Pár szó a dél-balkáni lakótornyról. (A szó a törökből, a "torony, vár" jelentésű kule-ből származik. Oda pedig az arabból - a قَلْعَة‎/qala'a=vár, erődítmény szóból érkezett.)

Inkább az albánok lakta városias települések sajátja, de a bosnyák területeken is előfordul. Albániában, Koszovóban számtalan helyen fennmaradtak ezek az építmények, a legizgalmasabbak - tanúsíthatom - a Prizren és Peć/Pejë közötti nyugat-koszovói határzónában. Macedóniában szintúgy az albán határ vidékén, az általam tavaly megjárt Debar környékén találkozhatni velük.

Montenegróban pedig éppen Plavban és Gusinjében.

A terméskőből emelt lakótornyok természetesen védelmi célt is szolgáltak - részben a mindenkori hódítók ellen, de leginkább a gyakoribb klánharcok idején. A plavi és gusinjei tornyok a Keljmend törzshöz kapcsolódnak.
Miként az ilyes építményeknél általában, a földszinten általában műhely vagy üzlet működött, míg az első és második emeleten a család lakószobái helyezkedtek el. A legfelső - hagyományosan fából készült - szintet erkélyek (ćošak) díszítették.

Az első kép a legjobb állapotban fennmaradt, 1671-ben, a Keljmend-klán központjaként emelt Redžepagić-torony látható, amelyet az említett két városban emelt kulák követnek. Legvégül pedig a bizonyíték arra, hogy a kula-hagyomány még a mai modern épületekben is fellelhető.