Ahogy az várható volt, az Iszlám Állam megkezdte akcióit az Arab-félsziget legnagyobb létszámú tizenkettes (azaz mainstream) síita közössége, a Szaúd-arábiai ellen. Emellett - miként az IÁ márciusi felhívásában arra szólította fel félszigeti híveit, hogy kezdje meg az "istentelen" szaúdi államhatalommal szembeni fegyveres fellépését - folymatosan támadások érik az ország különböző fegyveres erőit.
A nyugati sajtó ingerküszöbét - már emíteni sem érdemes - alulról éppenhogy súroló események elvesznek az "Utolsó Sepp a pohárban-"-féle bárgyú című és érdektelen hírek unalmas kavalkádjában. Pedig az IÁ-ra továbbra is figyelni kellene. De erről már sirámkodtam eleget.
Tegnap a kelet-szaúdi al-Dammám-ban próbáltak mecsetet robbantani. A női ruhába bújt öngyilkos merénylőnek végül nem sikerült az egész épületet romba döntenie, miután akapunál megállították az őrök, négy emberrel azonban így is sikerült végeznie. Egy hete azonban az al-Qatíf közelében található al-Qadíh település Ali imám mecsetjében vérfürdőre került sor. Az IÁ-merénylő itt 21 embert gyilkolt meg s több mint százat megsebesített.
A szaúdi és Öböl beli sajtó szörnyűlködött, a vallási vezetők - némelyike - elítélték a merényletet "síita hittestvéreik" ellen. Ezek a megnyilatkozások finoman szólva nem mentesek a képmutatástól. A szunnita hitszónokok a mecsetekben ugyanis - s nem csak Szaúd-Arábiában, hanem békeidőben s mindenfelé a szunnita közösségekben - előszeretettel használják "síita hittesvéreikre" a szalafiták és dzsihádisták általánosan használt terminus technicusát: al-ráfida (الرافضة).
Ez a súlyosan dehonesztáló kifejezés "az elutasítók"- értelmű. A kifejezés eredete igen izgalmas és bár - miként minden kényes fogalomé - nem teljesen egyértelmű. Kezdetben a kialakuló síita közösségen belül egy kis csoportra alkalmazták, akik egy Omajjád dinasztia elleni korai felkelés során "elutasították" vezetőjüket, amikor az felszólította őket, hogy tagadják meg a Mohamed/Muhammad próféta utáni első három közösség-vezető kalifa (Abú Bakr, Omar/Umar és Oszmán /Uthmán) uralkodását. Az elutasítók érve az volt, hogy éppen a nevezett kalifák által a hatalomból kiszorított Ali, aki végül követte őket a kalifai poszton, ismerte el a három előd legitimitását.
Hamarosan azonban a szunnita többség kezdte alkalmazni a kifejezést azokra, akik - Ali imám és családjának híveiként - később illegitimnek tartották és elutasították az első három kalifa hatalmi legitimációját. Később aztán ezt a elnevezést kiterjesztették s "a valódi/igaz iszlámot elutasítók" értelemmel ruházták fel. Azaz ezáltal a síitákat eretnekeknek aposztrofálták. A kifejezés ezáltal a legsúlyosabb negatív értelemmel ruháztatott fel.
Még egy kis érdekesség, hogyan próbálta a síita közösség még ezt a verbális támadást is a saját javára fordítva kooptálni saját hagyományába. A tizenketes síiták jogi rendszerének kidolgozásában elévülhetetlen szerepet kapott, és személyi kapcsolatai révén a szunnita jogfejlődésre is kikerülhetetlen hatást gyakorló Dzsaafar al-Szádiq imám (élt:700-765; a síita imámok sorában a hatodik) tette a síita hagyomány részéve azt a történetet, mely szerint a ráfida-kifejezés még a bibliai időkből származik és azt a hetven (!) férfiút jelölte, akik Mózes próféta követőiként elutasították a Fáraót. S ekként cselekedtek - így Szádiq imám - a Próféta halála után "a gonosz, a helytelen út elutasítói", azaz Ali követői (ergo a síiták).
Mindenesetre a kifejezés a síitákat jelölő legsértőbb kifejezéssé alakult a szunnita közösségben - s így is maradt napjainkig. A péntekenként a szószékről folymatosan hangoztatott - a televíziós/internetes hitszónokok által aztán naponta meg is erősített - kifejezés pedig esetenként akaratlanul is erősen beépült az egyszeri szunnita hívő gondolkodásába. Ismét egy pont, amelyre erősen építenek az Iszlám Állam és más dzsihádista/szalafita csoportok a közösség támogatásának - vagy legalább elfogadó álláspontjának - elnyerésében.
