Az iszlamista erők államhatalom általi domesztifikációjának ékes példája Algéria. Az az ország, ahol éppen húsz éve már majdnem elérték a hatalom bársonyszékeit, amikor az 1991-es parlamenti választások első fordulója után úgy tetszett, kormányt alakíthatnak az addig az arab szocializmust szovjet segítséggel (is) bőszen építgető országban.

Ami ezután következett, arra most nem térnünk ki. A polgárháború rengeteg áldozatot szedett, végül az évtized végére a katonai vezetés Abdulazíz Butaflíqa elnök személyében megtalálta a megfelelő konszolidátort. A szalafistákat börtönbe, belső és külső emigrációba kényszerítették. Az iszlamisták azonban egy 99%-ban muszlimok lakta országban természetesen nem tűnnek el. Átalakulnak, illetve – miként Algériában történt – átalakítattak.

 

Az „arab tavasz” eseményei Algériában tavaly néhány utcai csetepatéban kifulladtak. A liberális erők vitorlájából az iszlamistákkal való riogatással könnyen ki lehetett fogni a szelet, a domesztifikált iszlamisták pedig nem jutottak szóhoz. A katonai erőszakszervezet által ellenőrzött iszlamista pártok az idén májusban esedékes parlamenti választásokra készülve kezdtek el mozgolódni, s ez a pozíciókeresésé rávilágít a köztük lévő árnyalatnyi különbségekre és talán hosszabb távú elképzeléseik eltérő voltára.

 

Az államhatalom struktúráját finoman kritizáló – egyes vélemények szerint alapvetően azzal kollaboráló és valójában a társadalmi szelep szerepét eljátszó – mérsékelt iszlamista pártok a múlt héten választási szövetségre (közös lista, közös program) léptek. A szövetség neve: Zöld Algéria Tömörülés (Takattul al-Dzsazá’ir al-Khadrá’/تكتل الجزائر الخضراء); pártjai pedig a következők:

 

-         A legnagyobb a jelenlegi harmadik legnagyobb parlamenti erő, a Megbékélés Társadalmi Mozgalom (Harakat Mudzstama’ al-Szilm/حركة مجتمع السلم), amely a mostani kormányban is részt vesz. A magát az Muszlim Testvériség autentikus algériai szervezetének tartó párt vezetője a 2003-ban elhunyt befolyásos iszlamista politikus, Mahmúd Nahnáh utódja, Abú Dzsarra Szultání/Bouguerra Soltani. A Butaflíqával éveken keresztül együttműködő Soltani a jelenlegi választások előtt távolodott el az elnöktől – szakértők szerint az „arab tavasz” indukálta iszlamista sikerei láttán – és csatlakozott más, a szekuláris-liberális államberendezkedést csínján bíráló mérsékelt vallásos erőkhöz.

-         Iszlám Újjászületés Mozgalom (Harakat al-Nahda al-Iszlámí/حركة النهضة الاسلامية). Vezetője Fatih Rabí’í/Fateh Rabie jóval kritikusabban fogalmaz a katonai háttérrel működő elnöki rendszerrel szemben és a választások kimenetelének a tunéziai eredményeket tartja megfelelőnek. A probléma abban áll, hogy a párt társadalmi támogatottsága jó, ha a fenti szövetséges egytizedét eléri…

-         Hazafias Reform Mozgalom (Harakat al-Iszláh al-Vataní/حركة الإصلاح الوطني). Ennek alapítója volt Abdulláh Dzsáballáh. A szervezet támadta már az ezredfordulón a legvehemensebben a fennálló rendszert, végül Dzsáballáhot eltávolították a párt éléről, munkájukat pedig visszaszorították, illetve ellenőrzés alá vették. Jelenlegi vezetője, Hamláví Akkúsí szintén meglehetősen kritikus a rendszerrel szemben, pártját azonban továbbra is az állam felügyelte iszlamista erőkhöz sorolják.

Elutasította a választási együttműködést a legjelentősebb iszlamista ellenzéki politikus, az elmúlt évtizedekben többször is negligált, de a politikába mindig – most 2011 nyarán – visszatérő Abdulláh Dzsáballáh. A Butaflíqával szemben kétszer (1999-ben és 2004-ben) is vereséget szenvedett volt elnökjelölt tavaly új pártot (Fejlesztés és Igazságosság Frontja – Dzsibhat al-’Adála va’l-Tanmija/جبهة العدالة والتنمية) gründolt. Ő lehet a iszlamisták vezető személyisége – vélik politikai elemzők. Ha önállóan méretteti meg magát és jelentős támogatottságot szerez, akkor – amennyiben a katonai rezsim szabadabbá teszi a választásokat – harmadszor már tényleges esélyekkel ugorhat neki a következő elnöki referendumnak.

 

Az iszlamisták máris nemzetközi mosolyoffenzívába kezdtek. A Zöld-szövetség vezetői többek között a kanadai, a brit a lengyel és más nagykövetekkel tanácskozott, míg Dzsáb Alláh Franciaország és az Egyesült Államok nagyköveteit fogadta irodájában. A külföld elismeréséért és majdani támogatásáért folyó diplomáciai harc éleződik.

 

Mindenesetre a rezsim legfőbb politikai pártjának tekintett Nemzeti Felszabadítási Front (Butaflíqa pártja) erősnek érzi magát a megmérettetéshez: a főtitkár, Abdulazíz Belkhádim elutasította a választási együttműködést az iszlamisták szövetségével. Vagy: a szövetséget ők maguk hozták létre/sugalmazták a divide et impera alapján s innen a magabiztosság. Dzsáb Alláh pártjának sikere azonban megrendítheti ezt a magabiztosságot. Mindenesetre a liberális/szekuláris-iszlamista játszma még koránt nincs lefutva Algériában.