Ez Perak állandó jelzője (Perak Darul Ridzuan). Tavaly irogattam róla a közigazgatási központban, Ipohban eltöltvén néhány napot. Nincs ott semmi látnivaló - azért maradtam. Átnézten a szomszédos szultáni székhelyre, Kuala Kangsarba, hol - már amennyire lehetett - körbejártam az uralkodói palotákat, a régit (az megtekinthető) és az újat (az nem) egyaránt. Meg a sok eléggé pénzszórás-jellegű - na jó, reprezentatív - mecsetet. És még egy fontos objektumot: a Malay College fehér épületét. Itt tanított az ötvenes években Anthony Burgess, ezekből született, még a Mechanikus narancs előtt a Malayan trilogy. (Az Amazonon 3,5 fontért jutottam hozzá.) Egyébként a nagy brit író triászt (Burgesst, Conradot és Maughamot) mindenképpen hozzá kell olvasni Malajziához. Meg - mint minden egykori brit gyarmaton - Kiplinget.
Azért írtam ilyen sokat a tavalyi élményekről, mert még csak most léptem be a tartományba, át a névadó Perak-folyón. Ez egyébként mindössze 400 kilométer hosszú, de most, a relatíve szárazabb időszakban is igencsak bővízű.
Ez a mai Kuala Selangor-Lumut viszonylat ismét felvetette a környezetpusztítás kérdését. A másfélszáz kilométeres út több, mint a felén bővítettek, aszfaltoztak, - egyébként ültetvényes - fákat dózeroltak. S mindenütt sitt, szemét, mocsok.
De az emberek nem tettek le a mosolyról. A hidzsábos benzinkutas lány, amint leültem a shop mellé a földre levegőt venni, máris hozott egy palack ásványvizet. Meg ilyenek.
Hamarosan jön a történelem, teszem hozzá fenyegetésként.