Amikor az ember itt sétálgat ebben a Gotham City-szerű operett-városban, lépten-nyomon azon tűnődik, hogy hogyan, hová és meddig. Mármint ez a Dubajnak nevezett képződmény. Aminek igencsak kevés köze van közeli és tágabb környezetéhez - mondjuk az arab/iszlám világhoz. Inkább úgy mondhatnám, semmi. A külvilághoz inkább, de meddig.
Nagy hanggal folyik az Öbölbeli kis országokban a gazdaság diverzifikációja, készülődés a szénhidrogén-korszak utáni életre, de ez engem nem győz meg. A tenger partján húzódó ultramodern(nek aposztrofált és láttatott) városok valami egészen elképesztő példái az emberi pazarlásnak, energia(túl) fogyasztásnak és természeti környezet látványos semmibevételének.
Dubaj például a világgazdaság egyik csúcs port-of-trade-je, ami szinte semmilyen módon nem szervesül abba a térségbe, ahol létezik. Jelesül a Közel/Közép-Kelet alsó fertályába. Ebből a régióból gyakorlatilag a pár százezer - na jó, legyünk megengedőek, Kuvaittól al-Fudzsajráig pár millió - helyi állampolgárt, a közvetve a nekik dolgozó további néhány millió vendégmunkást és az ide kapcsolódó nyugati érdekeltségeket szolgálja. Abban a pillanatban, amikor ez a kereskedelmi központ-szerep megroggyan/eltűnik, mindenki szedi a sátorfáját. Illetve pont azt nem. Veszik a Lear Jet-jeiket. Mindenesetre a befektetők és tőke/pénz elmegy. Marad a sátor.
Rossz álmaimban az Öböl déli partja úgy jelenik meg előttem, hogy száz-százötven év múlva a táj erefelé úgy fog kinézni, ahogy kinézett - száz-százötven évvel ezelőtt. Az ottmaradt nem kevés Mad Max-es díszlettel.
Hamvas Béla - szigorúan harminc alatt, a zsebben bölcsész-diákigazolvánnyal, (rom)kocsmában, vörösbor mellett olvasandó, éppen erőteljes felejtés alatt álló typisch-magyar elmélkedő - Az öt géniusz című művében írja Debrecenről - asszem, hogy olyannyira hiányolja az állandóság-érzését, a környezet és a település közötti organikus egység meglétét, hogy nem csodálkozna, ha egyszer estéről hajnalra virradóra arra eszmélne, hogy az egész város - lakossága cakk-pakk felkerekedve - eltűnne. Szóval, valami ilyesmit érzek itt is.
