Koszovóról már eddig is sokszor. De sohasem elég. Minthogy nyugalom ott talán csak akkor lesz, amikor az afrikai kontinentális lemez az európai alá gyűrődve az egész térséget (velünk együtt) a magasba emeli. Bár lehet, hogy az ötezres csúcsok közötti völgyekért még mindig küzdeni fognak a szerbek meg az albánok.
Előbb egy kicsit az előzményekről. (Nem kell félni, nem megyek vissza Rigómezőig.) Amikor 1999-ben véget ért az eufemisztikusan koszovói válságnak nevezett hajcihő, a következőképpen alakult a politikai pártstruktúra.
A miloševići érában albán ellenzéki főszerepet játszó Ibrahim Rugova Koszovói Demokratikus Ligája (Lidhja Demokratike e Kosovës, LDK) volt a legerősebb politikai párt. A piros mellényes-kockás sálas filosz, akinek belvárosi szobra mellett manapság derékszögben hajlanak meg az elhaladó nejlonszatyros férfiak (némelyikük, ahogy szájról olvastam, a Fátihát rebegi el), 2006-os haláláig első számú vezetője, hogynemondjam, arca volt Koszovónak. Pártja pedig – szociológiai megközelítésben – a városi értelmiség véleményhordozója volt.
A háború után, 2000-ben alakult a fő ellenfél, a Koszovói Demokratikus Párt (Partia Demokratike e Kosovës, PDK), a szerbek ellen fegyveresen fellépő Koszovói Felszabadításai Hadsereg (Ushtria Çlirimtare e Kosovës, UÇK) – mondjuk így – politikai transzformációja. Ennek valamennyi vezetője vidéki gyökerekkel bírt, no meg hadvezetési tapasztalatokkal: valamennyien az UÇK parancsnokai voltak. Elmodható ez Hashim Thaçiról, Ramush Haradinajról és Fatmir Limajról.
Több parancsnok azonban egy harcálláspontban nem fér meg; hamarosan három pártra szakadt a formáció. A PDK nevet továbbvivő, legerősebb erő vezetője Thaçi lett, Haradinaj a Koszovó Jövőjéért Szövetséget (Aleanca për Ardhmërinë e Kosovës, AAK) vezette, míg Limaj szervezete a Befektetés Koszovóért (NISMA për Kosovën, NISMA) lett. És aztán, ahogy az az egykori Ostblok-ban történni szok, megjelent egy hazatérő milliárdos is (aki egyébként az unikum kedvéért nem Nyugaton lett kőgazdag, hanem a jelcini Oroszországban). Behgjet Pacolli pártja a liberális Új Koszovó Szövetség (Aleanca Kosova e Re, AKR) is évek óta jelen van – igaz, csökkenő erővel – az országos politikában.
Amikor a kockás sálas író 2006-ban meghalt, jöhettek a nacionalisták: a PDK lett a legerősebb párt, Thaçi pedig miniszterelnök (ezt a posztot a „zűrzavar évében”, 1999-2000-ben is betöltötte egyszer). Nem is kellett sokat várni a függetlenség egyoldalú kihirdetésére, és az egyre erősödő feszültségre a gazdasági, infrastrukturális és egyéb téren Koszovóhoz kapcsolt Szerbiával. Thaçi 2014-ig vezette az országot, majd idén tavaszig a ismét a rugovás erő, az LDK adta a miniszterelnököt. Ez idő alatt Isa Mustafa ugyanazokat a vádakat kapta meg, mint minden eddigi vezető koszovói politikus: korrupció. És ezt nem nehéz bárkire ráhúzni, miután az „működteti” a működésképtelen gazdasággal bíró országot.
Miután Thaçit tavasszal köztársasági elnökké választották, pártja kilépett a LDK-vezette koalícióból, ami nyárra előrehozott választást eredményezett. Mindeközben Hágában a nemzetközi bíróság – a szerb kisebbség ekllen elkövetett háborús bűncselekmények vádjával – kezdett nekimenni az UÇK egykori parancsnokainak, ami a három régi cimbora összeborulását hozta: összeért, ami összetartozik, a három poszt-UÇ pártból (PDK, AAK, NISMA) létrejött a PAN-Koalíció. Csatlakozott még ehhez néhány kisebb formáció is, mint a Ferid Aghani-féle Igazság Párt (Partia e Drejtësisë, PD), a Valon Murati-vezette, Nagy-albániáért küzdő Egység Mozgalom (Lëvizja për Bashkim, LB). Ezt a blokkot Haradinaj vezette – miként az eredmények megmutatták – győzelemre.
Az ellentáborban Avdullah Hoti vezetésével a LA-Koalíció indult, benne a az LDK-val az Alternatíva (Alternativa) nevű pártocskával (Mimoza Kusari-Lila) és a milliárdos Pacolli-féle AKR-rel.
És volt – mindig van – harmadik erő, az Önrendelkezés! (Vetëvendosje!), Visar Yimeri irányításával. Ez a formáció gyakorlatilag mindet akar: szocdem gazdaságpolitikát, védővámokat, nacionalista programot, Albánia-Koszovó egységet. Kaptak is 32 helyet a 120 fős parlamentben.
A győztes erő azonban a 39 mandátumhoz jutó PAN-Koalíció lett. Ennek legerősebb ereje, a PDK volt, amely 21 képviselői helyet szerzett. Csakúgy, mint a másik koalíció legerősebb ereje, az LDK. Miután az alkotmány úgy szól, hogy a köztársasági elnöknek a legtöbb mandátumot szerzett pártot és nem koalíciót bízza meg a kormányalakítással, várható volt, hogy Thaçinak maga felé hajlik a keze. Hosszú, hónapokon át tartó huzavona után Ramush Haradinajt bízta meg kormányalakítással, aki az előzetes egyezségnek megfelelően bevette az LDK-t és az AKR-t is a buliba. (No, meg négy tárcával Pacollit, aki külügyminiszter lett.) Nagykoalíció jött hát létre, kezdődhet a munka. A pénzek újraosztása s eltüntetése.
A politika felhőrégióiban – miként mondották volt egykor a tuggyukkik – ilyen szép játszmák zajlanak. Az ország gazdasága meg sehol. A buszállomásokon fiatalok tömege; várják a Németországba induló menetrend szerinti járatokat. Már akinek van vízuma. Mert a koszovóiaknak még kell. Néhányan meg mennek anélkül.
Amikor legutóbb tavaly Prishtinában jártam isteni szállásom volt a belvárosban. Szauna, edzőterem, uszoda. Meg én, miután más vendég nem nagyon volt. Gyúrhattam testre (bár ennek hatásfoka alacsony volt), könyvekkel agyra, dönthettem magamba a kávét. Hamarosan megint arrafelé vetődöm. Ha a szállás nem is lesz ily szerencsés, ismerősökkel dumálni legalább annyira építő jellegű, mint a bodybuilding.
