Enyhén szólva is zavaros belpolitikai helyzetről tanúskodik az Öbölbeli kis szigetország legutóbbi botránya. Miközben a legfőbb társadalmi és belpolitikai kérdés, azaz az állampolgárok 70%-át kitevő síita többség jogkorlátozott helyzete a tavalyi Gyöngy-téri véres tüntetéssorozat után sem látszik javulni, a szunnita uralkodócsaládon belüli zavarodott kiútkeresésére utal, hogy míg egyes családtagok a lázongások leverésében baráti segítségnyújtással (azaz katonai beavatkozással) jeleskedő nagy testvér Szaúd-Arábia védőszárnyai alá helyeznék magukat, mások a volt gyarmatosító, Nagy-Britannia felé kacsingatnak. A széthúzás most konkrét lépésekben manifesztálódott.

Az alkotmányos királyság miniszterelnöke, Khalífa bin Szalmán Ál Khalífa sejk úgy nyilatkozott, hogy Bahrein jövője csak Szaúd-Arábiával való szoros szövetségben és az Öböl-menti Együttműködési Tanács keretében képzelhető el, s ebben a keretben semmilyen engedményt nem kíván tenni az Irán által támogatott s ezáltal mind jobb érdekérvényesítő képességekkel fellépő síita többségnek.

A jövőbeli uralkodó, a trónörökös azonban ezt másként látja: Szalmán bin Hamad Ál Khalífa herceg különsebb otthoni egyeztetés nélkül Londonba utazott és miniszterelnöki felhatalmazás nélkül szépen alá is írt egy védelmi megállapodást Őfelsége kormányával. Szalmán szerint a szaúdi út nem járható a kisebbségi szunnita uralkodócsalád számára. A síita többség jogainak további korlátozása szétrobbanthatja a bahreini társadalmat. A bahreini sajtó persze inkább azt kérdezi: mennyire alkalmas a helyzet megoldására Nagy-Britannia, amely ugyan érzékenyen figyeli immár negyven éve tisztes távolból a Manámában történteket, de az ország biztonságáért legalább húsz éve már más felel.

Jelesül az Öbölben jelen lévő Egyesült Államok hadereje. Az al-Arab című egyébiránt Londonban megjelenő újságban nyilatkozó bahreini politikai szakértők arra mutatnak rá, hogy a szaúdi-brit befolyásért folytatott küzdelem nem oldja meg az ország alapvető problémáját: a síita többség politikai akaratnak negligálását és az iráni befolyás mind szignifikánsabb jelenlétét.

A trónörökös londoni útja azért is keltett visszatetszést számos bahreiniben, mert az Öböl-országban úgy vélik: Nagy-Britannia kettős játékot űz: miközben a védelmi szövetség  megújításával az uralkodó család védelmezőjeként lép fel, ugyanakkor Londonban otthont és kormányellenes propagandájukhoz teret biztosít az ott élő bahreini ellenzéki erőknek – köztük számos síita szervezetnek is.

Ugyanakkor az iráni szomszédságra reálpolitikusként tekintő tisztviselők is találhatók a bahreini külügyminisztériumban, akik Teherán felé tettek gesztust, amikor felkérték, közvetítsen a síita ellenzék és a kormány között. A kiszivárgott kapcsolatfelvétel felháborodást és elhatárolódást okozott a bahreini vezetésben, a külügyminisztérium hivatalosan határolódott el a kérelemtől.

Az immár a közszférában is megjelenő tárgyalásra hajló vélemények ellenére a síita mozgalmárokra továbbra is rossz idők járnak. A síita ellenzéket vezető Alí Szalmánt egy kairói útjáról hazatérve azonnal kemény kihallgatásoknak vetették alá a belügyminisztérium emberei – mondván a politikus az egyiptomi fővárosban iráni tisztviselőkkel találkozott. A síita ellenzékkel szembeni struccpolitikát bizonyítja, hogy a bahreini vezetés a múlt héten nem volt hajlandó fogadni az Európai Unió emberi jogi képviselőjét, aki éppen a síiták helyzetének kivizsgálására érkezett Manámába.

Arab politológusok – szunniták, síiták egyaránt – úgy látják, az amerikai, brit és szaúdi protektorátus együtt sem lesz elegendő a bahreini síiták egyre erősödő jogérvényesítő törekvéseinek megfékezésére.