Szíria csodálatos szürreális világ (volt s remélem, valamelyest marad is). Például: egy tizenkét órás Damaszkusz-Qámislí éjszakai vasúti utazás után félálomban, felsüketen, a csípős tavaszi szélben reszketve botorkáltam a hajnali derengésben a célállomás felé. A szerelvény ugyanis – ez is helyi sajátosság – nem az állomáson állt meg, hanem attól legalább egy kilométerre, a váltók, keszekusza sínpárok és muzeális korú leharcolt vagonok díszítette Qámislí-külső rendező pályaudvaron. A hozzám hasonló fittségű utasok között szédelegve nagyokat szippantottam a friss hajnali levegőből, szaglóhámommal igyekezvén kiszűrni az optimális oxigén-nitrogén keveréket a jellegzetes vasúti szurkos-olajos talpfaillat inhalációs szintű felhőjéből. És ekkor, ebben a kvázi jetlag-állapotban bal felől megjelent négy-öt tizenéves fiatal, a szokásos helyi öltözetben: fekete vasalt nadrág, bőrdzseki, letaposott sarkú cipő. Mosolyogva felvették velem a lépést, majd egy pillanat múlva a hozzám legközelebb lévő előrelendítette a jobb kezét. Öklében egy kicsiny fehér madár forgatta a fejét, legalább 200 fokban. A fiatal megszólított: „Akarsz baglyot?” „Nem.”

Az Egyesült Arab Köztársaság felszámolásának éveiben (1961-1963) aztán a földviszonyok területén is megtörténtek a kurdok kárára elkövetett valódi sérelmek. A „lakosság ésszerű széttelepítése” ürügyén sok helyen újraosztották a földeket – ezúttal arab parasztoknak. A kurdok egyre inkább kimaradtak a földek tulajdonlásából.

A térség más miatt is a központi kormány figyelmének homlokterébe került. A Dzsazírában felfedezett olajlelőhelyek feltárására indult komoly vetélkedés a szaúdiak és az amerikaiak között. A gazdaságilag hirtelen stratégiai jelentőségű vidéken első számú problémává lépett elő a lakosság nagy részének rendezetlen állampolgársági státusa. Ez olyan komoly méreteket öltött, hogy a hivatalos források szerint al-Haszakában/Haszake-tartományban 1962-ben a 340000-es lakosságból csak 300000 voltak valamilyen módin hivatalosan regisztrálva; a lakosság több mint tizede semmilyen nyilvántartásban nem szerepelt.

A zavaros adminisztrációs viszonyok megszüntetésére a kormány 1962. október 5-én rendkívüli népszámlálást tartott a kérdéses Hasszake-tartományban. Ezzel együtt pedig minden addigi nyilvántartást érvénytelenített. Az 1945 előtt állampolgárságot szerzőket „szíriainak” (سوريون) nevezték, míg az utána következő migrációval érkezetteket „idegennek” (أجانب).  Az önkényes dátumválasztás oka az volt, hogy a kormányzat szerint ebben az évben (1945) kezdődött az állampolgársággal való korrupció, a rokonok, ismerősök segítségével megesett honosítások. E megállapítás valóságalapja persze kérdéses, mindenesetre a népszámlálásnak és az idő-cezúra által meghatározott állampolgárság-jogosultság meghatározásának messzemenő következményei lettek.

A népszámlás irányítója a szélsőségesen arab nacionalista Szaíd al-Szajjid Haszake-tartomány akkori kormányzója volt, aki testvérével, Dzsalállal együtt a Baath Párt egyik kulcsfigurájának számított. Az Egyiptomtól való elválás éveiben mindketten kormánytagok voltak a mezőgazdasági és agrárreform tárcák élén. Ezekben a tisztségeikben fő törekvésük a nasszeri földreform visszavonása volt, miután az veszélyeztette a térségben az arab nagybirtokosok földmonopóliumát és a földhöz juttatta volna a szegény arab és – főként – kurd parasztokat.

Az 1962-es volt Szíriában az első tudományos megalapozottságú és lebonyolítású népszámlálás. Eredménye súlyos következményekkel járt a térség kurd lakosságára nézve. Az 1945-ös állampolgársági cezúra miatt 85000 ember veszítette el az állampolgárságát, köztük vezető tisztségeket betöltő politikusok és katonatisztek. Így jártak olyan befolyásos személyiségek mint Abd al-Báqí Nizám al-Dín, aki 1936 óta volt a Dzsazíra hazafias mozgalmának vezetője,  a Dzsazírai Hazafias Küldöttség (الوفد الوطني الجزراوي) elnöke a franciák ellen vívott függetlenségi mozgalomban, volt miniszter és parlamenti frakció-vezető képviselő a független Szíria törvényhozásában és testvére, a vezérkari főnöki posztot is betöltő Taufíq Nizám al-Dín tábornok.

A népszámlást követően, 1962 novemberében a kormány kiadta a „Dzsazíra-térség reformprogramja” elnevezésű tervezet, amely nem sok jóval kecsegtetett az ottani kurd közösség számára. Szaíd al-Szajjid és a belügyminiszter Azízí ab dal-Karím tábornok álltak a projekt mögött, aminek alapgondolata a „törökországi kurdok betelepülésének megakadályozása és a térség arabizálása” volt.

Az 1963. március 8-án hatalomra került Baath Párt nem változtatott a Dzsazírával és a kurd kisebbséggel szembeni egy évvel korában elkezdődött politikán. Az első országos konferenciára a párt haszakei politikai bizottságának elnöke, Muhammad Tálib Hilál nyújtott be átfogó tanulmányt a kérdés rendezésére. A „Dzsazíra-tartomány politikai, társadalmi, nemzeti állapotáról” című írás lényege a kurd kérdés végső rendezése volt – a tartomány teljes és maradéktalan elarabosítása útján. Ennek útja – a tanulmány írója szerint:

• a kurd lakosság széttelepítése (elűzés تهجير) az ország különböző területein,
• kurd nyelvű oktatás és tudományos élet teljes megszüntetése (identitás-veszejtés تجهيل)
• valamennyi bizonytalan státusú személytől az állampolgárság megvonása,
• a kettős állampolgárokat áttoloncolása másik országukba,
• az agrárreformmal földet szerzett kurdoktól a földek elkobzása, gazdasági tevékenységük korlátozása,
• a kurd vallási elöljárók arabokkal történő felváltása,
• felfegyverzett arab paraszti egységek létrehozása,
• a török határvidéket teljesen katonai igazgatás alá vonása, ezáltal az északi irányból érkező kurd migráció akadályozása,
• a választójognak és a választhatóság jogának egyik alapfeltétele az arab nyelv magas szintű ismerete,
• a Dzsazírában csak arab származásúak kaphatnak állampolgárságot. 

Bár a Baath Párt első kongresszusa 1963. novemberében nem tűzte napirendre a Dzsazírával kapcsolatos problémákat, 1966-ben Muhammad Tálib Hilált nevezte ki a tartomány kormányzójának. Amikor az Eufrátesz gátját szovjet segítséggel építeni kezdték (1966) az észak-keleti tartomány még nagyobb jelentőséget kapott a központi kormányzat szemében. Ekkor hozták létre a török határ melletti tíz kilométeres zónában az úgynevezett „arab zónát” (الحزام العربي), ahonnan kitelepítették az állampolgársággal nem rendelkező kurd lakosságot. Az Aszad-tó elárasztásakor az ott lakó arab törzsek egy részét is az „arab zóná”-ba telepítették olyan módon, hogy minden két vagy három kurd falu közé egy arab települést hoztak létre. Az arab falvai infrastruktúrája pedig általánosan jobb volt, mint a kurdoké.