Negyedszer. Az Emirátusokban talán az a hely, ahová mindig szívesen visszatérek.
Három éve ezt írtam:
"Ez is lehett volna a főváros, az Abu Dzabi Emiratushoz tartozik. Az ősrégi al-Burajmí-oázis, amelynek nyugati része al-Ajn, az al-Rub' al-Khálí és a Hadzsar-hegylánc (itteni leágazása a Hafít-hegy) találkozásánál, karavánutak csomópontjában. Van itt több tízezer datolyapálma, tevepiac, de új dolgok is - minden, ami idevaló.
Például élményfürdő, mesterséges szlalomkajak-pálya meg luxushotel roskadásig. Hatszázezer lakos. Ebből itt is úgy 17% lehet emíri állampolgár. Talán.
Itt van eltemetve a Próféta missziós céllal ideküldött Társa (száhib) Ka'ab bin Ahbar.
Itt volt a Nahján család székhelye. Itt született az államalapító Zájid sejk is. Szülőháza, majd a múlt század hatvanas éveiig lakópalotája ma múzeum. Gyönyörű! Festmények az emíri család elhunyt és még egzisztáló tagjairól, a "Mama" konyhája, Zájid sejk saját használatú Land Roverje, mellyel a vidéket járta, úgymond népe hogyléte felől érdeklődni.
Viszont itt legalább nincsenek felhőkarcolók. Az egész város egy óriási park/oázis. Ami viszont van, az a szemét. Bringáról jól látható. Nincsen műszer, mellyel mindez jól megmutatható, parafrazálva a kitaszított költőt.
És újra az egykori "útszéli témáról". Miként Üzbegisztánban, de leginkább Kirgizisztánban, itt sem tudtam az út mellett a dolgomat úgy elvégezni, hogy ne botoljak a homokba elhajított (ott vodkás, itt specifikusan) viszkisüvegbe. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a britek láthatatlanul még mindig seregszámban vannak jelen vagy csak van errefelé is egy kis latens alkohol...imádat, mondjuk."
Az al-Burajmí-oázis évszázadok, ha nem -ezredek (az ókorban: Tau'am) óta fontos pontja az Arab-félsziget keleti részének. Mondhatni, a legfontosabb. Jemen/Hadramaut felől, az al-Rub' al-Khálí-n (Üres Negyed, ahol tényleg nincs, csak homok) át az Öbölig ez az egyetlen hely, ahol - köszönhetően a Hafít-hegynek, ahol még fúrni sem (kellett) a vízért. S ugyanez mondható el kelet-nyugati (Öböl-Omán) relációban.
Ennek megfelelően pályáztak is reá sokan. Ki megállóhelynek használta (a félszigeti tranzitkereskedők), ki tevecsorda-boxutcának (a beduinok), ki datolyapálma-nevelésre (a letelepedett földműves törzsek). A legújabb korig véres harcok mentek a birtoklásáért, s valóban: aki kezébe kaparintotta, uralta az ománi Hadzsar-hegységtől Qatar félszigetéig terjedő széles öbölparti régiót.
Nem mennék nagyon mélyre a történelem közismerten feneketlen vízlelőhelyében, csak a mai hatalmi viszonyok kialakulásának előzményeire szorítkoznék.
1633-ban a Haszá-i (a mai Kelet-Szaúd-Arábia) oszmán helytartó, Nászir bin Qubtán hadat vezetett az al-Ajn megszerzéséért. Az oázist akkoron az ománi szultán válí-ja igazgatta. A korabeli források szerint az oszmán akcióban részt vettek "Dzafra-i beduinok", akikben a Baní Jász első írásos dokumentumban való felbukkanását tisztelhetjük.
A Baní Jász részvétele az akcióban nem volt véletlen. A Buraimi-oázisban a hagyományos ománi (ho-hó, mondanák a perzsák, iráni eredetű, kérem, iráni) hegyi vízalatti faladzs-vezeték-rendszer segítségével könnyebb volt vízhez jutni, mint a Livá-ban ásogatni.
(A Baní Jász tagjai egyébként bizton társadalmi emlékezetükben őrizték az "őshaza" vizekben gazdag vidékét: a nagy Azad-törzsbeli kiáramlással érkezhettek az Öböl térségébe valamelyik nagy ma'ribi gátszakadás és az azt követő szárazság után - valószínűleg az i.sz. 5. században.)
Az oázisban mindaddig két törzs vetélkedett egymással, a Na'ím és a Daváhir. Barátaink (értsd: a Baní Jász) ezt szépen ki is használta s a két egymással izmozó erő között a 19. század elejére a nevető harmadik lett.
S még egy tényező segítette a Baní Jász buraimi megerősödését. A 19. század elején, az úgynevezett "első szaúdi entitás" azaz vahhábita konstelláció eredményeképpen a régiót elérték az első vahhábi portyák. Az ekkor Omán és az Öböl partvidékére vezetett öt szaúdi hadjárat jelentősen befolyásolta a térség későbbi történelmét.
Az Ál Szaúd és a vahhábita ideológusok szövetsége ekkor még nem illeszkedett a nyugati (ekkor brit) hatalmi koncepcióba s a regionális partvidéki vezetőkkel éppen a Nadzsd irányából érkező fenyegetés hatására (is) kötött szövetséget a brit korona egymás után a vezető Öböl menti törzsekkel. (Ez a Trucial States és az ománi bezárkózás korábban már vázolt története.
A Baní Jász tehát az 1820-as évekre vezető szerepre tett szert a Buraimi-oázisban, miután '24-ben másik nagy riválisát, a Sardzsát igazgató Szultán bin Szaqart kiszorította onnan. Ezután már jöhetett a britekkel kötött obligát egyezmény.
Az oázisbeli helyzet csak a (19. századi) utolsó vahhabita hódítási kísérlet (1853) után konszolidálódott. A terület hivatalosan az ománi szultanátus fennhatósága alatt maradt, s a kinevezett helytartó (válí) ekkor már a Baní Jászból került ki. Bár a Na'ímok és a Daváhir vezetői továbbra is szerepet játszottak az oázis egy-egy "falvában", a 20. század elején a britek is a Baní Jászt (s azon belül a Nahján családot - Ál Nahján) tartották az itteni legbefolyásosabb politikai-gazdasági tényezőnek.
Aztán ami ezután történt a 20. században, arról ezt írtam 2015-ben:
"És ami még van errefelé, az az olaj... Emiatt aztán volt is egy kis purparlé az itt manapság találkozó három állalakulat között. Az ötvenes években az olajbizniszben legelőrehaladottabb helyzetben lévő Szaúd-Arábia gondolt egyet és az errefelé amúgy is fiktív határokat átlépve megszállta a buraimi kiszögellést. Volt kis csetepaté, hajcihő, de az okkupáció gyors volt. Rijád helyzetét könnyítette, hogy a mai emirátusok állama még nem létezett s Omán is brit ellenőrzés alatt állt.
Végül a szultán kérésére a Churchill/Eden-kormány lépett. Rávették Washingtont, hogy az vegye rá a szaúdiakat a visszavonulásra. Így is történt. De azért a szaúdiak visszavonulásához szükség volt a RAF al-Sárqa/Sharja-i légi támaszpontja néhány bombázójának és vadászrepülőjének egy-két bevetésére... (Mily érdekes, hogy Sir Winston mennyi mindenben részt vett, ami a Közel-Keleten mondjuk 1915 - Gallipoli - és 1954 - Buraimi-incidens - között történt. Már amiről tudunk...)
Egyébként a hatvan éves affér máig nem rendeződött teljesen. (A határok az Arab-félszigeten amúgy is sok helyen a levegőégben lebegnek.)"
A Buraimi-oázis ma megosztott az UAE ès Omán között. Gyakorlatilag egy szögesdrótokkal kettéosztott város, az emirátusoki oldalán al-Ajn-nal, az ománin al-Burajmi-val.
Az átkelőpontokon pedig egymás állampolgárait szívatják a felek.
Ahogy azt kell - bajna baladajn saqíqajn.
(Azaz: két testvéri ország között. Ezt ismerjük. Én például gyerekként meglehetősen paráztam, hogy a csehszlovák finánc észreveszi a lábamon a Losoncon újonnan vett stoplis cipőt...)
