iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Halál Hollandiában

2017. november 15. 09:50 - politics&islam

 

Amszterdamban múlt szerdán este meggyilkolták Ahmed Mollá Níszí/Ahmed Molla Nissi-t, a délnyugat iráni Khúzesztán/Arabesztán tartomány szakadár mozgalmának vezetőjét. Szervezete, az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért ( حركة النضال العربي لتحرير الأهواز /ASMLA) a jelentős arab lakossággal bíró, olajban gazdag terület elszakadásáért harcol - két évtizede illegalitásban és a célokat illetően a politikai irrealitás területén.

Az organizációnak katonai szárnya, a Muhíddín al-Nászir Mártírjai Brigádok régóta aktív, olajvezetékre és vezetőkre mennek. 2006-ban, amikor először jártam arra, elég feszült hétköznapokat okozott Ahváz városában. Idén két nagyobb dobásuk is volt; az egyik a helyi biztonsági erők fejének meggyilkolása volt. A hágai likvidálás talán ennek folyománya lehet.

A khúzesztáni arab ellenállásnak immár egy évszázados múltja van. Az egész 1925-ben kezdődött, amikor al-Muhammara központtal egy arab emírség jött létre az éppen a Pahlavi-dinasztia hatalomátvétele miatt káoszba forduló Perzsiában. Reza Pahlavi pozíciójának megerősítése után egymás után számolta fel az időközben megerősödő szakadár mozgalmakat; köztük a kurdokét északnyugaton és az arabokét délen. Al-Muhammarát is átnevezték: ez a mai Khorramsahr városa.

Ezt követően az ötvenes években mozgolódtak a dél-iráni arabok; külső támogatókat találtak ugyanis az egyiptomi nasszerista (pontosabban: nászirista) mozgalomban. A hatvanas években az Iraki Baath Párt (حزب البعث العراقي) támogatta az arab szakadárokat. Ekkor született a Népi Front Ahváz Felszabadításáért (الجبهة الشعبية لتحرير الأهواز), az Ahvázi Népi Demokratikus Front (الجبهة الديمقراطية الشعبية الأحوازية), a Demokratikus Együttműködés Párt (حزب التضامن الديمقراطي) és az Ahváz Felszabadítása Szervezet (منظمة تحرير الأحواز).

Az iráni iszlám forradalom után - ugyancsak iraki ösztönzésre - jött létre a máig legnagyobb illegális ellenzéki mozgalom, az Arab Front Ahváz Felszabadításáért (الجبهة العربية لتحرير الأحواز). Később született a vallásos profilú Ahvázi Szunnita Iszlám Szervezet (المنظمة الإسلامية السنية الأحوازية).

Aztán az ezredforduló felé, amikor a szaúdi-iráni rivalizálás szintet ugrott és ez lett a térség politikai fejleményeinek legfőbb belső indukáló tényezője, az Öböl déli oldaláról érkező támogatással megszületett az ASMLA.

Tekintve a Teherán-Rijád derbi mostani fázisát, még nem hangzott el a hármas sípszó. Ahvázban sem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr5913277657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása