolsó – eredeti – baszmacsikat éppen Kirgizisztán déli területein, Os-Dzsalálabád és Batken térségében számolták fel a múlt század harmincas éveiben. Ezek a területek máig megmaradtak a radikális iszlamista irányzatok legfőbb társadalmi bázisának a Fergána-medencében. Pedig azóta történt egy s más errefelé is.
Alapvetően az iszlám vallás társadalomban betöltött szerepének visszaszorítása, a mecsetek bezárása-felszámolása, a vallási intézmények (pld. iskolák) megszüntetése vagy állami felügyelet alá helyezése és a régió csak nem hermetikus elzárása az iszlám világ többi részétől. Ami a dzsadídik és tanítványaik írásreformban játszott szerepét vagy a szovjet éra erős pressziós politikáját illeti, most nem részletezném. Itt azonban igen részletesen lehet olvasni mindezekről barátom részletes és a témát alaposan körüljáró disszertációjában.
A több mint fél évszázados izoláció a nyolcvanas években tört meg. Olyannyira, hogy a régió és a Fergána-medence rögvest a legújabb iszlamista irányzatok tevékenységének fő színterévé vált: megkezdődött a terület harmadik – máig tartó – kapcsolódása az iszlám világ ideológiai-politikai fősodorvonalához.
Ezt több tényező segítette elő. A peresztrojka enyhítő politikája mellett nem elhanyagolható jelentőségű az afganisztáni háború és az iráni iszlám forradalom hatása. Voltak persze ennek egyes személyekhez kötődő előzményei is, mint a libanoni származású Sámi domulla, a Babahán-család, Hakímdzsán qári Margiláni, aki a vahhabita gondolatok szálláscsinálója volt a régióban, vagy az indiai deobandi iskola tanítványa, a tradicionális hanafita gondolkodást megtestesítő Muhammad Rusztamov Hindusztáni munkássága. Megindultak az először még szűken szabott, később kiteljesedő mekkai zarándoklatok, beszivárogtak a pakisztáni Abúlalá al-Maudúdí és az egyiptomi Szajjid Qutb művei és eszméi.
Hidusztáni tanítványai (elsősorban Abdullo Núri) már aktívan részt vettek a Tádzsikisztánban fontos szerepet játszó Iszlám Újjászületés Pártja (Ҳизби Наҳзати Исломии Тоҷикистон) létrehozásában.
A Fergána-medencében azonban nem ez, hanem az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom – IMU ( Ўзбекистон Исломий Ҳаракати) lett a legjelentősebb, a politikai iszlámot ideológiájává tévő, a az évek folyamán egyre erőteljesebben radikalizálódó szervezet. A Fergánában ugyanis még a szovjet érában is tovább élt az underground-iszlám, az illegális mecsetek, iskolák magánházakban működtek. A kilencvenes évektől aztán – köszönhetően az egyre erősebben szivárgó szaúdi pénzeknek – bemozdultak az ottani radikális erők. Létrejöttek az Igazságosság (Adolat), a Megbánás (Tauba), Iszlám Katonái (Iszlam Laskarlari) és az Iszlám Pártja (Hizb-i Iszlami) elnevezésű csoportok. Ilyen gyökerekkel jelent meg az IMU. Erről is sokat lehet olvasni, miután a szervezet szerepelt/szerepel az al-Káida franchise-hálózatban. Ami tevékenysége „kirgiz” részét illeti: az üzbég főváros, Taskent mellett éppen a Fergána-völgy kirgizisztáni területei (illetve az ott lévő üzbég és tádzsik enklávék) szenvedték el az első nagyobb támadásaikat a kilencvenes évek végétől.
Hamarosan – egy dzsihádista szervezethez méltóan – internacionalizálódott az IMU: kirgizek is szép számmal felbukkantak benne. Sőt, az ezredforduló után a csoport katonai vezetője is egy kirgiz lett, a két éve meggyilkolt Abbász Manszúr. A Fergána-medence déli részén futó Alaj-hegyvonulat (Os és Batken tartományok pedig az IMU egyik fő társadalmi (és műveleti) bázisát adják. 2006-ban itt a kirgiz kormányerők komoly harcokat vívtak az iszlamistákkal, akik még néhány éve is raboltak el a környező heygekből nyugati hegymászókat. E miatt aztán a Kirgizisztán és Tádzsikisztán közötti Kizil-Suu-völgyben lévő határállomás a külföldiek elől le van zárva. (Így aztán aki a Pamir Highway-en Tádzsikisztánból Kirgizisztánba érkezik, nem tud közvetlenül visszatérni Dusanbébe: Osba kénytelen továbbmenni, onnan meg vagy repül vagy kerül a Fergána-medencén keresztül.)
Az IMU mellett aktivizálódott az iszlám internacionalista Felszabadítás Pártja (Hizb al-Tahrír) is. Az egész iszlám világban a hatalmon lévőknek masszív hideglelést okozó, a kalifátus, tehát egy vallásjogilag legális szupranacionális politikai entitás létrehozását célul kitűző szervezet tagjainak zöme Kirgizisztánban üzbég. (Így erős az üzbég többségű Osban, Dzsalálbádban vagy Özgenben.) Az erőszakos és hosszú szovjet szekularizáció utáni társadalmi értékválság azonban egyre több kirgizt vonz a betiltott párthoz. Egyre több a letartóztatás Biskekben is, s egyre nagyobb a kirgiz kormány félelme. Nem is alaptalanul. A megoldatlan gazdasági és társadalmi problémák, a súlyos életszínvonal-csökkenés és az iszlamisták által kínált alternatívák egyre kívánatosabbak lehetnek. S ha mindez megspékelődik etnikai ellentétekkel (mint a Fergána-medence üzbég-kirgiz-tádzsik hármas közötti permanens feszültség), az orosz érdeklődés lanyhulásával, Kína csak a gazdasági szegmensre való koncentrálásával és a korábban bejelentkezett majd visszahúzódó Törökország hiányával, komoly gondok várhatók a közeljövőben.
Osban és Özgenben – az épületeket leszámítva – szinte semmit sem tapasztalni a Kirgizisztán többi részén (de főként északon és nyugaton) tapasztalható russzifikált életmódnak. E városok sokkal inkább hajaznak pakisztáni településekre. Mindez igaz a közlekedésre, az emberek (főként a nők) öltözködésére és a köztük való interakciókra is. Kicsit az egésznek Mos Eisley-fílingje van. (Nem írom ide, hogyan jellemezte Ben Kenobi a várost Luke-nak, a hegytetőn állva..) A máshol általános utcai vodka-felhős gyomorszag itt sehol sem érződik. Helyette megy a tea. Literszámra. Meg a por. Vándorútra. Osh már a Selyemúton is fontos állomás volt. Most is, csak a más kereskedelmi profillal: ma az afgán ópium egyik legfontosabb közép-ázsiai állomása.
