December elején lezajlott egy konferencia a katari fővárosban, Dohában „Öböl-térségbeli arab-iráni kapcsolatok”-ról címmel egy alapvetően tudományos szervezet, az Arab és Nemzetközi Kapcsolatok Fóruma (منتدى العلاقات العربية والدولية بالدوحة) szervezésében. A szervezők alapvető célja az volt, hogy a számos ellentéten felülemelkedve megfogalmazzanak valamiféle közös érdek-minimumot – nem sok sikerrel.

A résztvevők (arabok, irániak és néhány nyugati) szokatlanul kiélezett vitákat folytattak az Öböl északi és déli partját szembeállító kérdésekről. A tanácskozás által érintett tíz témát az következőképpen foglalhatjuk össze:

• hagyományos szunnita-síita dogmatikai és politika-értelmezésbeli szembenállás,
• az ellenérdekelt vallásjogi irányzatok beavatkozása a másik többségi területén,
• területi viták az Öbölben (a három, Irán által megszállt és magának vindikált sziget: Tana bal-Kubrá, Tanab al-Szugrá és Abú Múszá),
• az Öböl-térség arab államai által sérelmezett iráni aktivitás (beavatkozás) Irakban, Jemenben, Szíriában és a palesztin területeken,
• és általában Irán és az arab országokban tapasztalható változások viszonya.

A témákból látszik, hogy valójában Irán tetemre hívása történt egy nagyszabású konferencia keretében. Felvonultatták az ilyenkor szokásos összeesküvés-elméleteket, amelyek közül a legszebb az, amely az arab változások mögött amerikai-iráni együttműködést sejt. Mintha nem lenne nyílt titok, hogy az változások előkészítésében majd támogatásában alapvető szerepet éppen az Öböl-térség monarchiái – jelesül Szaúd-Arábia és Katar – játszották.

A konferencia egyik konklúziója is beszédes: a résztvevők aláhúzták, hogy az iráni értelmiség, a tudóstársadalom bizony nem fogalmaz(hat) meg saját rendszerével szemben kritikát, míg az arab kutatók, lám, mily kritikusak saját rendszereikkel szemben is. Az említett értelmiségi csoportok munkásságában elmélyedve – ugye – éppen az ellenkezője látszik igaznak a nagy végkövetkeztetésnek…

Közös nevezőket kerestek a dohai konferencia szervezői, végül követelés-diktátum lett belőle. A regionális befolyását egyre elveszítő Irán ellen a politika, a gazdaság és a politika mellett a tudományos életben is összehangolt támadás zajlik Szaúd-Arábia vezetésével. Többek között ezért is ragaszkodik Teherán (és az iráni társadalom nagy része) az akár békés, akár katonai célú atomprogramhoz. Az atomhatalmi státus – bármennyire is szeretnék az Öböl déli partjain – már meglehetős védettséget adna a perzsa államnak. Számára pedig ez az elsődleges, nem az izraeli kérdés.