Az előző posztot azzal egészíteném ki, hogy a szalafiták korántsem egységesek Tunéziában (sem). Három irányzat, csoportosulás látszik kirajzolódni az utóbbi hónapokban. Ezek – bár alapvető céljai azonosak a saríán alapuló tisztán iszlám állam megteremtése Tunézáiban és majdan a régió egészében) – eltérő eszközökkel és módszerekkel küzdenek. A három irányzatot ilyen formában rajzolható körbe:
- „Tudományos szalafizmus” (السلفية العلمية), amely alapvetően a Zejtúníja Egyetem radikálisabban gondolkodó tanárai-hallgatói körében gyökerezik. Ibn Tajmíja és Muhammad bin Abdulvahháb és mai elméleti gondolkodók munkáit tanulmányozva a „megszerzett” mecsetelöljáró pozíciók segítségével folytatnák a lakosság „tiszta iszlámhoz” visszatérő reiszlamizációját. Jelek utalnak arra, hogy ez az irányzat a Nahda Mozgalom és a kormány hallgatólagos támogatást élvezi.
- „Takfírista szalafizmus” (السلفية تكفيرية ). Politikai téren látja megvalósíthatónak az elképzeléseit. A jelenlegi – mérsékelt iszlamista vezetésű – kormányt folyamatosan hitetlennek bélyegzi (takfír), az ellene való vallási alapú fellépést sürgeti. Ennek az irányzatnak van a legjobban kiépített társadalmi hálózata, de beágyazódásuk a lakosság körében nem erős. Ők szervezik a legtöbb tiltakozó megmozdulást, tüntetést, a Ramadán alatti bojkottokat. Ugyancsak fontosnak tartják, hogy a mecsetelöljárói posztok újraosztásában minél több pozíciót szerezzenek. Jelentős Öböl-menti támogatásban részesülnek.
- „Dzsihádista szalafizmus” (السلفية الجهادية). A célok elérése érdekében a fegyveres küzdelmet tartja a legcélravezetőbb eszköznek. A városokban – a jelek szerint – nincsenek jelen, de az ország déli, sivatagos, nehezen ellenőrizhető részén napi rendszerességgel támadnak katonai célpontokat. Hátterüket a Szaharán keresztül a térségben működő hasonszőrű szervezetek laza szövetsége adja (Magrebi al-Kaida). A líbiai rezsim összeomlása és a mali fejlemények óta tevékenységük megerősödött Dél-Tunézában. (A régió ezáltal vált szint zárt katonai zónává.)