S van belőle errefelé, Északnyugat-Spanyolországban és Portugáliában tizenkettő egy tucat.

Mórölő, ki i.sz. 44-ben meghalt

Vagy nem. Vagy ki tudja. De a mese szép.

Ez is annak a bizonyos názáreti illetőségű tanult férfiú (talán rabbi-tanító, de mindenképpen Könyv-ismerő ember) sztorijával kezdődik. Melyről, ha historiográfiai, lingvisztikai, ergo: tudományos irányból közelítünk, azt mondhatjuk, nem sok biztosat tudunk. Elsősorban persze azért, mert amivé ez a személy lett, olyan emberek munkálkodásának eredménye volt, akik egyetlen percet sem töltöttek vele.

Ez a korai kereszténység (pontosabban: zsidó szektarianizmus) rém izgalmas történet. Ekkor bizonyosodott be, hogy a közel-keleti klíma indukálta permanens társadalmi hőguta olyik kényszerképzeteket és látomásokat szül, amelyek vitalitásuk folytán széles körben, a homo sapiens sapiens faj milliárd egyedeinek életének szabhatott keretet. S ha akarjuk, ha nem, ez a napszúrás határozza meg ma is az életünket.

Szóval. Miután a názáreti illetőségű zsidó férfiút kivégezték, tanítványai szétszóródtak. Köztük volt a betszaidai illetőségű - természetesen - ugyancsak zsidó Jakab, ki testvérevel, Jánossal együtt apostolkodott tovább Jeruzsálemben. (A jeruzsálemi csoport a kezdetektől és meg nagyon sokáig zsidó közösségként tekintett magára.) Úgy tíz évvel a Mester halála után, Heródes Agrippa, Júdea királya (valójában Róma babja, Claudius császár Quislingje vagy Pétain-ja) nekiszaladt a heterodoxnak tekintett jeruzsálemi közösségnek (ezt ma keresztényüldözésként szeretik interpretálni), s kivégeztette Jakabot.

Ezzel kezdetét vette a sztori.

A hagyomány szerint (mindig így kezdünk valamit, amiről nem tudunk sokat/semmit) Jakabot, mint eretneket nem lehetett Júdeában eltemetni, ezért hívei koporsóját egy csónakra helyezték, mely úszó alkalmatosságot egy időre felügyelet nélkül hagyták s az elválván a palesztinai partoktól messzre sodródott.

Elhagynám most a geográfiai és tengervízrajzi tényeket. Kurz und gut, a ladik végigmasírozott a Földközi-tengeren, kilebegett az Atlanti-óceánra, megkerülte az Ibériai-félszigetet, felhajózott az Ulla-folyón és kikötött Iria Flaviánál (ma Padrón városa), hol a halott tengerészt (értsd: Jakabot) végül eltemették.

Aztán nyolcszáz évig csönd.

De hát jöttek a muszlimok. Hősök kellettek. Élők és holtak. Ekkor "találták meg" - úgymond - az apostol sírját, amelyet egy csillag jelölt. (Rosszmájúan kérdezném: tán Mágén Dávid?) Mindenesetre a Csillag Helyén (Campus stellae - Compostela) kialakult Sant Iago kultusza. Santiago de Compostela az iszlám hódítás első évszázadának végén, nyolcszáz körül már beindult.

Ezt segítette, hogy 844-ben a clavijoi ütközetben, amikor a keresztény seregek éppen bukóra álltak, fehér lovon maga a Jakab apostol jelent meg és a kettes meccset a végére kihozta egyesre.

Ez biztos így volt.

Azóta így hívják: Santiago Matamoros. Mórölő Szent Jakab.

Rittyentettek is neki egy kis kápolnát a hegyen, amit a század végén templommá bővítettek. S érdekes: amikor Abú Ámir bin Abdulláh al-Manszúr, a córdobai omajjád kalifa nagyvezírje-hadvezére (978-1002) 997-ben elfoglalta es lerombolta a várost, a sírt, mint Jézus/Íszá próféta tanítványáét nem bántotta. Sőt tornyokat emeltetett köré, amelyeket a keresztény uralom visszatérte után, 1075-1128 között máig láthatóan beépítettek a pompázatos román stílusú templom-épületbe. (A rémisztő, leginkább Fellini-film hangulatú barokk homlokzatot most hagyjuk!)

Azóta zavartalanul megy a zarándoklat-biznisz. Hotelek, éttermek, kütyüboltok. Végig az Út mellett. Ez a középkorban is így lehetett. '11-ben végighaladtam rajta. Visszafelé, hogy - mondhatni - despiritualizálódjak.

Most El Camiño-s trikóban háromszáz eurós bakancsát diadalmasan magasba emelő lelki megtisztult nőt látok közvetlenül magam előtt a katedrális előtti téren.

Megcsinálta!

Csak nehogy könyvet írjon róla!

Ps. Egyébként meg, négy milliárd év múlva - a mi kétesen lehetséges fosszíliáinkkal együtt - a Nap leperzseli a Földet.

Ne kínlódjunk!

Padron

Itt ért partot a halott tengerész