Miközben a Szaharában az eddig ad hoc-jellegű iszlamista mozgalmak egyre inkább politikai erővé válnak és államalkotó szándékkal igyekeznek egybefüggő territóriumokat az ellenőrzésük alá vonni (lásd Mali), az arab Nyugat/Magreb két országában továbbra is sikeresnek tűnik az állam általi domesztikálásuk. Mégpedig két különböző államforma keretében élő országban: a marokkói monarchiában és a köztársasági – de autoriter – berendezkedésű Algériában. Az első nem annyira meglepő; királyság/emírség nem bukott még az úgynevezett „arab tavasz” folyamán. (Az okokról máskor.) Köztársasági elnöki rezsim viszont annál inkább: Tunézia, Líbia, Egyiptom. És recseg a damaszkuszi rendszer is.
Algéria azonban nem enged. Az egy hónappal ezelőtt lezajlott választásokon az országot 1962-es függetlensége óta vezető, a katonai/erőszakszervezeti háttérrel támogatott szekuláris erők elsöprő győzelmet arattak. A – szakértők szerint az állam által gründolt, így valójában azzal kollaboráló – iszlamista pártszövetség, a Zöld Algéria Tömörülés (Takattul al-Dzsazá’ir al-Khadrá’/تكتل الجزائر الخضراء) a parlamenti helyek alig több mint 10 %-át szerezte meg.
Az iszlamista pártok – annak ellenére, hogy az baloldali/liberális/világi ellenzék is választási csalást kiáltott és minden korlátozott eszközével bojkottálja a parlamenti munkát és a kormány tevékenységét – kritikával illetik ugyan, de nem akadályozzák Abdulazíz Butaflíqa elnök parlament- és kormány-átalakító munkáját. (Igaz, a kormányból kilépett eddig ott lévő miniszterük.) Mivel az elnök – és a mögötte álló katonai-politikai erők – hosszú távra kihatással lévő elképzeléseiket megvalósító lépéseket kívánnak tenni és ehhez szükségük van a társadalom vallásos rétegeinek a támogatására, Butaflíqa és csapata körültáncolja az – általuk engedélyezett mérsékelt – iszlamista erőket.
Az elnök pártja a Nemzeti Felszabadításai Front (Dzsibhat al-Tahrír al-Vataní/جبهة التحرير الوطني/Front de Libération Nationale/FLN) és a vele szoros szövetséges Nemzeti Demokratikus Tömörülés (al-Tadzsammu’ al-Vataní al-Dímuqrátí/ التجمع الوطني يالديمقراط/Rassemblement National Démocratique/RND) és a Szabad Frakció (Kutlat al-Ahrár/كتلةالأحرار) az újjáalakuló parlamentben az ellenzéki bojkottot kihasználva gyakorlatilag minden vezető tisztséget megszerzett magának. Az alsóházban övék lett az elnöki szék valamint mind a kilenc alelnöki poszt. Az ő körükből kerülnek ki továbbá a parlamenti bizottságok vezetői is. Az FLN a parlamenti elnöki szék mellett megkapott hat alelnöki pozíciót valamit a jogi, külügyi, pénzügyi, gazdasági, mezőgazdasági valamint a köz- és felsőoktatási bizottságok elnöki posztját. A RND-é lett két alelnöki szék valamint a védelmi, az ifjúsági és a sportbizottságok vezetése. A Szabad Frakció egy alelnöki széket és a lakásügyi bizottság irányítását kapta.
Látható, hogy a győztesek mindent visznek. Ez a széles körű pozíciószerzés előkészítése egy sokkal fontosabb lépésnek: a széles körű alkotmánymódosításnak. Ennek kétlépcsős lényege, hogy először kiterjesztenék az elnök jogköreit – éppen a jövőbeli alkotmánymódosítások esetére, majd prolongálnák a jelenlegi elnök hatalmát.
Az elképzelés szerint az alaptörvény módosítására két oldalról tehető majd kezdeményezés: a parlament két háza képviselőinek legalább kétharmados támogatottságú javaslata kerülhet az elnök elé, aki azt megerősíti és/vagy népszavazásra bocsájtja. Ugyanakkor a várható módosítás szerint az elnök is kezdeményezhet alkotmánymódosítást, amit a parlamentnek kell majd – Butaflíqáék elképzelése szerint – akár egyszerű többséggel elfogadnia.
Az elnök jogkörének kiterjesztése azonban – úgy tűnik – nem elég. Miután felmerült a közel-keleti res publicák örök legitimációs dilemmája: ki legyen a vezető s meddig – különösen, ha évek során a hatalmi struktúra hozzászokott egyhez –, ezen a téren is változás várható. Bár Butaflíqa továbbra is lebegteti további szándékait, a 2014-ben esedékes elnökválasztáson már a negyedik mandátumért indulna. Ehhez most meg tudják változtatni az alkotmányt. De éppen ez a folyamatossá váló hatalom-meghosszabbítás verte ki az utolsó biztosítékot például Egyiptomban.
A közéletet a háttérből felügyelő tábornokok ezért is tartják fontosnak kissé tágítani a legitim iszlamista erők mozgásterét. A hatalom pávatáncot jár majd körülöttük. Kérdés: ezek a közvélemény szemében meglehetősen kollaboráns pártok mennyiben tudják leképezni az iszlamisták teljes vallásos társadalmi bázisát. Tekintve, hogy a mérsékelttől kissé is eltérő irányzatok (lásd radikális, extremista, dzsihádista stb.) teljes tiltás alatt állnak a nagy népsűrűségű tengerparti városokban s egyre erősebb lehet a Szahara felől érkező szélsőséges dzsihádista nyomás.
