Az utóbbi napokban a szíriai összecsapások elérték az ország két legjelentősebb városának központi negyedeit is. Mind Damaszkuszban, mind Aleppóban megrendültek a kormány pozíciói; különösen a fővárosban a belbiztonsági minisztériumban elkövetett merénylet követeztében (amelynek a rezsim prominens vezetői, Hisám Bakhtjár, a titkosszolgálat vezetője, Dávúd Rádzsiha, védelmi miniszter, Haszan Turkomání, a védelmi miniszter munkatársa, a rendszer nagy öregjeinek egyike és Ászif Saukat, védelmi miniszter, az Aszad-klán egyik kulcsfigurája estek áldozatul). Bár még mindig több szálon futnak a lázadók katonai cselekményei – világi és iszlamista csoportok dolgoznak párhuzamosan – feltűnő a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) utóbbi hetekben tapasztalható egyre összehangoltabbnak látszó és ennek következtében egyre sikeresebb tevékenysége.
Munhá Habíl érdekes elemzését olvasom erről. Az írás az arab országokban két éve zajló események előkészítésében és média-tálalásában tagadhatatlanul az egyik fő szerepet játszó al-Dzsazíra televízió weboldalán jelent meg, így – mint minden arab elemzés, de ezt különösen – erős kritikával kell kezelni. A rövid tanulmány azonban végül is szépen pontokba szedve írja le az FSA egyre nyilvánvalóbb sikereinek a hátterét. (A végkövetkeztetésként leírt kirohanását az Aszad-rezsim, Irán, Oroszország és a lázadókat – szerinte – nem megfelelően támogató Nyugat ellen azért nem részletezném...)
Elsőként említi a harcoló egységekben tapasztalható egyre javuló harci morált és a vezetés egyre rutinosabb, összehangolt irányítását, amivel jól kezelik a kormányerők és a velük szövetséges milíciák kemény ellencsapásait.
Az igazán fontos lépések azonban egyrészt a lakossággal, másrészt a rendszer oldalán harcolókkal és polgári támogatóikkal szemben tapasztalható magatartás terén jelentkeztek. A lakosság megnyerésének céljából bizottságok járják a közép- és kelet-szíriai vidéket és a segítségre szoruló civileket szervezetten látják el, szükség esetén – a polgári áldozatok számát csökkentendő – el juttatják őket a dél-törökországi menekülttáborokba. Persze ez nem mindig megy könnyen a háborús viszonyok közepette, PR-lépésként azonban nem elhanyagolható körülmény.
Még fontosabb, hogy az FSA az Szíriai Nemzeti Tanács (SNC) vezetőségével együttműködve „Igazságszolgáltatási Bíróságokat” (IB) hozott létre. Ezek a kvázi forradalmi törvényszékek félelmetes elnevezésük ellenére a polgárháborús hevületben természetesen tobzódó önbíráskodás visszaszorítására jöttek létre és többszörösen deklarált céljuk, hogy a rezsim polgári és katonai kiszolgálóit méltányos eljárás alá vessék. Még az elemző is elismeri, hogy ez a törekvés sem érvényesülhet maradéktalanul, de fontos szerepet játszhat a lakosság azon – eddig többségi – részében, amely a fennálló rendszernek így vagy úgy haszonélvezője/csendes támogatója/elviselője volt.
Az IB-k a felkelők által elfoglalt városokban igyekeznek kapcsolatba lépni és együttműködni a helyi igazságszolgáltatás kevésbé kompromittálódott, társadalmi tekintélynek örvendő tagjaival, amellyel valamiféle jogi kontinuitást igyekeznek sugallni a társadalom felé. Ami pedig az IB-k célszemélyeit illeti, minden fórumon hangoztatják a felkelés nem-felekezeti jellegét, azaz nem azonosítják a rezsimet az alavitákkal, miként szunnitákat is elítélnek, amennyiben a kormányoldalon harcoltak.
A polgárháború felekezeti jellegének a felkelők vezetőinek részéről tapasztalható görcsös tagadása egyelőre sikeresnek tűnik, de a jövőt illetően sok megfigyelő szkeptikus. A felekezetiség szerepének tagadóit eddig erősítik a szír hadsereg egyre gyakoribb dezertőrei, akik között a szunniták és drúzok mellett egyre több az alavita főtiszt.
Ugyancsak az utóbbi hetekben tapasztalható fejlemény, hogy a FSA és az SNC egyre több törzsi vezetővel vette fel a kapcsolatot a törzsi szisztéma fő régióiban, így Közép-, Kelet- és Észak-Szíriában. Ennek következtében jelentősen megnövekedett az SNC-féle ellenzék társadalmi támogatottsága az említett területeken. Erre azért is volt szükség, mert főleg Kelet-Szíriában az utóbbi időben a felkelők – részben Irakból átszivárgott – iszlamista csoportjai szereztek támogatást a helyi vezetők között. Ezek a vahabita színezetű erők már most is riválisai az SNC-nek, nem is beszélve a jövőről.
A Latakija/al-Ládziqíja-al-Qámislí-Deir al-Zúr háromszöget (a török határzónát) gyakorlatilag egybefüggő területként birtokolja az SNC. Emellett egyre jobban kidolgozott stratégia látszik kirajzolódni a nagyvárosokban zajló - részben - gerilla-hadviselésben. Az Aleppóban és Damaszkuszban tapasztalható minapi események is ezt igazolják.
A felkelők végső sikeréhez Habíl szerint alapvetően két tényezőre volna szükség. Egyrészt a kormány oldalán lévő abszolút légi fölény megszüntetése, amelyhez valamilyen külföldi beavatkozásra volna szükség, illetve az SNC közepes és nehézfegyverzethez juttatása, aminek ugyancsak nemzetközi konszenzus a feltétele. És itt kezdődik a nemzetközi játékosok szapulása, amit szigorú szerkesztőként egyszerűen kihúzunk.
