iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Bánki-tó, Tabá'tabá'í és Khomeiní

2018. június 23. 08:52 - politics&islam

 

Ül az ember a tó partján, rosszkedvű és igyekszik elvonatkozni innen. Mondjuk Iránba.

Meg Libanonba. Ott például kedvenc tárgyaim egyike volt a logika/mantiq. (Aztán az 'irfán.) Nyugati entellektüel számára - ha létezik még ez a species - elképzelhetetlen, hogy milyen szinten és mélységben tanítják a síita oktatási intézményekben az általuk is deklaráltan görög - értsd pre-iszlám, ergo: a dzsáhilíja (a negligált "tudatlanság kora") - örökségének tartott tudományt.

Valahol ezek az attitűdök hiányoznak akkor, amikor a Nyugat felőli viszonyulás történik az iszlámhoz. S nem csak a politika szintjén. Akadémistáinknak is tiszta, eredeti forrásokból kellene. Libanoni mesterem például oly mértékben bírta a logika teljes görög és abból fejlesztett arab terminus-bázisán alapuló metodikai eszközrendszert, amilyennel igencsak nehezen találkozhatni errefelé. S ez a tanrend bizony nem csak egyetemi-hauzai szinten található meg a síita univerzumban.

Nem véletlenül. A filozófia (és az ahhoz eszköztárat biztosító logika) mindig is gyanús volt a szunnita mainstream számára. Mondjuk így - leegyszerűsítve: a teológia számára a görögök tudományán alapuló isten-érvek nemhogy nehezen elfogadhatóak voltak, inkább igyekeztek teljes mértékben kerülni azokat. Ez egy hosszú - s néha mégis meglepően gyümölcsöző - kapcsolat, de most nem erről.

A síizmus mindig is nyitott volt a filozófiai eszközrendszerek iránt; már a kezdeti, imámi korban (632-870k.) is. Később meg még inkább. Igaz, amikor a síizmus mainstreamje a politikai passzivitás és a kvietizmus lett, a a filozófiának s a logikának kissé ott is bealkonyult, bár máig ható kaliberek akkor is akadtak. (Mint mondjuk Molla Szadra, akinek hatása nélkül nagyon nem lehet megérteni Perzsia/Irán elmúlt százéves történelmét.)

Azok a vallástudósok, akik a passzivitásból lassan "felébresztették" a síizmust (Bahbahání, Níráqí, Ná'íní), már látták a logika s a filozófia szerepét az aktivista vallásértelmezés területén. Hogy nagyon lebutítva fogalmazzak: a formál logika eszközeivel még könnyebben argumentálható a kizárólagos isteni legitimáción alapuló vallás politikai szerepvállalása, azaz az ezen alapuló társadalomszervezés.

Érthető, hogy Rezá Pahlaví sáh rezsimje nem tolerálta ezt a tudományt (sem). Nem úgy a forradalmi kormány.

Annak vezetője, Rúholláh Múszaví Khomeiní fontos szerepet szánt a filozófiának és a logikának. Ő és kora másik síita 'álim-nagyágyúja, Tabá'tabá'í ajatolláh nagy "logikusok" voltak.

Ez utóbbi már a negyvenes-ötvenes években komoly filozófiai stúdiumokat vezetett (Szadr Sírázi kikerülhetetlen munkáját - الأسفار الأربعة - oktatta), amivel nem csak a sahi hatalomnál verte ki a biztosítékot, de a kor első számú vallástudós mardzsá'ja, Borúdzserdí ajatollah is hevesen kritizálta.

Közvetlenül a forradalom után Mortezá Sírází teheráni lakásában volt egy emlékezetes és hatásában rendkívül jelentős találkozó. Ezen a következő, igencsak izmos társaság vett részt: Khomeiní, Tabá'tabá'í, Henri Courbain francia csúcsorientalista, aki már régóta sertepertélt az ajatollahok háza táján (és a könyveit mindenkinek ismernie kellene, aki az iszlámmal foglalkozik - inkább, mint a minap elhunyt "doyen", Bernard Lewis igencsak káros érett-kori műveit), valamint a házigazda.

Itt dőlt el, hogy a forradalmi Iránban az oktatási intézményekben kiemelt helyet kap a logika és a filozófia, mint a teológiai Isten-bizonyítékok egyik metódusa, a folyamatos jog(újra)értelmezés eszköze és mai gyakorlati gondolkodás szerves része.

A falszafa legnagyobb mesterei az elmúlt évtizedekben, Tabá'tabá'í halála után tanítványai, Dzsavád Ámolí és Muhammad Jazdí lettek.

Összetett történet ez. A Bánki-tó inspirációjában most csak annyi megjegyzés: a "nem-szöveg-alapú" (érts: nem a Koránon és a prófétai-imámi hagyományokon alapuló) teológiai érvelés eszközeként kezelt filozófiának két irányzata alakult ki: az egyik a hagyományos, a passzív politikai álláspontot támogató, amely máig erős pozíciókkal bír a vallástudományi központokban (Qom, Meshed).

A másik az előbb vázolt "modern" irányzat. Iszlám vallástudományi nézőpontból az egyfajta "nyugatosak". Ők a mai politikai mainstream, Ali Khámeneí ajatollah irányzata.

Mint látható - ott sem - fehér és fekete semmi.

Irán sok mindenben rendkívüli állam az iszlám világban. Túl az élő perzsa hagyományok hatásán a görög (ergo: nyugati) gondolkodásnak a filozófián át történő általános magatartás-befolyásoló szerepe van.

Na, ez már sok. Egyébként meg vagy vége lesz az "egymást (se nagyon) olvassuk és szakértünk" korszaknak, és továbbra sem értjük mi folyik Keleten (meg másutt). Vagy végre terepen kézbe vesszük a gyökereket, nyelvvel, históriával felvértezve. (És soha nem egy másik vallás relációjával.)

De úgysem ez utóbbi opció fog megvalósulni.

Hanem a koncepciózusság. - Jobb esetben.

Rosszabban: a lustaság.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr5814066123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása