A szaúdi sajtó - túl a Teheránnal való diplomáciai kapcsolatok megszakításán, ami immár nemcsak a nagykirályságot, hanem a szatellitákat is érinti (lásd Bahrein) - a napokban azzal foglalkozik, hogy mennyi embert végeztek ki az elmúlt évben/években a síita rivális északi birodalmában.
Ez a "ki végzett ki ki több embert"-verseny igencsak szomorú. A Rijádból finanszírozott újságokban ilyen képeket lehet látni, elrettentésül. És az adatokat. Hogy Iránban mennyi embert végeztek ki tavaly (sokat) és hogy a dél-iráni jelentős arab kisebbséggel bíró Khúzesztán-tartományban különösen sokat. És ott 1979-ben például nagy méretű mészárlás történt, mostanában pedig letartóztatások. Tudjuk (?), hogy az időértelmezés az iszlám világban - különösen vallási-ideológiai történések esetén - más, de ez a múlthánytorgatás csak elfedi a lényeget.
Most éppen azt, ami Szaúd-Arábiában történt. Tegnapelőtt 47 embert végeztek ki terrorizmus vádjával. Többségüket az Iszlám Államhoz, illetve az al-Qáidához való kapcsolattal vádolták. Hozzájuk csapták azonban a síita hitszónok, Nimr Báqir al-Nimr ügyét. Az ajatollahot 2014 őszén ítélték halálra, azóta ment a kivégzés végrehajtásáért, a másik oldalról pedig a megmentéséért folytatott küzdelem, ami a politikai szint mellett folyamatosan jelen volt a régió vallástudósi köreiben is - Teherántól Bejrúton át Rijádig.
A mostani kivégzés aztán kiverte a biztosítékot valamennyi síiták lakta országban és régióban. Megszólalt Alí Khámenei ajatollah legfelső vezető, Haszan Naszrallah, a Hezbollah főtitkára; a vallástudósok weboldalain meg egyre-másra jelennek meg az elítélő nyilatkozatok. A szaúdi-iráni küzdelem új fázisáról beszélnek. (Mely fázis vége a szaúdi rendszer bukása kell legyen.)
A lépés valóban nagy jelentőségű, bár kifutása még megjósolhatatlan. Mindenesetre annyi halkan megjegyezhető, hogy Nimr ajatollah kivégzése azért is járhat súlyos belső destabilizáló folyamatok felerősödésével a sivatagi királyságban, mert éppen ő volt az a síita vallási vezető, aki amellett, hogy erőteljesen kritizálta a szaúdi rendszert, szigorúan a retorika szintjén maradt és elvetette a síita kisebbség erőszakos fellépését érdekei érvényesítése érdekében. Likvidálása radikalizálni fogja a gazdaságilag stratégiai jelentőségű, olajtengeren lebegő keleti tartományok (elsősorban al-Qatíf környéke) kisebbségi lakosságát. Ami nem biztos, hogy szerencsés fejlemény a szaúdi államot recsegtető növekvő gazdasági, társadalmi és az uralkodóházban erősödő legitimációs gondok közepette.
Nem szabad elfelejteni, hogy a vallástudós szerepe és tekintélye különleges a síita közösségekben. (A prófétai hagyományban szereplő - egyébiránt a szunniták által is elismert - kijelentés szerint: من مات ولم يعرف امام زمانه مات ميتة جاهلية/Aki úgy hal meg, hogy nem ismeri meg kora imámját/vallástudósát, tudatlan halállal hal.) És ez a presztízs csak megerősödhetik a mártíromság elérésével. Láthattuk ezt Muhammad Báqir al-Szadr (meggyilkolták: 1980-ban) és Muhammad Szádiq al-Szadr (mggy.:1999-ben) ajatollahok esetében Irakban, vagy Morteza Motahharí ajatollah (meggy.:1979-ben) esetében Iránban. A szaúdi és Arab-félszigeti (elsősorban tizenkettes) síita közösségek számáramelléjük zárkózott most Nimr ajatollah.
Szaúd-Arábia minden fronton és keményen harcol a Közel-Keleten Irán és a síiták ellen. Belső front(ok) nyitása azonban érdekei és stabilitása ellen való lépésnek bizonyulhat.
(Nemsokára a közelben fogok előfordulni, majd igyekszem többet értekezni a tárgyban.)
