A politikai helyzetet illetően igazán otthonosan érezhetik magukat a libanoniak. Mert éppen átmeneti állapot van. Mint általában. Ha egy kicsit utána kaparászunk, az elmúlt száz év több mint fele ilyen kvázi ex lex helyzetben telt el. Most például a „van is-nincs is-kormány” szituáció nyúlik igencsak hosszadalmasra.

Miután Nadzsíb Míqátí beadta lemondását, április 6-án a 128 tagú parlament négy híján teljes konszenzussal bízta meg Tammám Szalámot az új kormány megalakításával. A lassan nyolcvan napja lezajlott szavazást a libanoni sajtó és a közvélemény ujjongva fogadta, mondván, ilyen széles támogatottságú miniszterelnök-jelölt igen kevés akadt az ország lassan kilencven éves történelmében. A gyakorlatilag minden politikai erő által támogatott konszenzusos jelölt azóta nem tud kormányt alakítani. Míqátí pedig azóta bénakacsázik a libanoni politikai mocsárban.

A helyzet nem egyszerű – de igen ismerős, és otthonos a libanoniak szemében. A szomszédban folyó polgárháború gazdasági, szociális, – de a szinte naponta történő átlövöldözések és egyes libanoni politikai erők immár nyílt részvétele miatt – súlyos biztonsági kihívásokat is jelent Libanon számára. Ebben az egyre eszkalálódó feszültségben gyengültek meg a kormányerők, azaz a Hezbollah, a Michel Aoun/Aún vezette Szabad Hazafias Irányzat és szövetségeseik (Marada Mozgalom, Örmény Forradalmi Szövetség-Tasnák Párt, Libanoni Demokrata Párt, Libanoni Együttműködési Párt, Amal Mozgalom, Szír Szociális Nemzeti Párt, Baath Párt, Progresszív Szocialista Párt, Dicsőség Mozgalom) politikai pozíciói és mondott le az általuk támogatott Míqátí.

Miután a minimális többséggel rendelkező Március 8-a Szövetség (az előző szervezetek, a ProgSzocPárt kivételével, amely vezetője, Valíd Dzsumblat hagyományainak megfelelően „kibic-vagyok-de-néha-be-is-nyúlok-a-sakktáblába”-viselkedésével úgymond kívülről, de mégis belülről támogatja a kormányt) mindenáron meg akarta akadályozni, hogy visszatérhessen az ellenzék két nehézágyúja, Szaad al-Harírí vagy még inkább Fuád al-Szinjúra ex-miniszterelnökök visszatérhessenek a kormány élére. Így került – kompromisszumos javaslatként – szóba Tammám Szalám neve.

Szalám családja ez egyik legrégebbi politikai motoros a libanoni politikában. A bejrúti szunnita família már az oszmánok idején erős klánfőnöki pozíciókkal bírt és az országos politikában száz éve a csúcson van. Illetve volt. Amellett, hogy bejrúti városvezetőket és miniszterelnököket adott az országnak (mint a négyszeres kormányfőt, Száib Szalámot) és a Szulh/Szolh-családdal együtt a legbefolyásosabb fővárosi famíliának számított, száz éve vezeti, birtokolja a legjelentősebb szunnita szociális-oktatási intézmény-hálózatot, a Maqászid Alapítványt (جمعية المقاصد الخيرية الاسلامية). Ez a Harírí-féle gigaintézmény megjelenéséig a legnagyobbnak számított Libanonban.

A hosszú polgárháború (1975-1991) alatt és után felemelkedő családok – a szunniták közül mindenekelőtt a Harírí-ak – azonban kiszorították a hagyományos dinasztiákat a libanoni közéletből. Így jártak a Szalámok mellett a Szulhok és a tripoli Karámík. Ma ők – a szintén homo novus milliárdossal, a jelenleg ügyvezető miniszterelnökkel, Nadzsíb Míqátíval együtt a mindenkori kompromisszumfigurák a Nyugat/Szaúd-Arábia-barát és Irán/Szíria-szövetséges szemben álló politikai táborok között. Hatalmuk, befolyásuk és erejük azonban igen csekély. Miként a most kijelölt Tammám Szalámé is.

A jelenlegi patthelyzet egyelőre megfelel az eddigi fő kormányerőnek, a szíriai polgárháborúba szövetségese, azaz a kormány odalán állást foglaló és vezetője, Haszan Naszralláh főtitkár több beszédében ki is nyilatkoztatott módon be is avatkozó Hezbollahnak. Bármilyen hatalmi újraosztozkodás pozícióvesztéssel járhat a síita szervezet számára. Ugyancsak nem sürgős a fő szövetségesnek, azaz a Szabad Hazafias Irányzatnak sem. Michel Aún miniszterei – kulcsfontosságú posztokon: energia és vízgazdálkodás, telekommunikáció, munka, igazságügy, kultúra – ugyanis az ügyvezető kormányban továbbra is teljes gőzzel dolgoznak (többek között saját és szövetségeseik gazdasági-politikai pozíciók megerősítésén).

Az ellenzéki Március 14-e Szövetség tagjai (Jövő Irányzat, Libanoni Erők, Falangista Párt, Murr Blokk, Demokratikus Baloldal Mozgalom, Nemzeti Liberális Párt, Zahle Blokk, Al-Dzsamá’a al-Iszlámíja, Örmény Liberális Demokrata Párt-Ramgávar) mindenképpen sürgetnék az új kormány megalakulását. Ebben az alábbiakkal érvelnek:

• Gyakorlatilag a hatalmi struktúra két ága is teljes bénultságban van. A parlament, amelynek ugyancsak lejár a mandátuma – az új választói törvényről pedig még nincs megegyezés – így legitimitása súlyos csorbát szenved. Ugyanez mondható el a végrehajtó hatalomról, amelyben a kormány és – részben – köztársasági elnök osztozik.
• A Hezbollah részvétele a szomszédos polgárháborúban komoly visszaesést jelentett az Iránnal és szövetségeseivel rivális és Szíriában éppen proxy-háborút vívó – Öböl-országokból érkező, alapvetően nyárra időzített (és most a Ramadánnal egy időre eső) turizmusban, amelyhez az állami bevételek tekintélyes hányada kapcsolódik. Nem mellesleg Tammám Szalám megnevezése a kormányoldal részéről azzal a szándékkal történt, hogy az Öböl-országokkal hagyományosan jó viszonyt ápoló család fejeként miniszterelnöki pozíciója gesztus lehet a szaúdiak, katariak és a többiek számára. A megnevezése óta eltelt nyolc hét alatt máris megnövekedett az Öbölbeliek szállodafoglalása a libanoni szállodákban…
• Szalám személyét alkalmasnak tartják, hogy – ha megalakul a kormánya – levezényelje az új választó törvény elfogadását, majd a választások előkészítését. Ez az ország stabilitása érdekében létkérdés – tekintve mi történik a szomszédban és mi következik majd a szíriai háború végeztével.

A kompromisszumot mindkét oldalról veszély fenyegeti. A kormányoldalról az, hogy a Hezbollah nem látszik elfogadni Tammám Szalám javaslat, hogy deklaráltan átmeneti – a választásokig fungáló – kormányában a miniszteri tálcákat harmadolnák: egyharmad a jelenlegi kormánypártoknak, egyharmad az ellenzéknek és egyharmad a függeteleneknek. A 8+8+8-as felállást elvető Hezbollah és az Amal ugyanis mindenáron ragaszkodnak az vétójogot jelentő egyharmad+1-es részvételhez és a külügyek irányításához. Ez a jelenlegi regionális helyzetben (szunnita-síita/iráni-szaúdi küzdelem) létkérdés a számukra.

Az ellenzék viszont elfogadhatatlannak tartja a Hezbollah bárminemű kormányszerepét, miután deklaráltan részt vesz a szíriai polgárháborúban.

Továbblépésként jelenleg több alternatíva lehetséges.

• Létrejön egy 30 tagú kormány, amiben vétójogot jelentő 11 széket kapna a Március 14-e és a Március 8-a Szövetség is és ehhez jönne 8 független/középutas politikus. Ezzel a variációval egyelőre az a gond, hogy sem Szalám sem a köztársasági elnök, Michel Szulajmán nem hajlandó elfogadni.
• Megalakul a Szalám-féle verzión (8+8+8) alapuló kormány. Szulajmán elfogadja, a kormány bizalmat kér a parlamentben. Ekkor Szalámnak már csak egy nehézséggel kellene szembenézni a: meg kellene győznie a már említett „örök mérlegnyelv”-szerepet játszó Valíd Dzsumlatot. Vele ugyanis meglenne az elfogadáshoz való többség. És ennek kudarca esetén még ügyvezető kormánnyá is avanzsálhatna az új formáció, és kezdődhetne elölről minden 

Egyelőre azonban Szalám (és Szulajmán) nem preferálják ezt a megoldást. Részben a Hezbollah fenyegetései, részben pedig a szíriai polgárháború lassú begyűrűzése folytán zajló finom belpolitikai változások kiszámíthatatlansága miatt. Addig pedig a libanoni átlagpolgár nyugodtan hátradőlhet és a forró éjszakákon órákon át hallgathatja a végeérhetetlen televíziós politikai vitasorokat. Közben pedig mehet a vesemosás, több liter teával.