Novi Pazar központját, ha akarom, úgy látom, mint egy kis oszmán városkát, ha akarom úgy, mint bosnyák falut, ha meg rossz az idő, a jugó futurisztika szemem láttára nyomja agyon a régiségeket. S van itt egynéhány, "köztes épület". Mint a Čavić-ház.
Šahsuvar-beg Čavić bosnyák kereskedő az előző, az igazi századfordulón számos helyen megfordult az oszmán birodalomban. Szalonikiben járva igencsak megtetszett neki a város - ezt nem csodálom -, s különösen beleszeretett egy bizonyos házba. Ez az Égei-tengerparti multikulti "metropoliszban" nem volt kirívó építmény; nem úgy mint a távoli hegyek között megbúvó, a nyüzsgő kikötővároshoz képest poros kis provinciális központban.
Šahsuvar Bey ugyanis elhatározta, ezt a házat felépítteti szülővárosában is. Amivel kicsapta a biztosítékot a helyi lakosság körében.
Annak idején ugyanis Novi Pazarban nem voltak emeletes épületek; az egyszintes házak alkotta zegzugos utcák egységes képét itt-ott törték csak meg minaretek. Erre következett a nonkonform bég ötlete.
A két emeletesre magasodó ház körül azonnal megkezdődött a suskus. Túl azon, hogy feleslegesen hivalkodónak találták, a legfőbb baj azzal volt, hogy - a helyiek szerint - tulajdonosának új perspektívákat nyithatott. A béget azzal vádolták meg, hogy azért az égbe szökő magasság, hogy odafentről más udvarokba, házakba belátva vígan stírölhesse a helyi lányokat, asszonyokat.
Kik azonmód meg is átkozták az épületet.
Az átok hatott. Az 1911-ben befejezett házban soha nem lakott a Čavić-család egyetlen tagja sem. Az oszmán uralom végeztével (1913) ők is elhagyták a várost.
Utána hol katonák állomásoztak a Čavić-házban, hol általános iskolaként, hol gimnáziumként működött, hol meg enyész.
Mint manapság.
