A szíriai helyzet eszkalálódása számos kérdést vet fel az ország jövőjét illetően. Az ország politikai struktúrája, társadalmi szerkezete sokban különbözik a hozzá hasonlóan véres kataklizmán átesett Líbiáétól, de a kevesebb emberáldozattal járó, de jelentős – igaz, eddig nem gyökeres – átalakulást hozó Egyiptométól vagy Tunéziáétól. Lássuk néhány szír-specifikus problémát, amelynek lehetséges kimenetelei súlyos félelmeket indukálnak.
Az egyik ilyen maga az elharapódzó erőszak. A békés, tárgyalásos rendezés lehetetlensége mögött persze ott rejlik fél évszázad elfojtott-elnyomott politikai és társadalmi feszültséghalmaza. Az autokratikus hatalom pedig értelemszerűen nem teremtette meg a feltételeit a véleményalkotás és -ütköztetés, valamint a kompromisszumkeresés – saját történelmi tapasztalatainkból tudhatjuk – egyáltalán nem egyszerű gyakorlatának. És a kialakult véres káosznak van egy Szíriában különösen erőteljes társadalompszichológiai hatása is. Az ország lakossága ugyanis (legyenek a kivételezett kisebbségek vagy a korlátok közé szorított többség tagjai) egyöntetűen élvezték az ugyan erőszak árán (is) létrehozott stabilitást és a valóban kirívóan jó hajdani közbiztonságot. Ennek az illúziónak az elvesztése nagyon meg fogja nehezíteni a jövendőbeli hatalom dolgát a káosz felszámolásában.
Ehhez kapcsolódik a másik megfogalmazható félelem: az állami erőszak, aminek mostani végrehajtói eddig a stabilitás letéteményesei voltak, azaz a reguláris erőszakszervezetek, elveszítették társadalmi támogatottságukat. A kormány oldalán felbukkanó – azaz általa ilyen-olyan módon, de legitimált – szabadcsapatok (mint a Sabíha-milíciák) kontrollálatlan tevékenysége pedig tovább rombolja a hivatalos erőszakszervezetek presztízsét. S ha hozzászámítjuk ehhez ezen intézmények rendkívül kényes felekezeti hovatartozás-problémáját, újjáépítésük elképesztően nehéz feladat lesz.
Mindez ráadásul egy olyan társadalomban, amely végzetesen megosztottá vált. Ezt pedig tovább mélyítheti a felkelők oldalán is tapasztalható, el nem tagadható erőszak. Hogy a jelenlegi hatalom bukása esetén miként lesz elkerülhető az eddig hatalomgyakorló kisebbség(ek) elleni erőszakos fellépés, ugyancsak kétséges.
A harmadik probléma: megoldható-e a konfliktus külső erők beavatkozása nélkül. A válasz – úgy tűnik – igencsak tagadó jellegű. Ebben az esetben pedig – legyen a külföldi intervenció akár politikai, akár katonai, akár arab/muszlim vagy horribile dictu nyugati – generációkra lesz szükség, hogy az ezt követő általános társadalmi frusztráció megszűnjön. (Mellesleg ez – tekintve a térség történelmét mondjuk a keresztes háborúktól kezdve a Szaddám Huszajn elleni támadásig – megszüntethetetlen és agresszív ellenlépések ideológiai táptalajául szolgálhat majd hosszú évtizedekig.)
A másfél éve tartó kvázi illetve effektív polgárháborús állapot lassan szétzilálja a gazdaságot is. Azt a gazdaságot, amely a szinte teljes autarkiából éppen az elmúlt évtizedben kezdett fokozatosan kibontakozni. A teljesen széteső gazdaságot egy várhatóan szabad piaci állapot még súlyosabb helyzetbe hozhatja, tekintve, hogy a szíriai társadalmi stabilitás egyik alapja éppen a részleges autarkián alapuló széles kis- és közép iparos és kereskedő réteg, amely egy ilyen berobbanó új struktúrában – miután három generáció szocializálódott másképp – szét fog hullani.
És hogy a szocializációnál maradjunk. Az a kulturális és szellemi háttér, amit az elmúlt öt évtized kialakított, nem váltható fel egy csapásra egy, a demokratikus játékszabályokat a szellemi és kulturális életben könnyen alkalmazható gondolkodásmóddal. Ezt nem is nagyon magyaráznám, nézzünk csak körül a saját házunk táján.
A többségi szunnita arabok várható helyzetbe kerülése – most nem elmélkedek azon, milyen politikai színezetben – komoly vallási és etnikai kihívásokat jelent majd. Túl a politikai/katonai hatalmat eddig birtokló alavita és a gazdasági pozíciók jelentős részét magáénak mondó keresztény kisebbségek létükben való fenyegetettségén, ott a kurd probléma, annak regionális, azaz nemzetközi vetületeivel. A szíriai kurdok jó része két évtizede figyeli iraki testvéreik kvázi-államalapító tevékenységét, profitál belőle és követni szándékozik a példájukat. Ha szunnita iszlamista színezetű új hatalom jön, a kurdok ez irányú a törekvése felgyorsulhat.
Végül: a hatalmi változás nagyon komoly geopolitikai következményekkel járhat. Erre sem térnék ki részletesen, mert Törökországtól Izraelen és Iránon át Európáig mindenki érintett az ügyben. Ez magyarázta, hogy milyen sokáig hallgatott a nemzetközi közösség; nem volt érdeke a fennálló és megszokott rendszer megváltoztatása. Ha azonban ez mégis bekövetkezik, összeülhetnek a geostratégiai elemzők, serényen dolgozhatnak a politikai think tankek
Ez a poszt a félreértések elkerülése végett nem a status quo apologetikája akar lenni. Csak miután Szíria a megszokottnál sokkal közelebb áll a szívemhez, aggódom. Érte.