A szíriai felkelés kirobbanásakor, 2011 tavaszán a palesztin közösségek és szervezeteik sokáig kimaradtak az összecsapásokból. Ennek fő oka az volt, hogy a menekült-társadalomban legnagyobb befolyással bíró szervezetek, mint a Hamász, az Iszlám Dzsihád, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP), a Főparancsnokság (PFLP-GC), a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításért (DFLP) vagy a Száiqa szorosan kötődött a szír kormányhoz. Az oslói békefolyamatot elutasító szervezetek valamennyien Damaszkuszban, az Aszad-kormány védőernyője alatt éltek.

A helyzet egyre erőteljesebb eszkalálódásával azonban egyre kevésbé tudták kivonni magukat az összecsapásokból. Ez köszönhető részben a palesztin közösségeket is elérő nemzetközi média-hadjáratnak (az elektronikus és nyomtatott sajtó valamint különösen a fiatalokra hatással bíró internet szerepe tagadhatatlan), de különösen annak, hogy a szíriai ellenzék heterogén csoportjaiban egyre több olyan szervezet, személy jelent meg, akik a majdani új Szíria külpolitikai prioritásai közé vették a palesztin kérdés „valódi megoldását”. Ezt úgy is értelmezhették, mint a menekültek visszatérési jogát (vagy kárpótlását) érvényesítő, Izraellel szembeni erőpolitika lehetőségét a felkelők győzelme esetén.

Ezzel együtt a felkelés kirobbanása utáni első hónapokban a szíriai palesztinok álláspontja az alábbi törésvonalak mentén vázolható.

Az első csoportba tartoztak a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) szövetségi hálózatába tartozó csoportok:

• Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (Fatah – حركة التحرير الوطني الفلسطيني – فتح‎)
• Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP – الجبهة الشعبية لتحرير فلسطين)
• Demokratikus Front Palesztina Felszabadításért (DFLP –  الجبهة الديموقراطية لتحرير فلسطين)
• Palesztin Nép Pártja (PPP – حزب الشعب الفلسطيني),
• Palesztin Népi Harc Frontja- Szamír Gúsa-irányzat (PPSF – جبهة النضال الشعبي الفلسطيني)
• Palesztin Felszabadítási Front (PLF – جبهة التحرير الفلسطينية)
• Palesztin Demokratikus Unió (FIDA – الاتحاد الديمقراطي الفلسطيني‎– فدا‎)

Ezek álláspontja alapvetően az eseményektől való távolmaradás volt. Ez azonban nem jelentett semlegseséget, miután a szervezetek vezetői több alkalommal kinyilvánították hűségüket a szír kormány irányába. Alapvetően azonban a konfliktust nem biztonsági, hanem politikai kérdésnek tekintették, amelynek megoldását minden külső tényező (idegen kormányok, szervezetek) kizárásával, a konfliktusban részt vevő valamennyi erő bevonásával, tárgyalásos úton látták megvalósíthatónak.

A harcok kirobbanása után sokáig ez az álláspont kapta a legnagyobb társadalmi támogatottságot a palesztinok lakta negyedekben és menekülttáborokban. A hangulat akkor kezdett megváltozni, amikor a fegyveres összecsapások kiterjesztésével mind több támadás érte az egyes palesztin negyedeket is, miután azok – az említett okok  miatt – nem izoláltak a különböző szír csoportok és felekezetek lakta városrészektől; különösen a dél-damaszkuszi és aleppói régióban. A felkelők megjelenése ezekben a negyedekben a kormányerők mind gyakoribb behatolását eredményezte, amely egyre intenzívebb tüzérségi csapásokkal, razziákkal, letartóztatásokkal s mindezek következtében számos civil áldozattal járt.

Fordulópontnak látszik a 2012. augusztus 2-i támadás, amelynek során a szíriai reguláris erők ágyúzták a legnagyobb palesztin közösséggel bíró és a legtöbb palesztin szervezet központjának otthont adó Jármúk-negyedet A támadásban több tucat ember meghalt, a sebesültek száma pedig százas nagyságrendű volt.

A PLO ernyője alá tartozó szervezetek még aznap hivatalos kommünikében ítélték el a támadást – igaz a szíriai hadsereg vagy a kormány említése nélkül. A „pozitív semlegesség” álláspontja azonban megrendült.

Tovább a nőtt a PLO-szervezetek elégedetlensége szeptember első hetében, amikor újabb, több tucat áldozatot követelő bombázások elszenvedője volt a Jármúk-negyed. Az újabb hivatalos megnyilatkozás sem ment azonban túl a támadások név nélküli elítélésén.