(Ez az általanos "belebotlás" egyébként - tegyünk egy gesztust a szíreknek - egész Nagy-Szíria népeit jelenti, azaz libanoni, jordán vagy palesztin is lehet az illető. Persze leginkábbb libanonival találkozhatni, hiszen ők - mikent azt magukról úton-útfélen hirdetik - 70 millióan vannak szerte a világon. Jó tudni; ehhez képest a sokszor hallott megálmodott 15 millió smafu.)

Mindjárt szóba is elegyedtem a fiatalemberrel, aki "muallim savarma"-ként sütögetett az járda mellett. Élettörténete egy ideig - sajnos - a manapság (elfogadhatatlan módon) szokványos volt. Nyugat-damaszkuszi család, polgárháború, a família fiatal férfiai a katonai szolgálat elől Libanonba menekülnek. Ott ugyancsak szokásos, hogy "'l-bia mis dzsejjida" (nem jó a légkör - hát a szírek számára minimum ez, ami elmondható), így továbbáll Törökországba. Ahol tábor...'l-bía kamán mis dzsejjida, irány Egyiptom. Ott - miként mindenki, aki a Bilád al-Sám földjéről ékezik, megcsömörlik az "araboktól". (Egyiptom egyébiránt valamennyi nem oda valósi arabot próbára tesz...) Vízumszerzés, ezúttal Thaiföldre, sütögetés a kinos negyedekben ("hol tizenéves helyi lányok kalauzolnak hatvanas fehér férfiakat"), újabb vízum: Fülöp-szigetek. Munka, majd lehorgonyzás a Kuala Lumpur-i kinai negyedben. "Jó itt" - mondja.

Ezen odisszeia alatt mindenhol dolgozott, még haza is rendszeresen küldöt családi segítséget. Most is, egyre többet.

Elmondja, hogy a maláj kormány eleddig elzárkózott a szírek nagyobb számú beengedese elől. Ez a politika most változóban van. Tekintve a maláj társadalom hagyomanyosan meglehetősen kevert jellegét, csoda, hogy csak most.

A savarmás srác szerencsés. S hogy a mindennapokban is - amennyire lehet - jól érzze magát, nem nézi a közel-keleti híreket.