Valamikor a kilencvenes évek legelején, amikor még éltek a remények (bzw. illúziók), részt vettem egy, a Miskolci Egyetem nagyelőadójában rendezett előadássorozaton. Az Egyesült Államokból érkezett, bevallottan (neo)protestáns (előadó)pár tartotta a nagy archeológiai és paleontológiai leleplezésként beharangozott fejtágítást. (Jobban mondva: -szűkítést.) Üdítő volt: diákkal felturbózott produkciójuk során bizonygatták, hogy az összes őslénytani lelet hazugság (mamutcsontvázat mutattak például nyílhegyvel), s egymás szavába vágva mesélték, hogy az USA-ban külön darwinista gyárak működnek, hol a sok kamu-leletet előállítják. Meg egyébként is, Johannes Kepler - akit ugye még a modernek is - a Bibliából kiszámolta: a Világ Kr. e. 4977. április 27-én 11 órakor teremtetett. Maarúf/معروف.
(Volt egy kis szalonzsidózás is, de hát ez a manapság visszasírt - ha-ha - Antall-érában értelmiségi alap lett, emlékszünk.)
Mindez egy immár szabad magyar állami egyetem audmaxában. Enyhítőleg hozzáteszem: nevezett felsőoktatási intézmény vezetése nem engedte kifutni a hatrészesre hirdetett showt; az első néhány őrületroham után levették a műsorról. Kár.
Akkoriban azt gondoltam, ez is csak a Nagy Váltás (siehe noch: rendszerváltás) kavarta örvény által a szellemi sárból felbugyogott bolondériák csillámló iszapgörgetege, ami majd - idővel - szépen visszaülepszik a helyére.
Ma már láthatjuk: nyakig ülünk ebben a dágványban.
xxx
Mindig így kezdődik: az ember megjelent a források mentén, lehetőleg dús vegetációjú helyen. Hűvösebb vidékeken a melegvízű források vidékét preferálta.
A nagy eljegesedések idején az Öböl partja a mainál sokkal hidegebb s csapadékosabb - emígy egyáltalán nem kedvemre való - vidék volt. A két nagy északi folyó, a Tigris és az Eufrátesz, melyek akkor még külön-külön ömlöttek a tengerbe, alsó vidéke ugyanúgy csapadékosabb volt, mint az Arab-félsziget ma teljesen elsivatagosodott keleti partja. A turzások övezte öblök (خور/أخوار) környékén erdők húzódtak a mai Iraktól Ománig. Így kezdődött a buli.
50000 évvel ezelőttről már vannak ember-nyomok. Katar és Szaúd-Arábia al-Sarqíja tartománya területén gyűjtögető-vadászó törzsek telepedtek le, akik - ahogy azt a régészet előírja - először nyers köveket használtak (paleolitikum), majd pattingatták őket (mezolitikum), végül eljutottak a finommegmunkálás szintjére (neolitikum).
Az i.e. 6. évezredben, amikorra a kiszáradás már dominálta az Öböl déli és keleti partjait, ez a halászó-vadászó-gyűjtögető kultúra mondhatni egységes maradt az Arab-félsziget északkeleti partján. S maradt is, amikor Mezopotámiában is nekiláttak szétrombolni az ember addig oly kedvelt paleodiétáját s holmi növényekből laktató(bb) eledeleket kezdettek előállítani.
A párhuzamosan kialakuló nagy folyamvölgyi kultúrák (elsősorban Mezopotámia és az Indus-völgy) között ekkor alakult ki az Öböl sajátos, máig fennmaradt köztes-közvetítő jellege. Ami aztán hozta a kereskedelem fejlődését. És még valamit: Dilmun/Bahrein és Magan/Omán lettek a Két Folyamköz bányaipari hátországa - mondhatni.
Mezopotámiában ugyanis - pontosabban annak alsó fertályában - nem volt alapanyag a lassan beköszöntő fém (réz- majd bronz) korszakhoz. Nem úgy az Öböl imént említett területein. Ahol az i.e. 3. évezred folyamán önálló kultúra is megjelent.
xxx
Az Umm al-Nár/Tűzanya (أم النار) kultúra i.e. 3000 körül alakult ki a mai Emírségek területén (kezdetben a mai Abu Dzabi környékén), majd gyorsan elterjedt Omán északi és keleti hegyvidéki részein. Legjellegzetesebb maradványai a bungaló formájú, terméskőből emelt öt-tíz méter magas, belső szobákkal tagolt közösségi sírok.
Tavalyelőtt s három éve végigvizitáltam az ománi felhozatalt az al-Dríz - al-Ajn viszonylatban. Sziklás-hegyes környékük kiválóan alkalmas nyugodt sátorveréshez s éjszakázáshoz. Plusz bónusz holdfény, ha jól választunk időpontot.
A másik nagy Umm al-Nár centrum az al-Buraimi-oázis mellett található Hafít-hegy lábánál helyezkedik el. Itt, az emírségeki oldalon, al-Ajn városában (ez nem azonos az előbb említett faluval; az Abú dzabi uralkodócsalád ősi fészke, többször jártam ott/írtam róla) al-Hilli-ben ugyancsak impozáns sírhalmokkal találkozhatni.
(Egyébként ezek az ősi kultúrákat bemutató öbölbeli múzeumok igencsak kiválóak. Informatívak és megfelelnek a modern kor követelményeinek. Mondjuk, ha önmegtartóztatóan kezelik az aktuális uralkodócsaládokat. A skanzenek tehát igen. Ezek a majmoló múzeumcelebritások, mint a sogenannte Louvre Abu Dzabi, viszont soha. Vagy csak egyszer. Hogy lássuk azt, amiről elítélően nyilatkozunk.)
Az Umm al-Nár kultúra gazdasági hátterét a mezopotámiai sumér táblákon "magani rézhegyekként" emlegetett bányák és az ahhoz kapcsolódó fejlett fémművesség jelentették. A sumer városállamok, majd az akkádok is innen importálták a rezet. Erre épülve magas szintű volt a fazekasság is.
Az oázisokban mezőgazdálkodás folyt, s ehhez kapcsolódik, hogy az ománi vádikban több helyen bukkantak i.e. 3. évezredből származó gátakra. Erre épülve a 2. évezred elején már Omán teljes északi részén 1-2 hektár kiterjedésű falvak sűrű hálózatáról beszélhetünk, amely fejlett szerveződésre utal. Központja az al-Buraimi és Ibri közötti vidék volt, a Hadzsar-hegység vádik szabdalta déli lejtői.
S a régió ekkorra még szorosabban kapcsolódott az aktuális mezopotámiai hatalmi központokhoz. Szárazföldön és tengeren egyaránt.
S Bahrein szigetén lassan megjelent egy másik, nem kevésbé jelentős politikai entitás. Dilmun.
