Vidám áldemokráciákban a választások szinte mindig zökkenőmentesek. A politikai felépítmény stabil. A kontrollált média ujjong. Az emberek zászlókat lobogtatnak, skandálnak, kezet csókolnak. Mindenki, mindennel meg van elégedve. Mindaddig, amíg – végül, ha más megoldás nincs – közbeszól a gerontológia.
Az algériai parlamenti választásokról könnyű írni. Nyertek azok a pártok, amelyek eddig is. A hatalomnak nincs félnivalója. Gondolja.
Mindjárt itt a részvételi arány. 38, 25%. Ezen elgondolkozva ugorjunk is. Csak annyit: a fiatalok elsöprő többsége távol maradt az urnáktól. A „bojkottáló” 17 millió (a regisztrált 23-ból) választó 90%-a a fiatalok közül került ki. Ez máris figyelmeztető jel lehetne a hatalom felhőrégióiban úszkáló politikai-katonai elitnek. Algéria különösen fiatal társadalom.
A parlament 462 helyéből 164-et az 1962 óta kormányzó Nemzeti Felszabadítási Front (FLN/حزب جبهة التحرير الوطني). Ehhez jön a vele „koalícióban” lévő 97 fős frakcióval rendelkező Demokratikus Nemzeti Tömb (حزب التجمع الوطني الديموقراطي ). S ennyi már elég is a "kényelmes kormányzáshoz".
Az engedélyezett díszlet-ellenzék két legnagyobb ereje a Muszlim Testvériség helyi lerakata, a Társadalmi Béke Mozgalom (حركة مجتمع السلم) és a Változtatás Frontja (جبهة التغيير). Kettejük koalíciója 33 helyet szerzett a parlamentben. Futottak még:
- 19 képviselő az Algéria Reménye Tömörülésből (تجمع أمل الجزائر),
- 15 az Építkezés és Igazságosság Unióból (من أجل العدالة والبناء الاتحاد),
- 13 az Algériai Népi Mozgalomból (الحركة الشعبية الجزائرية)
- és egyéb független listák 28 képviselői hellyel.
Hogy az ellenzék megfelelő szétforgácsolódás biztosított legyen itt van még a legrégebbi ellenzéki szervezet, a Szocialista Erők Pártja (حزب القوى الاشتراكية), amely tizennégy helyhez jutott, valamint az ugyancsak ennyivel fényes ellenzéki jövő előtt álló Jövő Frontja Párt (حزب جبهة المستقبل). Tizenegyen vannak a trockista (egy demokratikus rendszerben ilyen is van) Baloldali Munkáspárt (حزب العمال اليساري) parlamenti képviselői. A veretes nevű Tömörülés a Demokráciáért és a Kultúráért (التجمع من أجل الثقافة والديموقراطية) szervezet kilenc, a Nemzeti Köztársasági Szövetség (التحالف الوطني الجمهوري) nyolc, a Nemzeti Egyetértés Mozgalom (حركة الوفاق الوطني) négy, a maradék kilenc párt pedig további egy vagy két hellyel büszkélkedhet.
Minő színes paletta. Volt miből választani. Ezzel együtt a kilencvenes évek polgárháborúja (1992-2002) után a hatalom a stabilitás jelszavára építve beszűkítette a politikai mozgásteret. Ez egyre erősebben látszott az utóbbi évek politikai referendumain. Így volt az öt évvel ezelőtti parlamenti megmérettetésen és a 2014-es elnökválasztáson is.
Ezalatt a gazdaság súlyos recesszióba fordult. Az olaj árának esése miatt az állam bevételei 40%-kal estek vissza, ami az amúgy is korszerűtlen struktúrájú gazdaság további romlását eredményezték. Mindez nagy inflációval s a lakossági vásárlóerő súlyos gyengülésével járt. Míg a kétezres évek elején, a kimerítő polgárháború után erősödött a gazdaság és szélesedett a középosztály, az utóbbi évtized már ezen a téren is súlyos gondokat hozott.
Amit a hatalom nem látszik megoldani. A társadalmi egyenlőtlenségek növekedése az egyelőre „csendes többség” szélesedésével jár. Talán a robbanáspontig.
Mindeközben Abdulazíz Butaflíqa elnök max. háromhavonta egyszer jelenik meg a nyilvánosság előtt, szélütötten, tolószékben. Egy több mint egymillió négyzetkilométeres, olajjal és más ásványkincsekkel teli, leamortizálódott posztszocialista gazdaságú, az IS és az AQIM homokdűnék között cirkáló embereitől veszélyeztetett, geopolitikai szempontból stratégiai jelentőségű országban, Európa déli határán.
Előbb-utóbb majd tényleg választani kell.
