Majd' egymillió lakos. Negyven éve meg kétszázezer. A hasonló nevű folyó partján fekvő város igazi ázsiai robbantott metropolisz. Közepén a 21. század, szélén a félparaszti idill, közte az urbanisztikai katasztrófa. Gyárak, lepusztult lakótelepek, helyre szép kertesházak, mindenféle felekezet imahelye, irigyelhető iskolák, szeméttelepek, nyitott szennyvízcsatornák.

Pedig van történelme is. Hosszasabban majd később. Most csak annyit, kedvenc kínai (pardon, dungan) admirálisom, Cseng Ho is gyakran megfordult itt s - bár a város a stratégiai jelentőségű Klang-folyó torkolatában fekszik - sem a portugálok, sem a hollandok nem tudták bevenni - maláj kézen maradt.

Itt volt a 18. századtól a Szelangori Szultanátus központja, s az aktuális uralkodó is itt székel. (Ez a kifejezés már gyermekkoromban kellemes konnotációkra serkentett.)

Tovább asszociálok: itt is mindenhol isteni a kaja.