Az eddig ismeretes eredmények fényében érdekes területi megosztottság tapasztalható az egyiptomi politikában: a Muszlim Testvériség jelöltje, Muhammad Murszí alapvetően Felső-, azaz Dél-Egyiptomban nyert. Az ottani hat tartomány (Baní Szuvajf, al-Minjá, Szohádzs, Aszjút, Qaná, Aszuán) mindegyikében megelőzte vetélytársát. Ugyanakkor a hatalmat jelenleg birtokló katonai apparátus – nem hivatalos – jelöltje, Ahmad Safíq ex-tábornok és ex-miniszterelnök az ország északi részén, a Nílus-delta tartományaiban (al-Maufíja, al-Gharbíja, al-Sarqíja, al-Daqalíja, al-Qaljúbíja) szerzett többséget. A feltűnő területi megosztottság mögött több ok is húzódik. Lássunk néhányat.
Felső-Egyiptom, a keskeny Nílus-völgy lakosságát az ország leghagyománytisztelőbb csoportjai közé sorolják. A konzervatív gondolkodás fellegvárának számít az itt található Aszjúti Egyetem. Az elmúlt évtizedekben többször személyesen is megtapasztalhattam ezt. Még a boldog emlékezetű ’89-es évben az aszuáni nagymecset lépcsőjén fejtette ki nekem egy Aszjútban biológiát hallgató fiatalember, hogy az egyetemén le sem írják Darwin nevét, aki egyébként is – mint az köztudomású – Freuddal és más hasonló gazemberekkel karöltve tette tönkre az emberi hitet és gondolkodást. Pár éve újból Aszjútban járva azt tapasztaltam, hogy az amúgy is kemény vallási konzervativizmus tovább merevedett. Egyiptomi politológusok szerint, ha a SCAF engedélyezte volna egy szalafita orientáltságú elnökjelölt indulását, az errefelé nagyot kaszált volna a választásokon.
A Nílus-völgy gazdasági elmaradottsága ugyancsak erősítette az iszlamista jelölt támogatottságát. A Kairótól délre fekvő Helván után elhanyagolható az ipar (ha eltekintünk a – miként az évtizedek során kiderült – súlyos környezetvédelmi, ökológiai és gazdasági-társadalmi következményekkel járó aszuáni gát megaberuházásától). Bár a turisztikai központok jelentenek valamelyest munkalehetőségeket, de ez nem tud lépést tartani a rohamosan növekvő népességgel. Marad tehát a hagyományos mezőgazdaság, amelynek 9-12 havonta 1 millió lakossal növekedő országos népességet kell(ene) ellátnia. A Mubárak-éra utolsó éveiben egyre több lakásépítési beruházás is történt ezen a vidéken, de: a mezőgazdasági termőterületek kárára. Ezzel komoly érdeksérelem érte a helyi parasztságot, tovább tolva őket a hagyományosan konzervatív/vallásos irányba. A mostani elnökválasztáskor így szóba sem jöhetett a régi rendszer emberének, a katonai kormányzat által támogatott Safíqnak a támogatása. Ugyanakkor Murszí megígérte a helyi lakosságnak a termőterületek védelmét és azt, hogy az esetleges további ingatlan- és infrastrukturális beruházásokat a sivatag felé tolják.
Egy másik – szintén a Mubárak-érához köthető – megaberuházás volt az úgynevezett al-Vádí al-Dzsadíd/Új-Völgy projekt. Ennek keretében a Nílustól nyugatra a Szaharában lévő hagyományos oázisok láncolatára új gazdasági övezetet akartak létrehozni és főként a bányászatra alapozva több millió embert telepíteni az ordító vízhiánytól szenvedő, különösen mostoha éghajlati viszonyokat jelentő vidékre. A Kharga, Dakhla, Faráfra, Baharíja-oázisokra épülő terv eredménye nem túl rózsás. Öt éve e területet végigjárva megcsodálhattam a múlt és a természet/sivatag minden szépségét és az emberi megamánia minden szomorúságát. Talán csak a Khargából sikerült valamiféle várost csinálniuk, ahol a vakító napsütés ellenére Salgótarján miliőjéhez hasonló állapotok uralkodtak: depressziós emberek kókadoztak a kávézók árnyékában és panaszkodtak és panaszkodtak. Voksolásuk, túlnyomórészt a MT jelöltjére ennek ismeretében nem volt meglepő.
A Delta-vidék lakossága más történelmi-társadalmi tapasztalattal rendelkezik. A Mubárak-éra azóta feloszlatott kormánypártjának itt volt a legerősebb társadalmi támogatottsága s innen származott a legtöbb rezsim-támogató üzletember. És itt található az a két tartomány (al-Manúfíja és al-Sarqíja), amely hagyományosan a legtöbb katonai és titkosszolgálati vezetőt adja. (Tábornoki, főtiszti családokról beszélhetünk.) Ezek jelentős tekintélyt élveznek a helyi társadalomban, amely így kedvezményezettje is volt a hatvan éves katonai uralomnak. A hatalom iszlamista kézbe kerülése komoly érdeksérelemmel járhat számukra, így a választáson Safíq és a változatlanság (értelmezésükben: stabilitás) mellett álltak ki.
Az észak-egyiptomi falvak fellahjai ugyanakkor ugyancsak a katonai apparátus jelöltje mellett tették le voksukat. Több okból is. Egyrészt kötődnek az előbb említett tábornoki/főtiszti családokhoz, másrészt a „forradalom” napjaiban a kaotikus biztonsági helyzetet kihasználva sok helyen termőföldeket sajátítottak ki ingatlanépítési célokkal. (A Deltában nem tudnak a sivatag felé terjeszkedni, így a termőföldeket szigorúan óvják a törvények.) A gazdaság és a politikai megtisztítása jelszavával kampányoló Muszlim Testvériség a kisajátítási akciók felülvizsgálatát ígérte, elfordítva ezzel a parasztokat az iszlamista jelölttől. És nem feledkezhetünk meg arról, hogy a választási kampány keretében vallási elöljárók és szónokok tucatjait vásárolták meg, hogy a mecsetekben „Safíq és a stabilitás” mellett agitáljanak. Szavazatvásárlások is történtek (ez sem idegen az egyiptomi gyakorlattól), egy szavazat ára néhol elérte az 500 fontot (kb. 160 USD).
Mindez persze csak a háttér. A regionális kihívásokkal majd az új elnöknek kell megbirkóznia. Csak hát tudnunk kéne, ki lesz az elnök.
