Való igaz, Coimbrához mindig is az egyetem kötődött. I. Dénes király 1290-ben alapította, így a legelső európaiak közé tartozik.

Persze a várost már a rómaiak is. Aiminium néven. Aztán a vandálok, a szvébek és a vizigótok. 715 és 868 között a dár al-iszlám része volt, s a római és a mai világ után a harmadik olyik korszak volt, amikor az egyszeri embert nem cseszegették különösebben (persze adófizetés után), miben hisz. (Láthatjuk persze, miként vonatik ki a mi jelenünk e kor-csoportból.).

Van itt aztán minden: középkori és barokk egyetemi épületek, már dél-Portugáliára hajazó hegynek futó lakónegyedek, decens folyópart (Rio Mondego), érseki palota, centro comercial.

Most csak két izmos templomról.

A hegyoldalon áll a színromán stílusú Sé Velha. Az első portugál király - az egyébként burgundi import - Alfonso Henriques (1140-1185) építtette; művezető: Róbert mester Párizsból. Értette a dolgát; a lisszaboni katedrális nyomán emelte az erőd-templomot mudéjar-mór stílusban.

Láttam ilyet az utóbbi években Sevillában és Palermóban is. Meg más helyeken, elsősorban Spanyolország szerte.

Ritkaság, de a hosszú életű megbízó, A. Henriques láthatta a felavatott templomot; 1184-ben fejezték be. 1219-ben pedig egy olyan gótikus kerengővel megspékelt kolostort toldottak mellé, hogy aszittem, ki sem megyünk onnét.

De végül csak kimentünk.

Van ugyanis egy másik frenetikus katedrális a városban, az Igreja de Santa Cruz. Ez egy gótikus csoda, amely csaknem egy időben épült a Se Velhával. S hozzá egy érett gótikus kerengő, felette reneszánsz erkéllyel. Az osszáriumban annyi szent-csont volt, hogy ha kicsivel több időnk van, bizton kirakunk a fiammal egy teljes emberi csontvázat. Vagy többet.

Ja, és itt nyugszik a már említett Alfonso Henriques és a fia, I. Sancho (1185-1211).

Jó helyet választottak.

ű

Ez utóbbi volt a jobb, sehol senki, lerohadt váróterem, kopott padok, fent függöny lengedez a szolgálati lakás ablakában, vonatérkezéskor zsíros hajú - ez nemzetközi szabvány lehet a nehezebb sorsú országokban - forgalmista búj elő, piros zászlóval legyint és sípol. Mindeközben felesége az ajtón félig kihajolva várja vissza az urát.

Talán félbeszakadt a vacsora.

(Otthon érezhettük magunkat. Mint oly sok mindenben ebben az országban.)