iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Marokkó 2 – Az új kormány

2012. március 12. 00:14 - politics&islam

 

Az új alkotmány kihúzta a talajt a tüntetők alól, s a marokkói utca elcsendesedett. A november 25.-i parlamenti választáson aztán érvényesült az „arab tavasz” országaiban zajló trend: a mérsékelt iszlamisták nyertek és vezetésükkel az év elején megalakult az új kormány.
 
A Rabatban hatalomra került iszlamisták azonban jelentősen különböznek a Muszlim Testvériség és filiáléi által képviselt többi iszlamista erőtől. És a győzelmük sem olyan mértékű, mint láttuk Tunéziában vagy Egyiptomban. Ennek oka egyrészt az iszlamista mozgalmak merőben eltérő marokkói gyökerei, illetve az alkotmány által továbbra is működő finom gátak, amelyek nem engedik túlnyerni azokat az erőket, amelyek nem felellenek meg a monarchia érdekeinek.
 
A választásokon győztes iszlamista Igazságosság és Fejlesztés Pártja (PJD – Hizb al-’Adála va’t-Tanmija) 107 parlamenti helyet nyert el a – 395-ből. Ez 27%-os eredmény korántsem akkora, mint a tunéziai al-Nahda vagy az egyiptomi Muszlim Testvérek abszolút többségű győzelmei. Igaz, a PJD 61 fővel növelte képviselői számát, ami már igencsak figyelemreméltó teljesítmény.
 
A párt gyökerei a politikai iszlám újjászületésének idejére, a múlt század nyolcvanas éveire mennek vissza. Az akkoriban meglehetősen forradalmi aktivista Marokkói Iszlám Fiatalság (al-Sabíba al-Iszlámíja al-Magribíja) szervezetéből kivált egy mérsékeltebb, a politikai életben sűrűbben részt venni kívánó csoport, amely Iszlám Közösség (al-Dzsamá’a al-Iszlámíja) néven vált ismertté. Ez a szervezet, hamarosan új néven, mint Reform és Megújítás Mozgalom (Harakat al-Iszláh va’t-Tadzsdíd) szorosan együttműködött más mérsékelt iszlamistákal, így az ugyancsak jelentős társadalmi háttérrel rendelkező Iszlám Jövő Egyesülettel (Rábitat al-Musztaqbal al-Iszlámí). Ezek a vallásosos politikai erők a kilencvenes években aktívabb szerepet kívántak játszani parlamentális szinten is, így szövetségre léptek a gyarmatosítók elleni felszabadító küzdelmek koráig visszanyúló patinás múlttal rendelkező és alapvetően világi ideológiájú Demokratikus Alkotmányos Népi Mozgalommal (Harakat al-Sa’bí al-Dusztúrí al-Dímuqrátí), amely 1996-os rendkívüli kongresszusán elfogadta a párt iszlamizációját és az említett vallásos politikai csoportok csatlakozását. Ezáltal egy alapjában véve szekuláris párt iszlamizálódott s lett fokozatosan a mérsékelt marokkói iszlamisták legjelentősebb politikai ereje. 1997-ben 7, 1998-ban (már PJD néven) 14, 2002-ben pedig már 42 képviselői mandátumhoz jutott, amellyel a legnagyobb ellenzéki és a harmadik legnagyobb parlamenti párt lett. (Erre a kis történelmi kitekintésre azért volt szükség, hogy lássuk, milyen világi gyökerekkel is rendelkezik a marokkói mérsékelt iszlamista kormánypárt s mennyire más utat járt be, mint tunéziai vagy egyiptomi társaik.)
 
A parlamenti helyek negyedének megszerzése a miniszterelnöki szék megszerzéséhez elég volt, az önálló vagy legalábbis a PJD dominanciáját megőrző kormány megteremtéséhez azonban nem. Láthatjuk, hogy koalíciós partnerei valamennyien a hagyományos marokkói politikai struktúra régi motorosai, amelyek többször is vezető kormánypárti szerepet játszottak az elmúlt évtizedekben.
 
A választásokon második, 60 mandátumot szerzett Függetlenségi Párt (PI – Hizb al-Isztiqlál) miként neve is mutatja, a gyarmatosítók elleni harcokban született. A konzervatív nacionalista és monarchista párt az elmúlt fél évszázad számos kormányában részt vett, így nem nagyon nevezhető a változások erejének. Külön problémát okozhat az új kormány működésében a Függetlenségi Párt keményen nacionalista álláspontja Nyugat-Szahara függetlenségének ügyében, amelyet Marokkó történelmi hagyományai okán az ország elidegeníthetetlen részének tart. További nehézségeket okozhat majd, hogy a PI hasonlóképpen vélekedik Ceuta és Melila spanyol enklávékról és bírálja az UE szigorú halászati törvényeit is.
 
A harmincmandátumos Népi Mozgalom (MP – al-Haraka al-Sa’bíja), amely szakadár pártokat tömörítő konzervatív liberális politikai erő kormányba kerülése gesztus a berber közösséget felé, de kérdéses, hogy alapvetően szekuláris beállítottsága milyen módon lesz összeegyeztethető a vezető kormánypárt programjával. Liberális gazdasági elképzelései pedig élesen szembeállítják a PI merkantilista elképzeléseivel.
 
Hogy még színesebb legyen a kép: a kormány negyedik ereje a 18 mandátumhoz jutott alapjában kommunista gyökerű Haladás és Szocializmus Pártja (PPS – Hizb al-Taqaddum va’l-Istirákíja). Ennek szekuláris beállítottsága felől kétségeink sem lehetnek. Ami pedig gazdasági elképzeléseit illeti, elkerülhetetlen az ütközés az MP liberalizmusával. Etatista gazdaságpolitikája viszont összekötheti mind a PJD-vel, mind a PI-vel. De míg az előbbivel konfrontálódhat az ideológiai alapvetések (baloldaliság/szekularizmus versus iszlamizmus), az utóbbival külpolitikai kérdések (EU, Nyugat-Szahara) miatt.
 
Látható, hogy az új kormány pártjai között keresztül-kasul húzódnak a törésvonalak. Egyes vélemények szerint az uralkodó – az apjához, II. Haszanhoz hasonlóan – nagy politikai sakkjátékosnak tartott V. Muhammad áll az események mögött, az ő érdeke, hogy teljesüljön a mesés „legyen reform meg ne is”-elképzelés. Kérdés, hogy a megnövelt játékterű miniszterelnök, a PJD által delegált Abduliláh Benkirán hogyan birkózik meg ezzel a sakkfeladvánnyal.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr854310748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása