Annak idején a szíriai események az ország déli részén, a főként drúzok lakta Drúzok hegye/Arabok-hegye/Haurán جبل الدروز/جبل العرب/حوران‎  (gyönyörű pajzsvulkán, geológusoknak ajánlott – jobb időkben) térségéből indultak el a Deraa-i és al-Szuvajda-i tüntetéssorozatokkal. És bár a terület neve elő-előbukkant a híradásokban a helyzet egyre intenzívebb eszkalálódása során, az itteni lakosság hozzáállása koránt sem egyértelmű a fegyveres konfliktusban.

Mindeddig erős hallgatás jellemezte az itteni drúz közösség vallási vezetőit. Nem foglaltak egyértelműen állást az Aszad-kormányhoz való lojtlitás mellett, de nem legitimálták a felkelést sem. Ez az óvatos álláspont egyébiránt a többi drúz közösség vezetőit is jellemezte. A súlyos harcok kereszttüzébe került dél-damaszkuszi negyed, a Dzseramáná drúz vallási vezetője (شيخ العقل) olyan határozatot hozott, amelyben megtiltotta a halottak feletti imát azok holtteste felett, akik mások élete, családja, vagyona elleni támadásokban vesztették életüket. Ezzel mindkét harcoló félre kiterjesztette a drúzok számára a részvételi tilalmat, ami inkább olvasható óvatos kivárásra törekvő hatalom iránti lojalitásnak, mint a felkelés kvázi-támogatásának.

A déli végeken, a jordániai határ mellett élő legnagyobb és leghomogénebb drúz közösség sem egységes politikai állásfoglalását illetően. Egy részük – elsősorban természetes azok, akik az eddig fennálló rendszer politikai illetve gazdasági struktúrájához szorosabban kötődtek – lojális az Aszad-rendszerhez s ez a támogatás akár a végsőkig is kitarthat. Ez a csoport birtokolja értelemszerűen a leghatékonyabb eszközöket a közösség véleményének befolyásolására a médián keresztül, valamint a hagyományos, személyes kapcsolatrendszeren alapuló információáramlás révén.

Egy másik – ugyancsak kisebb csoport – csatlakozott a felkelőkhöz. Ezek részben személyes/családi sértettségből (hátrányokat, elnyomást szenvedtek az elmúlt évtizedekben), részben a drúz közösségen belül húzódó tradicionális törésvonalak mentén állnak szemben a hatalomhoz lojális családokkal. A hagyományos információs csatornák kihasználása mellett ők is jelentős pozíciókkal bírnak a mind erősebb ellenzéki média-felületeken.

A legnagyobb csoportot a „néma többség” alkotja. A passzív álláspontot képviselők közé tartoztak mindezidáig a közösség vallási vezetői. Vagy ellenkező irányból fogalmazva: a politikai passzivitást mutató vallási vezetőket követték mindeddig a legtöbben.

Ebben a csoportban nem lehanyagolható elmozdulás történt a napokban. Philippus Arabs római császár szülőhelyétől, Sahbá városától nem messze, Maqám Síkhán (مقام شيحان) drúz ima- és közösségi házában (خلوة) a Haurán-vidéki vallási vezetők tanácskozást tartottak – egy magát Muhammad próféta egyik társáról, a protosíita Alí-követőről Ammár bin Jászir Unokái-nak (أحفاد عمار بن ياسر) nevező ellenzéki drúz fegyveres csoport védelmében. A részvevők több határozatot hoztak, közülük talán a legfigyelemreméltóbb az, amely megtiltja a drúz fiatalok bevonulását a reguláris hadseregbe, illetve felszólítja az ott szolgáló drúzokat a távozásra. Emellett elítélték a Sabbíha-milíciák tevékenységét, mint a konfesszionalista feszültségkeltés eszközét és név szerint háborús bűnösnek neveztek egy szír tábornokot.

A Maqám Síkhán-i tanácskozás a Hauránt védelmi övezetként kivonja az összecsapásokból, megnyitja a menekültek előtt - elsősorban természetesen az ország minden részéről érkező drúz menekültek előtt -, s a térségben tartózkodó drúz fegyvereseket arra szólítja fel, hogy igyekezzenek távol tartani a polgárháborút a közösség lakta területektől.

Azok a politikai elemzők, akik még valamelyes racionálisan igyekeznek közelíteni a szíriai eseményekhez, máris az erős, a történelmi múltban gyökerező drúz autonómia és függetlenségi törekvések felbukkanását látják e folyamatokban. Nem véletlenül. A drúzok – csakúgy mint a hasonló irányba törekvő szíriai kurdok – meglehetősen világias társadalmukat nehezen tudják elképzelni bármilyen színezetű iszlamista vezetésű államban. Amennyiben a jövő erre felé mutatna, e két közösség helykeresése, integrációja ugyancsak nehéz lesz az elkövetkező évek Szíriájában.