iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Szíriai fejlemények 1

2012. június 16. 05:29 - politics&islam

 

Az utóbbi napok és hetek szíriai hírei alapvetően véres eseményekről szóltak. (Ennek „köszönhetően” kerültek újra a híradók elejére – vagy legalább a hat-lábú-kecskegida-született-sydneyben-hír elé.) A tragédiák megrázóak, elgondolkodtatóak (kellene, hogy legyenek). Nézzünk most néhány, a háttérben zajló eseményt, amely hosszútávon jelentős hatással lehet a közel-keleti ország sorsára.

 

Három fontos fejlemény történt a politikai felhőrégióiban. Egyik sem ért még végkifejletéhez, de a folyamatok megfigyelése fontos gondolatokkal és tanultsággal szolgálhat a jelen helyzet megértéshez vagy a jövő elképzeléshez.

 

Az első: miután lemondott a Szíriai Nemzeti Tanács (al-Madzslisz al-Vataní al-Szúrí/ المجلس الوطني السوري/Syrian National Council/SNC) eddigi elnöke, Burhán Galjún, a ellenzéki erőket összefogni igyekvő szervezet június 11-én Isztambulban új vezetőt választott, Abdulbászit Szídá személyében. Az 56 éves Szídá megválasztása érdekes fejlemény, lévén kurd. Az északkelet szíriai ’Ámúdában született. (A város a szíriai-török határon fekszik; másfél évtizeddel ezelőtti látogatásaim során tapasztalhattam a kurdok akkori – később azért sokat javult – helyzetét: a mezőgazdasági munkásokként dolgozó férfiak többségének még szír állampolgársága sem volt. Ez az állampolgárság-mizéria végigkísérte a szíriai kurdok életét az elmúlt fél évszázadban.)

 

Szídá a Damaszkuszi Egyetemen szerzett doktori (PhD) címet, majd ott és Líbiában tanított 1994-ig, amikortól emigránsként Svédországban élt. Alapvetően liberális politikusnak számít, aki szekularizált államban és demokratikus hatalmi struktúrákban gondolkodik. Az SNC-nek alapítói között volt tavaly októberben, tagja a Főtitkárságnak és az Emberi Jogok Irodájának elnöke a szervezetben. Az iszlamistákhoz, az SNC-ben döntő szerepet játszó szíriai Muszlim Testvériséghez közelebb álló Galjún után egy még semlegesebb személyiség került a szervezet élére.

 

Az SNC nemzetközi kapcsolatainak európai felelőse, Mundzir Mákhúsz szeint Szídá kevés politikai tapasztalattal rendelkezik, de nem megosztó személyiség, alapvetően a kompromisszumok ember. Erre szükség is lenne, mert a két legégetőbb kérdésben nem sikerült egységes álláspontot kialakítania az SNC-nek. E két kihívás: térgyalások a fennálló rezsimmel és egy esetleges külföldi katonai beavatkozáshoz való viszony. Felmerül azonban a kérdés, hogy miután Galjún nem volt képes kompromisszumokkal működőképessé tenni a heterogén összetételű ellenzéki szervezetet, hogyan lesz rá képes a kurd származású új vezető.

 

Az első megfigyelői vélemények szerint, ami markánsan megkülönbözteti a Szídát a volt vezetőtől, az az, hogy szorosabbra fogná az együttműködést az SNC és a legfőbb ellenzéki fegyveres erőnek számító – ezzel együtt ugyancsak heterogén összetételű – Szabad Szíriai Hadsereggel (al-Dzsajs al-Szúrí al-Hurr/ الجيش السوري الحر  /Free Syrian Army/FSA). Erre a felkelők szemszögéből szükség is volna, miután a két szervezet közötti koordináció – a kettő külön-külön ugyancsak hiányzó egységes vezetése folytán – ugyancsak hagyott kívánnivalót maga után. Februárban az SNC létrehozott egy „katonai irodát” (al-Maktab al-’Aszkarí/العسكري المكتب ), amelynek deklarált célja az FSA hadműveleteinek ellenőrzése és koordinálása lett volna, de az iroda végül összekötőként sem nagyon fungálhatott a két szervezet között, miután az FSA egyes csoportjainak vezetői az iroda tevékenységében az SNC-ben domináns Muszlim Testvériség a felkelők fegyveres ereje feletti ellenőrzésre való törekvését látták.

 

Az FSA műveleteinek zöme Közép- és Észak-Szíriaára korlátozódik (központja a dél-törökországi – zömmel arabok, kisebb részben kurdok – lakta Hatay tartományban van). A kurd elem – egyenlőre – nem domináns erő benne. Kérdés, hogy mennyire lesz elfogadhatóbb személy Szídá akár az SNC-ben – amelynek 310 tagjából 35, Titkárságában 26-ból négy kurd reprezentáns van –, vagy az FSA-ban, ahol az arab és a drúz elem a domináns. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben Szíriában a hétköznapokban nem volt elsődleges kérdés az etnikai/vallási hovatartozás, miután ez a hallgatás a kisebbségből származó rezsim érdeke volt, a felgyülemlő kérdések és indulatok miatt nem szabad elhanyagolni ezt a két elemet az ellenzéki erők vizsgálata során (sem).

 

A Muszlim Testvériség az utolsó pillanatig ragaszkodott Galjún személyéhez, de miután Szídá is elutasította az előző elnök elleni vádakat (miszerint kiszolgáltatta a szervezet az iszlamistáknak), megszavazta az egyetlen jelöltként indult Szídát. Az új vetető megválasztásának másik nem titkolt oka, hogy származása révén az SNC-hez és az FSA-hoz közelebb hozza a legalább másfél milliós szíriai kurd közösséget. Ez egyelőre komoly nehézségekbe ütközik, a kurdok ugyanis számos régi – az Aszad-rendszerrel kollaboráló –, de újonnan létrejött politikai párttal és profi politikusokkal rendelkeznek, emiatt egyelőre gyanakodva viszonyulnak az új SNC-vezetőhöz. Heyam Aqil, a – Masz’úd Barzání iraki kurd vezetőhöz közel álló – Szíriai Kurd Demokratikus Párt londoni képviselője így fogalmazta meg a szíriai kurdok véleményét az SNC-ről és új vezetőjéről: „csupán bábok Törökország és a Muszlim Testvériség kezében”.

 

Szídá személye üzenet másoknak is: első nyilatkozataiban kifejtette, hogy az általa elképzelt jövőbeli Szíriai minden állampolgárának hazája lesz. Folyamatosan teszi a gesztusokat az eddigi rendszer két pillérének számító vallási felekezet, az alaviták és a keresztények felé. Az SNC-nek valóban érdeke, hogy a polgárháború ne szélesedjen felekezeti háborúvá, bár ezt – közel-keleti elemzők szerint – a felhalmozódott sérelmek miatt – nagyon nehéz lesz elkerülni.

 

A választások – és hatalmi átrendeződések – nem fejeződtek be az SNC-ben. Az elkövetkező hónapban újraválasszák a Főtitkárságot is, így még az sincsen kizárva, hogy Szídá csak egyfajta ideiglenes elnöke lesz az ellenzéki szervezetnek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr244588654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása