A szag. Itt az első és - mondhatni - szerte Malajziában domináns. A friss aszfalté. Ebben országban két dolgot művelnek nagy intenzitással: irtják az erdőt, vígan-brutálisan és mindent leaszfaltoznak.

Én nem vagyok egy nagy hárombetűs pandamackós, de ez aggasztó. Nem tudom emellett, emellé, erre a jövőre, hogyan nevelnek - lenyűgözően modern, láthatóan jól kistafírozott iskolákban - ilyen sok gyereket.

Szerintem akinek van gyereke és gondolkodik, nem néz London-Ulánbátor ralit sem. (Engem zajjal, porral, benzingőzzel ébresztettek két éve a Pamírban. Három éve meg ugyanúgy az Issik-köl partján.)

Meg annak a repülős borzadálynak sem tapsolnak, ami nemrég volt a székesfővárosban.

És, fb-posztról lévén szó, nem maradhat el az étel-fotó. Az első ebédezés Banting mellett. Halacskával.

P.s. És mindjárt hozzáteszem, nehogy már úgy tessék, hogy elsőre csak a negatívumok. Ez végre megint mosolygós ország. Ez az ami ránk fér. Érdekes, még az Atlanti-óceán közepén lévő portugál paradicsomban, Madeirán is mufurc volt mindenki. Mint otthon. Írtam is.

Itt meg vigyorog az útlevélkezelő, az útterelő rendőr, a mindenki. Mondhatnám, már megszoktam

PsPs. Az alább látható kalóriaadagot például azon nyomban kifizette helyettem egy helybéli. Úgy hívták: Guszi. Ő is mosolygott.