A Dzseramána-negyedben laktam is néha - még a katasztrófa előtt. Este különösen varázslatos volt, amikor a szemlátomást egyre javuló gépparkkal zsúfolt úttesten szlalomozott a savarmát, falafelt, fagylaltot eszegető nép, egyik neonfényes boltból ki, a másikba be. Az akkor amúgy is világias országban ez a dél-damaszkuszi előváros különösen laza volt. Ha kicsit kevesebb lett volna a beton, elment volna a Mediterráneum valamelyik északi fertályának. Zömében a Szíria déli részén terpeszkedő pajzsvulkán, a Haurán vidékéről betelepült drúzok lakták, kisebb keresztény közösséggel és palesztin menekültekkel megspékelve. Voltak Golán-fennsíki drúz egyetemi hallgatók is, akik rendszeresen jártak haza - az Izrael által megszállt/annektált területre. Aztán 2003 után százezres nagyságban ideözönlöttek a menekült iraki keresztények, elsősorban az asszírok, de muszlimok is. (Az iraki háború/polgárháború alatt Szíria több mint kétmillió menekültet fogadott be a szomszédos országból...) Szóval igazi Közel-Kelet volt.
Mára meg többnyire romhalmaz.
A Hezbollah vezetése ma reggel elismerte, hogy tegnap este a negyed egyik lakótömbjére mért izraeli légitámadásban meghalt a síita szervezet katonai szárnyának egyik emblematikus alakja, Szamír al-Qantár. Három éve Tunéziában járva írtam róla, ő is arrafelé haknizott - nem kerékpáron. Most csak annyit, hogy a libanoni sajtó szinte teljes spektruma (leszámítva talán a tekintélyes al-Nahart) elítélően tálalja az esetet. A szintén anti-Hezbollah vonalat követő szunnita al-Musztaqbal finom distinkciót alkalmaz: nem sirat(hat)ja a politikai ellenfél "mártírját", viszont - tekintettel a libanoni szunnita közösség erősen Izrael-ellenes érzéseire - ma reggeli számában arról értekezik, hogy a zsidó állam börtöneiben 51 palesztin nő raboskodik. Finom kis áthallás ez - tekintve, hogy a most likvidált Qantár volt az Izraelben bebörtönzött foglyok doyenje, 2008-as szabadulása előtt.
Ez a szabadulás egyébként igen emlékezetes volt. Qantárt megérkezésekor a repülőtéren fogadta Michel Szulajmán/Suleiman köztársasági elnök, Fuád al-Szinjúra/Seniora - egyébiránt a Hezbollah-ellenes Musztaqbal Irányzat (a Harírí-féle párt) delegálta miniszterelnök, Nabíh Berrí (a síita Amal Mozgalom) parlamenti elnök és az összes vallási felekezet vezetője. Aztán következett a Hezbollah-szervezte fogadási ünnepség a Dáhijében. De erről már értekeztem.
Qantárt is elérte a végzete. A nahariyai támadást nem feledhették el a déli szomszédban. Miként azt sem, hogy visszatérte után Qantár először a síita szervezet propaganda-részlegén dolgozott és jelentős előadókörutakat tett a térségben Tunisztól Iszfahánig, majd a katonai szárny egyik vezető beosztású munkatársa lett. Most is ez ügyben tartózkodott Szíriában. A Hezbollah-hal szemben álló média szerint a támadásban meghalt a síita szervezet katonai szárnyának Golán-fennsík határán és a közeli Hermon-hegy térségében tevékenykedő egységeinek egyik vezetője, a drúz Farhán al-Saalán is.
Célzott likvidálása - melyet Libanonban és Szíriában mindenki mártíromságként interpretál - erősíti a síita közösség harci szellemét. Miként az Imád Mugníja/Mughniyah ellen 2008-ban szintén Damaszkuszban, vagy talán az Abbász al-Múszaví, akkori Hezbollah-főtitkár ellen 1992-ben elkövetett merénylet óta valamennyi hasonló támadás. A társadalom további militarizálását eredményezi.
