iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Senuda, a kopt pápa 3

2012. április 16. 06:20 - politics&islam

 

A kopt vallási vezető halála több olyan esemény történt Egyiptomban, ami súlyos kérdéseket vet fel egyrész a felekezetek közötti együttélés lehetőségéről és általában a kopt kereszténység egyiptomi jövőjéről.

A lakosság – egyelőre – jelentős kisebbségét befolyásoló iszlám radikális szalafiták kemény támadásokat intéztek az elhunyt vezető személye illetve rajta keresztül az egész keresztény felekezet ellen. A szalafiták nagyszámú internetes oldalain vallási vezetőik fatvákban tiltották meg a muszlimoknak, hogy kinyilvánítsák részvétüket, esetleg gyászukat a kopt vezető halála miatt. A szalafita Megszabadító (Mukhallisz/قناة المخلص) weboldalon „a vallási megosztottság atyja”-ként aposztofálták az elhunytat, a muslm.net-en pedig a szalafita prédikátor, Vadzsdí Ganím (lásd egy korábbi posztban) bírálta keményen az egyiptomi származású, Katarban élő, a szunnita iszlám világban nagy nemzetközi népszerűségnek örvendő Júszuf al-Qardávi sejket, aki részvétét fejezte ki Senuda halála miatt. A Muhammadi Hagyomány Segítői (Anszár al-szunna al-muhammadíja/أنصار السنّة المحمدية) oldalon pedig egyszerűen lehitetlenezték az elhunytat.

Ami a kopt helyzet súlyosságát fokozza, hogy nemcsak a szalafita média részéről érkezett ilyen támadás, hanem politikai képviselőik is ezt a vonalat követik: parlamenti pártjuk, a Fény (Núr/النور) számos képviselője megtagadta az elhunyt emlének adózó egyperces néma felállást és tiltakozásul kivonult a parlamenti ülésteremből.

A feszültséget biztosan nem mérsékelte egyes kopt vallási elöljárók erre adott válasza. A szélsőséges iszlám-ellenes kijelentéseiről ismert Bishoy metropolita kijelentése újból felborzolta a kedélyeket, amikor azt találta mondani, hogy „a muszlimok csak vendégek Egyiptomban”.

A szalafitáktól jóval nagyobb társadalmi támogatást élvező mérsékelt iszlamita erők – mindenekelőtt a Muszlim Testvériség (al-Ikhván al-Muszlimún/الإخوان  المسلمون) vezetői ugyan méltatták Senuda érdemeit, de a történelmi tapasztalat az, hogy bármely társadalmi feszültség esetén a koptok játszák a bűnbak szerepét a Nílus-völgyben, miként azt a gyakran fellobbanó templomok lángjai mutatják.

További súlyosbító tényező, hogy a hatalmat – egyelőre – birtokló katonai vezetés, a Fegyveres Erők Legfelső Tanácsa (al-Madzslisz al-A’lá Li’l-Quvvát al-Muszallaha/المجلس الأعلى للقوات المسلحة‎) sem tesz semmit a kopt kérdés megoldása érdekében. Az ő legnagyobb problémájuk most az, hogy hogyan kezeljék az iszalmisták előrtetörését.

A kopt közösség súlyos kihívások előtt áll. Politikailag különösen érzékeny időpontban veszítette el vallási vezetőjét. Ráadásul Senuda pápa az utóbbi években sokat betegeskedett, sok időt töltött gyógykezelésen az Egyesült Államokban, és eközben nem történt meg az utód vagy utódjelölt (esetleg a potenciális utódjelöltek) felkészítése. Így most számos irányzatra szakadni látszik a Senuda által négy évtizedig keményen egyben tartott közösség. Egyesek a politikától való teljes elfordulást szorgalmazzák és a tömeges emigrációban látják fennmaradásuk zálogát. Mások a politikai rendszer demokratizálódásában bíznak – a legutóbbi iszlamista győzelmet hozó parlamenti választások ellenére is. S vannak – miként az említett Bishoy metropolita –, akik a muszlim többséggel való konfrontatív álláspontot képviselik.

A Senuda-éra utolsó évtizedének három terhes terhes öröksége van. Az egyik, hogy az eltávozott vallási vezető nagy befolyást engedett a többmilliós – főként az Egyesült Államokban élő – emigráns kopt vallási közösség vezetőinek az egyiptomi egyház életében. Ez most okozhat problémát, ugyanis a vallási befolyás mellett – a Mubárak-rezsim hathatós támogatásával – gazdasági téren is át- meg átszövik az egyiptomi felekezetet s most jelentős hatást tehetnek az új vezető politikai irányvonalára. Szakértők szerint viszont ők nem ismerik jól az egyiptomi belső társadalmi, politikai viszonyokat. 

A második koptokat érintő akut probléma a más keresztény felekezetek utóbbi évtizedekben megerősödő hittératő tevékenysége. A Vatikán (katolikus) és az Egyesült Államok (protestáns) által támogatott misszionáriusok - főként kiváló oktatási intézményeiknek köszönhetően – jelentős sikereket értek el a kopt közösségek körében. Minden irritálja a hagyományaihoz erősen ragaszkodó vallási vezetést, az idősebbeket és a középkorosztályt.

A harmadik meg nem oldott probléma: a fiatal kopt generáció egyháztól való eltávolodása. Ez a Tahrír-téri események idején is megmutatkozott, ahol a kopt fiatalok aktívan vettek részt, amikor egyházuk vezetői politikai okokból a kivárásra játszva lapítottak. Ezt a generációt visszaterelni az egyház kebelébe nehéz lesz. Viszont a demográfiailag vészesen fogyatkozó közösség jövője múlhat rajta.  

Ezeknek a fiataloknak nem lesz elég a koptok eddigi korlátozott reprezentációja a politikai, gazdasági, oktatási, kulturális stb. élet területén. A statisztikai adatok sok helyen hozzáférhetők és – bár kritikával kezelendők – sokatmondóak: a lakosság – mondjuk középarányosan – 8%-át kitevő közösség tagjai kevesebb, mint 2%-kal képviseltetik magukat a közalkalmazotti és igazságszolgáltatási szférában, a diplomáciai testületekben, a hadseregben, és a rendőrségnél. A 17 állami egyetem 71 rektora és rektorhelyettese valamint 274 dékánja közül pedig egyetlen kopt sem akad…

A nyugati sajtó általában a politikai átalakulás eseményeire koncentrál, joggal. De figyelembe kell venni, hogy Egyiptomban egy másik gyökeres változás is zajlik: a hagyományos vallási erőcentrumok átrendeződése. A kopt vezetés meggyengülése és esetleges széthúzása mellett az eddig a hagyományos szunnita vallási központ szerepét jelentő Azhar-egyetem pozíciói is jelentősen gyengültek. (lásd a Tantáví-posztokat). Ez vagy a Muszlim Testvériség ideológiájának hatása alá kerül és/vagy tovább gyengül, további teret engedve a szalafita eszméknek. Ez a vallási átrendeződés lehet, hogy hosszabb távon sokkal nagyobb hatással lesz majd a Nílus-völgy egész társadalmára, mind a muszlimokra, mind a keresztényekre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr254448889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása