A két főmumus az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom, ismertebb nevén, az IMU (Islamic Movement of Uzbekistan), saját nyelvén: Ўзбекистон Исломий Ҳаракати (olvassunk róla itt) és a Közel/Közép-Kelet+BelsőÁzsia vezetőinek mindig mellényzsebből előhúzható feketeseggű ördöge, a Felszabadítás Párt - ismertebb, arab nevén a Hizb al-Tahrír/حزب التحرير). (Erről az utóbbiról egyszer, ha lesz egy szabad hónapom, írnék majd többet; Libanonban mélyen beléjük láttam. De lehet, hogy abban a bizonyos szabad és nyugodt hónapban már igencsak sötét lesz.)
Az IMU régóta aktív Tádzsikisztánban; 2010 óta több, általában a hadsereg létesítményei elleni attakot hajtott végre. Akcionalista riválisaként ugyanebben az évben jelent meg egy immár színtádzsik csoport, amely kezdetben az ország Fergána-medencei részén található Khudzsandban (régi, gyönyörű nevén Leninobod/Leninábád/Leninvárosban) tevékenykedett. Ez az Isten Segítőinek Csoportja (ҷамоати Ансоруллоҳ/Jamoati Ansorulloh). A szervezet, amelynek vezetői közül többen - mint például Amiruddin Tabbarov - korábban, a polgárháború éveiben Abdullo Nuri környékén sertepeltéltek és a békekötést elutasítva Afganisztánban és Pakisztánban pallérozódtak tovább.
A csoport élesen bírálja az állami ernyő alatt működő hivatalos iszlámot, azt a "kommunizmus termékének" titulálva. (A korábbiakban láthattuk, hogy ebben van is némi igazság.) A hivatalos vallási vezetőket egyszerűen "leképmutatózzák" (munáfiqún). A szervezetnek van és lesz utánpótlása az aktuális mély kútból (Irak/Szíria).
A Hizb al-Tahrír-nak is van erős riválisa a társadalom reiszlaizálást célul kitűző retorikai befolyásolás terén. A pakisztáni gyökerű Igehirdetés Csoport, vagy ugyancsak ismertebb nevén a Tabligh-i Dzsamáat (تبلیغی جماعت) már a kilencvenes évek óta jelen van - általában illegálisan - Közép-Ázsiában (elsősorban Kazahsztánban, Kirgisztánban és Tádzsikisztánban). Amikor aztán a helyi fiatalok vallási képzésének egyik fő színtere a pakisztáni vallási felsősoktatás lett, ez a tevékenység felerősödött. A társadalom (re) iszlamizálását személyes propaganda (családlátogatások, közösségi előadások) révén megvalósítani szándékozó csoport jellegzetes fejfedőt viselő jámbor aktivistáit nem sok helyen szeretik. A Közel-Keleten se, Közép-Ázsiában se, Tádzsikisztánban se. Számos esetben derült ki ugyanis, hogy a szervezet köntösében az indiai szubkontinensről sokkal radikálisabb eszmék/pénz/fegyver/fegyveresek szivárogtak be a tablíghi területekre.
A szalafiták is mozgolódnak Tádszikisztánban. 2005 óta nyíltan jelen vannak, ami a rezsimnek négy év után már anyira fájt, hogy 2009-ben betiltatta őket. Ezzel együtt a szalafizmus "hazájából". az Öbölből mindig jól jön a pénz. Dusanbében Qatar most épít egy gigamecsetet, amely az általam a nagymecset udvarán tanulmányozott látványtervek alapján egyszerre magába nyelheti a főváros összes imádkozóját. Alexander Sodiqov hírelemző szerint, túl az elnök luxus-imádatán, racionális magyarázata is van a projektnek: egy nagy mecsetet (s benne több ezer hívőt) könnyebb kontrollálni, mint húsz kicsit.
